Szophoklész / Kr.e. 496 - Kr.e. 406/

            Jómódú családból származott, részt vett a drámai versenyeken, első győzelmét Aiszkhülosszal szemben aratta 468-ban Triptolemosz c. drámájával. Politikai tisztséget is betöltött 443-442-ben, a déloszi szövetség kincstárnokainak egyike volt.

            441-440-ben a szamosi háború idején sztratégosznak választották. A 441-es arisztokrata államcsíny idején állítólag őt is beválasztották az állam vezető testületébe. Halála után az isteneket egész életében buzgón tisztelő drámaírót, mint héroszt, magát is vallási tiszteletben részesítették.

            Körülbelül 120 darabot írt /a források nem egybehangzóak/, legalább 30-szor lépett fel drámai versenyen; 20-szor, más forrás szerint 24-szer nyert első díjat, másodiknál rosszabbat soha. Drámákon kívül írt elégiákat és más költeményeket is, ezekből azonban csak kevés töredéket ismerünk. Drámái közül 7 maradt fenn töredékesen. Aiasz, Trakhiniai, Antigoné /keletkezési dátuma valószínűleg: Kr.e. 442/, Oidipusz türannosz /talán Kr.e. 426/, Elektra, Philoktétész /Kr.e. 409/, Oidipusz Kolonoszban /Kr.e. 401/, Ikheneutai /Nyomkeresők/.

            Hatása az utókorra nagy volt, de nem egyenletes. A korok változó ízlése is igen figyelemreméltó. Szophoklész már az ókorban is iskolai szerző lett, s ennek köszönhetjük a ránk maradt darabok kiválasztását és fennmaradását is. A rómaiak utánozták, ezek között a legnevezetesebb Seneca Oidipusza. Érdekességként megemlítendő, hogy Iulus Caesar is írt egy Oidipust. A bizánciak különösen az Aiaszt, az Oidipusz királyt és az Elektrát kedvelték. Nyugaton a görög írók olvasásának folyamatos hagyománya a középkorban megszakadt, s csak a reneszánsszal kezdődött újra. Ekkor különösen a 16. századtól igen olvasott szerző lett. Első nyomtatott kiadása 1502-ben jelent meg. Melankton Wittenbergben 1534-ben Antigonét, 1545-ben az Elektrát magyarázta. A Melanchton-iskola számára a darabok elsősorban erkölcsi tanulságul szolgáltak, és ebben a szellemben dolgozta át magyar nyelvre az Elektrát Bornemissza Péter 1558-ban.

            A legérdekesebb Hölderlin Antigoné és Oidipusz-fordítása, amelyet nagyon sokáig rossz fordításnak tartották, s csak az elmúlt évtizedekben ismerték fel, hogy a "félreértések" összefüggő rendszert alkotó átértelmezései a görög drámáknak, alkotó újraköltések. Antigonét 1949-ben operaként is feldolgozta Orff, alapjául Hölderlin fordítását használta fel. A századfordulótól kezdve írok, rendezők, majd filológusok is fáradoztak azon, hogy új módon közelítsék meg a költőt.