Voltaire /1694 - 1778/

Eredeti neve Francois-Marie Arouet, egy közjegyző ötödik gyermekeként született Párizsban, tanulmányait a jezsuiták iskolájában, a Collége de Clermont-ban végezte. Moliére is ebben az iskolában tanult, és később mindketten a jezsuiták esküdt ellenségévé váltak. Szabados és csípős nyelve miatt hamarosan népszerű lett, alkalmi versei miatt száműzték, majd két, tévesen neki tulajdonított röpirat miatt 1717-ben, majd egy évre a Bastille-ba zárták. Itt kezdte írni Oidipusz című tragédiáját, melynek bemutatása rögtön híressé tette. Anyagi gondjai soha sem voltak, mert az írás mellett mindig sikerrel foglalkozott az üzlettel is. Ekkor vette fel a Voltaire nevet, mely feltehetően családi nevének anagrammája. 1725-ben egy arisztokrata aranyifjú, egy színházi vita miatt lakájával az utcán megbotoztatta, Voltaire sértettségében párbajra hívta ki a herceget, Voltaire-t elfogták, és immáron másodszor zárták a Bastille-ba, elkobozták a vagyonát, és Párizst is el kellett hagynia.
1726-1729 között Londonban élt, és az ott töltött három év meghatározó volt számára. Ez alatt a három év alatt alakult ki az, amit voltaire-i szellemnek nevezünk, egyrészt egyfajta életművészet, melynek az aktivitás az alapja, másrészt a hit a haladásban, az ész, az értelem erejében, harc a zsarnokság a fanatizmus és a dogmatikus gondolkodás ellen. Mind az angol arisztokrácia, mind a polgárság egyaránt befogadta, megtanulta a nyelvet, nagy hatással volt rá Locke ismeretelmélete, Newton fizikája.
Voltaire Angliában csak a fejlettebb társadalmi rendet látta, amely nemcsak a tudományok és művészetek fejlődését biztosítja, de a nép boldogulását is segíti.
Az angliai élmények mind hozzájárultak elméletének, társadalombírálatának kialakulásához, melynek középpontjában az állampolgári szabadság és a vallási türelem állt.
1734-ben írta honfitársai okulására a Filozófia levelek című művét, melyet Párizsban elégették, s pár éves békés párizsi tartózkodás után újra el kellett hagynia a fővárost.
Kelet-Franciaországban, Cirey-ben, Chatalet márkiné házában talált menedéket, és itt töltött tizenöt évet "az isteni Emilie" mellett. Newton fizikáját tanulmányozta, későbbi történeti munkáihoz gyűjtött anyagot, és nagy vágya volt, hogy megújítsa a francia tragédiát, hiszen élete egyik legnagyobb szenvedélye a színház volt.
Ez idő alatt többször járt Párizsban, ahol már egy volt iskolatársa, d'Argenson gróf volt a miniszter, és a fontenoy-i győzelmet dicsőítő éneke, meg ügyes diplomáciai közvetítései a porosz udvarral megnyitották előtte a rég várt tisztségek útját, 1746-ban a Francia Akadémia tagja lett, a király pedig történészévé és kamarásává nevezte ki. Voltaire azonban mégsem érezte biztonságban magát, és Emilie halála után elfogadta II. Frigyes porosz király meghívását, akivel már 1736 óta levelezett. 1750-1753 között vendégeskedett a porosz király híres potsdami Sans-Souci kastélyában. Miután összekülönbözött II. Frigyessel, nem ment vissza Párizsba, hanem különböző svájci városokban és vidéken élt. Ekkor volt első nagy vitája Rousseau-val. A lisszaboni földrengés után, ahol ártatlan emberek ezrei pusztultak el, Voltaire már nem hitt a gondviselésben.
1758-tól Voltaire Ferney-ben, a svájci-francia határon vásárolt birtokot és itt élt, amely a 60-as évektől a felvilágosodás központja, Európa alkotó szellemeinek a zarándokhelye lett. Valóságos udvartartása volt itt, s mint a szellem fejedelme fogadta a hozzá sereglő nagyurak hódolatát. Nemcsak az Enciklopédiát támogatta pénzével, cikkeivel, befolyásával, hanem szinte elárasztotta Európát hosszabb-rövidebb filozófiai írásaival, pamfletjeivel, amelyeket nagyrészt álnéven adott ki. Kis "birodalmában" jó példával járt elöl, könnyített jobbágyai terhein, tanítót fogadott, órásmesterségre taníttatta őket.
1778-ban meghívták Párizsba, Iréne című darabjának egyik előadásán Párizs önfeledten ünnepelte a szerzőt, aki mielőtt elindult volna a fővárosba, így búcsúzott: "Elindulok Párizsba és az örökkévalóságba". Két hónap, múlva 1778. május 30-án hunyt el "a felvilágosodás korának koronatanúja".