Anna Karenina /1875-1877/
Első rész
Az Oblonszkij-házban a nyugodt, boldog hangulat egy csapásra semmivé foszlott. A herceg lelepleződött felesége előtt, kiderült, hogy a ház ura egy rövid ideig viszonyt folytatott a francia nevelőnővel. A nevelőnő leplezte le magát és a herceget, egyszerűen levélben mindent megírt a hercegnőnek. Dolly feldúltsága a ház nyugalmát felbolygatta. Ha az egyébként igen jó kedélyű Oblonszkij az otthoni helyzetre gondolt, most egyáltalán nem tűnt olyan nyugodtnak és kiegyensúlyozottnak, mint általában szokott. Először a bűntudat kínozta; ha a felesége szemrehányásaira gondolt, bosszús lett, amelybe felesége iránti sajnálkozása vegyült. Tisztelte asszonyát, öt gyermekének anyját, kiváló embernek tartotta de úgy érezte, hogy bár azok a hölgyek, akikkel futó viszonyai voltak, az asszony nagyszerűségének nyomába sem érnek, de harmincnégy évesen ő még fiatal ember, nem kell lemondani az efféle hölgyek által nyújtott örömökről. Bosszúságán és rossz érzésein azonban felülkerekedett a megoldás lehetősége, most kilátástalannak tűnő helyzetén csak egyetlen ember segíthet: Anna, a nővére, aki okos asszonyi józanságával és tapintatával majd helyes irányba tudja Dollyt terelni. Anna egy magas állású miniszteri tisztviselő, Alekszej Alekszandrovics Karenin felesége volt, és Sztyiva remélte, hogy ez a rokonság elegendő lesz ahhoz, hogy célját elérje, és az egyik moszkvai törvényszék elnöke lehessen. Annáék Pétervárott éltek. Oblonszkij barátja, Levin, szerelmes Kitty Scserbackaja hercegnőbe, akinek a társasági élet egyik legkedveltebb személyisége, a fényes karrier előtt álló Vronszkij gróf is udvarol. Scserbackaja hercegnő, Kitty tizennyolc éves volt, a társaság ünnepelt szépsége, ez volt az első báli szezonja, és nagyobb sikert aratott, mint nővérei, Dolly és Darlja. Már az első báli szezonban két komoly udvarlója is akadt, Levin és Vronszkij gróf. Édesanyja és Kitty is, a néha félszeg Levin gróf helyett a remek karrier előtt álló Vronszkij udvarlását fogadták szívesebben. Levin megkérte a lány kezét, Kittytől azonban kosarat kapott. Levin a visszautasítástól megbántva elhagyja Moszkvát, és vidéki birtokára utazik. Kitty így mindent egy lapra tett föl, nem tehetett mást, mint abban reménykedett, hogy Vronszkij mihamarább megkéri a kezét. Sztyiva a nővére elé ment ki a pályaudvarra, itt futott össze Vronszkij gróffal, aki édesanyja érkezését várta. A fényes katonai karrier előtt álló, tökéletes megjelenésű gróf a társasági hölgyek kedvence volt. Sztyiva sógornőének, Kitty Scserbackaja hercegnőnek udvarolt, s jól tudta, hogy anyósáék szívesen fogadnák mint kérőt. Miután a vonat beérkezett, a gróf azonnal fölszállt a vonatra, hogy édesanyja fülkéjét megkeresse. A fülke bejáratánál udvariasan félreállt, hogy egy leszálló hölgynek utat adjon. Amint megpillantotta az elegáns dámát, rögtön tudta, hogy ez a hölgy csakis Oblonszkij húga, Anna Karenina lehet. Édesanyjától megtudta, hogy Anna volt az útitársa, és a fiaikról beszélgettek, Kareninának is van egy gyermeke, a nyolcéves Szerjozsa, akitől most először van távol. Sztyapan Arkagyics boldog volt, hogy végre megérkezett a húga, s ahogy a hintólukhoz igyekeztek, összefutottak Vronszkijékkal. Sztyiva bemutatta a grófot a húgának. Az állomáson azonban valami rendkívüli történt, míg a hölgyek felszálltak a hintóba; Vronszkij és Oblonszkij elment, hogy megnézze, mi történt. Egy pályaőrt a tolató vonat elgázolt, Annát megrázta az eset, rossz előjelnek tartotta, Vronszkij miután látta Karenina zaklatottságát, kétszáz rubelt adott az özvegynek. Anna bátyával hazamegy, és Sztyiva nagyon bízik az asszony segítségében. Anna valóra váltotta testvére reményeit, bár Dolly először minden béküléstől mereven elzárkózott, Anna okos, jóságos szavai végül meggyőzték, és annak békítési akciója sikerrel járt. Moszkvában bált rendeztek, melytől Kitty nagyon sokat várt. Óriási műgonddal készült az estére, ruhája, frizurája, egész megjelenése és viselkedése maga volt a báj és a tökéletesség, mindenkit elbűvölt. Kitty azonban, aki szinte bálványozta Annát, és mindig is elbűvölte az asszony szépsége, de megrettenve vette észre, hogy az asszony bájai Vronszkijt is elbűvölték. Karenina velencei csipkével szegélyezett, mélyen kivágott fekete bársonyruhát viselt, mely szabadon hagyta telt vállát. Gyönyörű fekete hajában mindössze egy kis árvácskafüzér volt, ugyanolyan, mint ami az övét díszítette. Kittyt szörnyen bántotta, hogy a báli szezonban most történt meg először, hogy a gróf nem vele táncolta a mazurkát, azt a táncot, amitől azt remélte, hogy Vronszkij ekkor kéri meg a kezét. Anna a bál másnapján elutazott Moszkvából, a vonaton a Vronszkijjal történt találkozáson gondolkodik. Az egyik állomáson leszállt, és a leszállók között a lámpafénynél megismerte Vronszkijt. Anna, bár próbált úgy gondolni a grófra, mint az elébe kerülő fiatalemberek egyikére, még csak gondolnia sem kéne rá, de most találkozásuk első pillanatában mégis boldog büszkeség fogta el. Vronszkij válasza, mely Annának arra a kérdésére vonatkozott, hogy miért utazik, már mindent eldöntött. "- Miért utazom? - ismételte ő, a szeme közé nézve. - Hisz tudja - mondta -, azért, hogy ott legyek, ahol maga. Nem tehetek másképp." Ahogy a vonat megérkezett Pétervárra, Anna legelőször férjét pillantotta meg, de megnyugodni csak akkor tudott, amikor megtudta, hogy fia jól van és egészséges. Az állomáson Karenin megismerkedik Vronszkijjal, és a gróf engedélyt kér a férjtől, hogy fogadónapjukon tiszteletét tegye a családnál. Anna otthonában először fiával találkozott. Úgy érezte, hogy házasságának egyetlen területe, ahol nem kell alakoskodnia, és nyíltan vállalhatja érzéseit, az a fiához, Szerjozsához fűződő kapcsolata. Házassága soha nem volt boldog, szerelem nélkül ment férjhez a nála húsz évvel idősebb emberhez. A férje, ahogy Anna kis jóakarattal gondolta, végtére is derék ember, és a maga körében még jelentős személyiség is.
Második rész
Kitty teljesen belebetegedett a csalódásba, télen az orvosok konzíliumot tartottak a hercegi házban, végül arra a megállapodásra jutottak, hogy a legjobb lenne, ha a család gyógykezelés céljából egy rövid időre külföldre utazna, így nagyböjtben elutaztak. Annáéknak a pétervári társaságuk három csoportból tevődött össze. Az egyik, a férje hivatalából adódóan, munkatársai, alárendeltjei. A másik csoport, amely Annához a legközelebb állt, azoknak az embereknek a csoportja, akik révén férje karriert csinált. Ennek a körnek Ligyja Ivanovna grófnő volt a központja. "Ez az öreg, csúnya, erényes és istenfélő nők köre volt s az okos, tanult, becsvágyó férfiaké." A harmadik kör végül, ahol az összeköttetéseik voltak a tulajdonképpeni nagyvilág, a bálok, estélyek, összejövetelek világa, ezzel a körrel Betsy Tverszkaja hercegnő révéri tartották a kapcsolatot. Betsy Vronszkij unokanővére volt, és az ő révén az általa szervezett társasági eseményeken feltűnés nélkül láthatta Annát. Anna, bár küzdött az érzései ellen, látszatra megpróbálta kerülni a grófot, nem tudott saját érzései ellen küzdeni. A társaság botrányra éhesen figyelte az eseményeket, Karenin mindaddig, amíg egy estélyen túlzottan feltűnővé nem vált Anna és Vronszkij félrevonulása, nem tulajdonított jelentőséget Anna viselkedésének. Úgy érezte, a féltékenység érzése nem méltó hozzá, és neki mint férjnek, kötelessége feleségét megóvni egy esetleges veszedelemtől. Hosszas tépelődés után szánta rá magát, hogy beszéljen Annával, arra kéri az asszonyt, hogy gondoljon gyermekükre, és ha bármit is érez a gróf iránt, legyen vele őszinte. Anna azonban úgy tesz, mintha nem értené férje szavait, és finoman átsiklik felette. "Ettől az estétől új élet kezdődött Alekszej Alekszandrovics és a felesége számára. Semmi különös nem történt. Anna szokása szerint eljárt a társaságba, gyakran fordult meg Betsy hercegnőnél, s mindenütt együtt volt Vronszkijjal. Alekszej Alekszandrovics látta ezt, de semmit sem tehetett. Kísérlete elé, hogy magyarázkodásra kényszerítse, Anna valami derült csodálkozásból vont áthatolhatatlan falat. Kifelé minden a régiben maradt, befelé azonban a viszonyuk teljesen megváltozott. Amilyen erős volt államügyekben, Alekszej Alekszandrovics itt olyan erőtlennek érezte magát. " Úgy gondolta, Annát a gonoszság és a csalás szelleme szállta meg, ez akadályozza meg, hogy beszélni tudjon feleségével. Annát azonban nyolcévi boldogtalan házasság után a számára új érzés teljesen a hatalmába kerítette. Vronszkijnak majd egy éven át minden vágya Anna volt, mégis, amikor szerelmük beteljesedett, Annának le kellett küzdenie természetes szégyenérzetét és bűntudatát, Vronszkij pedig bűnösnek érezte magát, ahogy látnia kellett szerelme gyötrődését. "Olyan hibásnak és bűnösnek érezte magát, hogy egy maradt csak neki, megalázkodni s bocsánatot kérni. Vronszkijon kívül azonban nem volt most már az életben senkije, bocsánat-esdeklésével feléje fordult. De ahogy ránézett, fizikai megaláztatást érzett s nem tudott szólni többet. Vronszkij pedig azt érezte, amit a gyilkosnak kell éreznie, amikor látja a testet, amelyet ő fosztott meg az élettől. Ez az élettől fosztott test a szerelmük volt; szerelmük első korszaka. Volt valami rettenetes és visszataszító az emlékezésben: mit kellett ilyen rettenetes árú szégyennel megfizetniük." Levin, ahogy Kitty kikosarazta, elhagyta Moszkvát, és visszatért birtokára. Az első időben még mindig elpirult és szégyellte magát, ha eszébe jutott számára szégyenteljes felsülése. Bár már három hónapja birtokán élt, nyugodt, békés körülmények között, boldogtalannak érezte magát, fájdalmasan érezte, hogy mennyire rossz egyedül élni. Az idő elteltével azonban egyre kevesebbet gondolt a lányra, mindennap várta, hogy hírt kap Kitt házasságkötéséről. Idejét a gazdálkodás és az olvasás kötötte le. Februárban értesítést kapott, hogy bátyjának, Nyikolajnak az állapota romlott, és felutazott hozzá Moszkvába. Nyikolaj elzüllött évek óta, egy rossz hírű nővel élt együtt, testvére segítségét ritkán fogadta el, most azonban Levinnek sikerült elérnie, hogy elfogadja a felajánlott pénzt, és külföldi gyógykezelésre utazzon. Barátja, Sztyiva is meglátogatta, akitől megtudta, hogy másik testvére, Szergej Ivanovics nyáron meglátogatja. Az a hír azonban, hogy Kitty nem ment férjhez, sőt beteg lett és külföldön van gyógykúrán, felzaklatta. Sztyiva, mint ahogy a társaság más tagja sem tudta, hogy Levin megkérte Kitty kezét, ők csak azt vették észre, hogy az ifjú egyszer csak eltűnt, mind a társasági életből, mind Moszkvából. Ő úgy gondolta, barátja egyszerűen megijedt a vetélytársától, Vronszkijtól, és nem merte felvenni vele a versenyt. Vronszkij egész életét a társaságban elfoglalt helye, és katonai pályája határozta meg. Szerette az ezredét és az ezrede is szerette őt, mindenki abban bízott, hogy hamarosan magas tisztséget fog betölteni. Szerelméről, mely Annához fűzte, bajtársai közül senkivel sem beszélt, de viszonyukról mindenki tudott. Vronszkij édesanyja először még örült is fia szerelmi viszonyának, mert úgy gondolta, egy fiatalember életének egy adott korszakában egy magasabb körbeli viszony csak a hasznára lehet. Amikor azonban úgy érezte, ez a kapcsolat fia előrejutásának a gátja lehet, ő is és a család is ellenezte kapcsolatukat. "Ez a beavatkozás haragra lobbantotta, pedig ez az érzés ritka volt nála. Mi közük hozzá? Miért tartja mind kötelességének, hogy énvelem törődjék? S mit tolakodnak? Mert látják, hogy ez olyasmi, amit ők nem tudnak megérteni. Ha a szokott, közönséges és romlott nagyvilági viszony volna, békén hagynának. De érzik, hogy másvalami, hogy ez nem játékocska, ez az asszony drágább az életemnél. Ezt nem tudják megérteni, és ezért bosszankodnak. Akármilyen, s akármilyen lesz is még a sorsunk, mi csináltuk s nem bánjuk meg - mondta magában, a "mi" szóba Annát is beleértve. - De nem, nekik tanítaniuk kell bennünket, hogyan éljünk. Fogalmuk sincs róla, mi az a boldogság; nem tudják - gondolta - hogy e nélkül a szerelem nélkül a mi számunkra nincs sem boldogság, sem boldogtalanság, nincs élet sem." Leginkább azért zavarta a beavatkozásuk, mert lelke mélyén érezte, hogy igazuk van. A szerelem, melyet Anna iránt érzett, tudta, hogy ez nem pillanatnyi fellángolás, de tisztában volt helyzetük kínosságával is, a titkolózásokkal, a csalással és a hazugsággal. Tudta, hogy ez a helyzet nem tartható fenn örökké. Anna bevallja szerelmének, hogy gyermeket vár. Már eddig is többször megpróbálta, hogy Annát helyzete megfontolására bírja, valljon be mindent a férjének, és hagyja őt el, de ez most már elkerülhetetlenné vált. Anna szerint azonban a férje nem egyezne bele a válásba, számára csak az lenne a fontos, hogy a botrányt elkerülje. Szolgálati és társaságbeli elfoglaltságain kívül Vronszkijnak egy kedvtelése volt, a lovak és a lovaglás. Egy tiszti akadályversenyen ő is részt vett, azonban lova felbukott, miközben lovasát levetette a hátáról. Anna is a nézők között volt férjével, és amikor látta kedvese balesetét, nem tudta türtőztetni magát, csak arra tudott gondolni, hogy kedvese megsérült-e. A verseny után férje felelősségre vonja illetlen viselkedése miatt, és annyit kér tőle, hogy ezentúl fékezze magát. Annának azonban már nincs kedve alakoskodni, bevallja, hogy a gróf szeretője, férje iránt pedig csak gyűlöletet érez. Karenin annyit kér tőle, hogy amíg elhatározásra jut, addig is tartsa be a megfelelő illendő viselkedési szabályokat. Kitty egy német fürdőhelyen pihen édesanyjával együtt, remélték, hogy ez a klíma egészségére jó hatással lesz. Az egyik előkelő hölgy társaságában feltűnt egy hozzá hasonló korú lány, aki nagyon nagy hatással volt rá, önfeláldozó és segítőkész viselkedésével.
Harmadik rész
Szergej Ivanovics Koznisev május végén érkezett meg öccséhez, Levinhez a birtokra, azzal az elhatározással, hogy itt kipiheni magát. Levin bárhogy is szerette testvérét, a faluhoz és a falusi élethez való vonzódásuk nagyon eltért egymástól. Levin szemében a falu az élet, a munka színtere volt, bátyja szemében a pihenésé. Együttlétük ezért volt nyáron különösen kellemetlen Levin számára, mert ez az időszak a szüntelen munkáé volt, őt egész nap elfoglalta a gazdaság, szinte semmi másra nem maradt ideje. Bátyja helytelenítette, hogy Levin nem vesz részt a közügyekben, nem törődik a zemtszvo ügyeivel, ő a gazdasággal kapcsolatos munkákat nem tartotta komoly munkának. Levin egyik nap beállt parasztjai közé a rét kaszálásba, és komoly kihívásnak tekintette, hogy bírja-e velük az egész napi komoly munkát. Este boldogan tért haza, úgy érezte, ez akár egy kúrának is beválna, ez az életforma remek gyógymód minden bolondságra. Levin egyik nap meglátogatta barátja, Sztyiva feleségét, Dollyt a birtokukon, mely nem volt tőle messze. Levin, Darla húgáról, Kittyről szeretne beszélni vele. Darla nem érti, hogy a férfi miért tűnt el olyan gyorsan Moszkvából, eddig ő sem tudta, hogy Levin kosarat kapott a húgától. Karenin legbizalmasabb emberein kívül senki sem tudta, hogy mi történt otthon. Úgy érzi, igazságtalan, hogy ő bűnhődik az asszony hibája miatt. "Nem lehetek boldogtalan, mert egy megvetésre méltó nő félrelépett; az én kötelességem, hogy nehéz helyzetemből, amelybe ő juttatott, a legjobb kivezető utat megtalálja." Megpróbált minden lehetőséget végiggondolni. Az elválást, a külön költözést, a párbajt. De egyiket sem találta megfelelőnek. Végül úgy döntött, hogy vallási meggyőződésének is az a megfelelő eljárás, ha megbocsát a bűnös asszonynak, és nem dobja el magától. Örömmel gondolt arra, hogy senki sem mondhatja majd rá, hogy ilyen fontos dologban nem a vallás szabályaival összhangban járt el. Amint elhatározásra jutott, azonnal levelet írt Annának, aki még mindig a birtokukon volt. "Utolsó beszélgetésünk során azt a szándékomat fejeztem ki, hogy tudtára adom, beszélgetésünk tárgyában mit döntöttem. Alaposan végiggondolva mindent, most azért írok, hogy ígéretemet teljesítsem. Határozatom a következő; akármit is vétett, úgy vélem, nincs jogom elszakítani a köteléket, amellyel felsőbb hatalmak kötöttek össze minket. A családot nem lehet a házastársak egyikének a szeszélye, önkénye vagy akar félrelépése miatt földúlni; a mi életünknek is folynia kell, ahogy idáig folyt. Erre van szükségem nekem, önnek, a fiának. Meg vagyok győződve, hogy megbánta s meg fogja bánni, ami levelem írására okot ad s együttműködik még velem, hogy viszályunk indítékát gyökerestől kitépjük s a múltat elfeledjük. Ellenkező esetben elképzelheti, mi vár önre s a fiára. Minderre élőszóval, remélem, még részletesebben is visszatérhetek. Minthogy a nyaralószezon vége felé jár, megkérem, hogy minél előbb, de legkésőbb keddig költözzék vissza Pétervárra. Költözésére a szükséges intézkedéseket megteszem. Jegyezze meg, kérem, hogy óhajom teljesítésére különös súlyt helyezek." A levelét megszólítás nélkül franciául írta, így kevésbé hangzott ridegen, mint anyanyelvén, és még pénzt is mellékelt hozzá. Anna megmutatta a levelet Vronszkijnak, aki szerint most már csak egyetlen lehetőségük van, ha Anna elhagyja a férjét. Anna azonban képtelen dönteni, és úgy határoz, hogy visszautazik Pétervárra, és majd akkor dönt. Otthon, miután találkozik a férjével, Karenin elmondja, hogyan döntött. A kérése annyi, hogy a házukban ne találkozzon Vronszkijjal, és a világ ne vegyen észre semmit, ennek fejében élvezheti egy becsületes nő minden jogát.
Negyedik rész
Kareninék továbbra is egy házban éltek, a világ számára mint férj és feleség, egymás szemében azonban idegenek voltak. Anna nem szakította meg kapcsolatát Vronszkijjal, és ezt a férje is tudta. A helyzet mindhármójuk számára elviselhetetlen volt, csak abban reménykedtek, hogy történik valami, ami ezt a kínos és elviselhetetlen állapotot megszünteti. Anna télen beteg lett, és levelet írt Vronszkijnak, hogy látogassa meg. A férfi később ért a palotához, és találkozott Anna férjével. Karenin úgy dönt, hogy elhagyja otthonukat, Moszkvába költözik, és megindítja a válópert. Annát majd az ügyvéd értesíti, Szerjozsát természetesen magával viszi. Anna csak annyit kér tőle, hogy a fiát ne vegye el tőle, és vele is közli, hogy gyermeket vár. Karenin másnap felkeresett egy híres pétervári ügyvédet, de úgy döntött, hogy a válóper megindítását még egyszer átgondolja. Sztyiva Moszkvában felkereste sógorát, és ekkor tudta meg tőle, hogy házasságuk felbomlóban, így már nem érzik, magát a családhoz tartozónak, ezért meghívásait sem fogadhatja el. Sztyiva csak annyit kér Karenintől, hogy mielőtt elhamarkodottan döntene, beszéljen a feleségével, aki nagyon szereti Annát. Karenin végül mégis elmegy felesége bátyjának a családjához, és Levinnel is megismerkedik. Levin itt találkozott hosszú idő után újra Kittyvel, bár előre számított, hogy a lány is jelen lesz a nővére házában. Dolly hiába próbálta Karenint jobb belátásra bírni, minden érve hasztalan volt. Ő mindent megtett az asszonyért, elfogadta a bűnös viszonyát, csak a látszat fenntartását kérte, de az asszony erre is képtelen volt. " - Megbocsátani nem tudok és nem akarok, de nem is tartanám igazságosnak. Én ezért az asszonyért mindent megtettem, s ő beletaposta a sárba, amely az eleme. Nem vagyok rossz ember, soha senkit sem gyűlöltem, de őt lelkem minden erejéből gyűlölöm s már csak azért sem tudok megbocsátani neki, mert a sok rosszért, amit ellenem elkövetett, nagyon is gyűlölöm..." Levin és Kitty találkozása a lehető legjobban sikerült, megbeszélték, hogy másnap felkeresi a lány szüleit, és megkéri a kezét. Valami mégis közbejött ami megváltoztatta Karenin elhatározását, sürgönyt kapott Annától. "Meghalok, kérlek, könyörgöm, jöjj. Nyugodtabban halok meg, ha megbocsátasz." Bár először úgy gondolta, ez is csak ámítás, de aztán eszébe jutott, hogy esetleg ezek már a szülési fájdalmak, és azonnal hazautazott. Felesége betegágya mellett Vronszkijt találta. Anna egészséges leánygyermeknek adott életet, de az orvos szerint az asszonynak már nincs sok hátra. Anna nem volt magánál, félrebeszélt; csak azt akarja, hogy férje bocsásson meg neki és Vronszkijnak is. "Vronszkij odament az ágy széléhez s ahogy Annát meglátta, megint elfödte az arcát a kezével. - Vedd le a kezedet, nézz rá. Szent - mondta. - Úgy, ne takard az arcod, csak ne takard! - szólt rá haragosan. - Alekszej Alekszandrovics, vedd le a kezét! Látni akarom! Alekszej Alekszandrovics megfogta Uronszkij kezét, elhúzta az arcáról s elszörnyedt, annyi szenvedést és szégyent látott rajta. - Add neki a kezed! Bocsáss meg neki! Alekszej Alekszandrovics odanyújtotta a kezét s nem tudta visszatartani a szeméből omló könnyeket. ...Azután, hogy Alekszej Alekszandroviccsal beszélt, Vronszkij kiment a Karenin-ház elé s megállt; alig tudott ráeszmélni, hol van és hová is kell mennie vagy hajtatnia. Megszégyenültnek, megalázottnak és bűnösnek érezte magát, a lehetőségtől is megfosztva, hogy gyalázatát lemossa. Ki volt ütve, úgy érezte, a kerékvágásból, amelyben idáig olyan büszkén és könnyedén haladt. Élete oly szilárdnak látszó szokásai és szabályai egyszerre hazugnak és alkalmazhatatlannak bizonyultak. A megcsalt férjet, aki idáig szánalmas lény volt, boldogságának véletlen és kissé komikus akadálya, egyszerre csak Anna hívja vissza s emeli megalázkodást sugalló magasba; a férj pedig nem bizonyult sem gonosznak, sem hamisnak, sem nevetségesnek ebben a magasban, hanem jónak, egyszerűnek és fenségesnek. Ezt nem lehetett nem éreznie. A szerepek fölcserélődtek. Érezte a férj nagyságát és a maga megalázottságát, az ő igazát és a maga hamisságát. Azt érezte, hogy a férj bánatában is nagylelkű volt, ő pedig a csalásban aljas és kicsinyes. De aljasságának a beismerésre ezzel az emberrel szemben, akit jogtalanul megvetett, kis része volt csak a bajának. Kimondhatatlanul boldognak érezte magát, mert szenvedélye, amely az utóbbi időben, úgy rémlett, kihűlőben volt, most, amikor tudta, hogy Annát örökre elveszítette, erősebb lett, mint valaha. A betegsége alatt látta meg egészen, kiismerte a lelkét, s úgy tűnt föl, mintha idáig nem is szerette volna. S épp most, amikor megismerte, s megszerette, úgy, ahogy szeretnie kellett, meg volt alázva előtte s örökre elvesztette, szégyenletes emléket hagyva maga után. De mindennél szörnyűbb volt, az a nevetéses és szégyenteljes helyzet, amikor Alekszej Alekszandrovics megszégyenült arcáról lefejtette a kezét. Ott állt a Karenin-ház előtt, fejveszetten s nem tudta, mit kezdjen." Hazament, de nem tudta feldolgozni a történteket, úgy érezte, ha Annát elveszti, nincs értelme semminek, zavarodott állapotában öngyilkosságot kísérelt meg, de a lövést elvétette, nem halt meg, csak megsebesült. Anna felgyógyult, Karenin szánta őt, szánta a fiát, és szánta Vronszkijt is, amikor megtudta, mit tett, az újszülött kislány iránt azonban egész különös gyöngéséget érzett. Szinte anélkül, hogy észrevette volna, megszerette a kislányt. Betsy meglátogatta Annát, és tőle tudta meg, hogy a férfi el akar utazni, Anna azonban még elbúcsúzni sem akar tőle. De nem tudta magát sokáig becsapni. Karenin belátta, hogy jelenléte Annát csak zavarja, így úgy döntött, felajánlja neki a válást. Vronszkij közben meggyógyult, egy taskeni megbízást kapott, ami pályáján nagy előrelépést jelentett volna. Mikor Anna másodjára is azt üzente, hogy elbúcsúzni sem akar tőle, egyenesen a Vronszkij-házba hajtott. Anna nem tudott nemet mondani Vronszkijnak, mindketten úgy gondolták, ennek így kellett történnie. Anna megtudta bátyjától, hogy közbenjárása sikerrel járt, és elérte sógoránál, hogy beleegyezzen a válásba, csak azt nem tudta, hogy döntött fiáról, Szerjozsáról. Vronszkij amit korábban lehetetlennek tartott, lemondott a taskeni megbízásról, és kilépett a szolgálatból. Anna egy hónappal később lányával és Vronszkijjal Olaszországba utazott, a válóper megindítását pedig nemcsak, hogy nem kérte, de önként lemondott róla. Alekszej Alekszandrovics Karenin egyedül maradt fiával és magányával.
Ötödik rész
A Scserbackaja család az esküvőre készült, Levin a boldogságtól szinte eszelős állapotban volt, el sem tudta képzelni, hogy egy olyan csodálatos lány, mint Kitty szeretheti őt. Még az esküvő előtti nap sem volt biztos magában, felkereste mennyasszonyát, és felajánlotta neki a visszalépést, ha esetleg Kitty megbánta volna a döntését. Csak nehezen értette meg, és tudta elhinni, hogy tényleg meghódította a leány szívét. Az esküvő óriási pompával zajlott le a hercegi házban, és Kitty döntése szerint, nem külföldre utaztak nászútra, hanem eljövendő életük színhelyére, falura. Vronszkij már három hónapja utazott Annával Európában, látták Velencét, Rómát, Nápolyt, most egy kisebb itáliai városban akartak megpihenni. Anna közös életük első időszakában maradéktalanul boldognak érezte magát, nem zavarta, hogy a társaság szemében bukott nő lett, hogy fiától távol van, csak az számított, hogy Vronszkij mellette van. A gróf, bár mérhetetlenül szerette Annát, úgy érezte, boldogsága nem teljes. Eleinte élvezte a civil ruha adta szabadságot, azt, hogy a nap minden percét Annával töltheti. De ő ízig-vérig társasági ember, aki a mozgalmas társasági élethez szokott, és ez a nagy nyugalom unalmas számára. Így érdeklődése a festészet felé fordult, Anna képét is megfestette, és gyűjtötte is a festményeket. Végül megunták a városi életet, és úgy döntöttek, visszautaznak Oroszországba, falura. Levin három hónapja élvezte a boldog házaséletet, és be kellett látnia, hogy egész más, mint ahogy ezt legénykorában elképzelte. Addig úgy gondolta, hogy ha ő nősülésre adja a fejét, az ő kapcsolatában féltékenykedés, veszekedés, és ehhez hasonló semmiségek fel sem merülhetnek. Ez ezalatt a rövid idő alatt nemcsak hogy előfordultak, de jórészt ezek határozták meg közös napjaikat. Értesítést kapott, hogy testvére, Nyikolaj a halálán van, azonnal utaznia kell. Kitty is vele akar menni, ez bántja Levint, hogy féltékenysége vagy ragaszkodása ennyire nem ismer határokat, ez olyan, mintha rab lenne. És felesége már csak azért sem jöhet, hiszen ott van bátyja felesége is, akivel rossz híre és múltja miatt Kitty nem találkozhat. Végül Kitty akarata győzött, elkísérte a férjét, és mindenben férje segítségére volt, önfeláldozóan ápolta a nagybeteg férfit. Szinte ugyanabban a pillanatban, amikor bátya meghalt, tudta meg, hogy felesége gyermeket vár. Karenin nehezen ocsúdott Anna távozása után, úgy érezte, gúny és megvetés céltáblája. Csak kevés ember volt, akire barátjaként gondolt, az asszonyok közül egyedül Ligyija Ivanovna grófnőre gondolt jó érzésekkel. Az asszony az öregedő nők azon csoportjába tartozott, akik szükségét érezték, hogy valakiért mindig rajongjanak. Korán férjhez ment, de ura alig pár hónappal házasságkötésük után elhagyta, bár sosem váltak el. Most a jótékonykodásban lelte örömét, boldogan ajánlotta fel Kareninnak, hogy elvállalja házának vezetését, és segítségére lesz Szerjozsa nevelésében. Anna, miután megtudta, hogy a grófnő férje házában van, levélben fordult hozzá, és arra kérte, hogy hadd láthassa a fiát. Karenin ebbe nem látott semmi helytelent, de a grófnő hatására belátta, hogy ez nem tenne jót Szerjozsának, hiszen ő úgy tudja, hogy az édesanyja meghalt. A grófnő kimért szavakkal válaszolt Anna levelére, amellyel elérte a célját, vérig sértette az asszonyt. Anna úgy érezte, ezt nem bírja tovább, visszautaztak Pétervárra, ahol a legjobb szállodák egyikében béreltek két lakosztályt. A pétervári társaság hideg megvetéssel vette tudomásul Anna jelenlétét. Vronszkij még bátyja feleségét, Varját sem tudta rávenni, hogy fogadja Annát. Anna úgy döntött, hogy semmivel sem törődve meglátogatja a fiát. A játékboltban órákig válogatta a Szerjozsának szánt ajándékokat, és másnap reggel nyolckor már régi házukban volt, hiszen ilyenkor még a férje aludni szokott. A cselédség azonnal megtudta, hogy a házban van, alig pár szót tudott váltani Szerjozsával, amikor a dada már arra kérte, hogy távozzon. Ahogy a szobából kilépett, szembetalálkozott Kareninnal. "Ahogy Annát meglátta, megállt és meghajtotta a fejét. Noha csak most mondta, hogy az ura jobb és különb nála, a gyors pillantás, amit - alakját minden részletében fölmérve - rávetett, elég volt, hogy utálat, harag s a fia miatt irigység fogja el. Egy hirtelen mozdulattal leengedte a fátylát s lépteit meggyorsítva, csaknem úgy futott ki a szobából." Még az oly sok szeretettel válogatott játékokat sem tudta fiának odaadni. Anna felzaklatott állapotban tért vissza az üres szállodai szobájába. Fogalma sem volt, hogy Vronszkij merre jár. Attól tartott, elvesztette a férfi szerelmét. Egyik este Anna úgy döntött, hogy elmegy az operába, és erről Vronszkij minden tiltakozása ellenére sem mondott le. Vronszkij rokonai és a társasági élet minden fontosabb személye ott volt az előadáson, és Vronszkijnak látnia kellett, hogy Annát régi barátnői egy szóra sem méltatják, sőt az egyik társaságbeli hölgy, Kartaszova durván megalázta. Anna az előadás vége előtt távozott. Vronszkij azt, hogy mi történt bátyja feleségétől, Varjától tudta meg. Anna páholya szomszédos volt Kartaszováékkal, és az asszony férje beszédbe elegyedett Annával, mire az asszony azt mondta, hogy gyalázat Anna mellett ülni. Mire Vronszkij visszaért a szállodába, Annát már ott találta könnyek között, és őt okolta megaláztatásaiért. "Vronszkij sajnálta, de mégis neheztel rá. Bizonygatta szerelmét, mert látta, hogy csak ez az egy csillapíthatja, de ha szóval nem is, lelkében szemrehányást tett neki. S ezeket a szerelmi fogadkozásokat, amelyek Vronszkij előtt olyan ízetlennek tűntek föl, hogy szégyellte kimondani, Anna magába itta, s lassan megnyugodott."
Hatodik rész
Dolly a gyermekeivel és az édesanyjával a húgánál töltötte a nyarat Levin birtokán. Sztyiva is meglátogatta a családját, és pár napra elmentek vadászni. Levin nem törődve azzal, hogy házigazdához méltatlanul viselkedik, hazaküldi egyik vendégét, mert úgy találta, udvarol a feleségének. Dolly elhatározta, hogy meglátogatja Annát, hiszen birtokuk nincs messze Lemnéktől. Az utazás alatt Annán gondolkodott. Érthetetlen számára, hogy az emberek miért támadják Annát. Hiszen egyetlen bűne volt, hogy boldog akart lenni, élni akart. Ő alig él, boldognak sem nevezné magát, lehet, hogy ő is megtette volna. Abban sem biztos, hogy jól tette, hogy akkor hallgatott Annára. Lehet, hogyha akkor elhagyta volna férjét, talált volna valakit, akivel kölcsönösen megszerették volna egymást. Dollyt elbűvölte az a látható jólét, amiben Annáék éltek, az a luxus, ami mindenhol jelen volt, az ételekén át, a berendezésen keresztül. Ő tudta jól, hogy egy ilyen háztartást fenntartani nem kis munka és idő, és azt is látta, hogy ez nem Anna műve. Annára csak a bájos társalkodó szerepe maradt, mindenről Vronszkij gondoskodott. Anna óriási szeretettel fogadta sógornőjét, Vronszkij pedig arra kérte kedves vendégüket, hogy beszéljen Annával. Hiszen ő tisztában van helyzetük tarthatatlanságával, amitől Anna szenved, és ettől ő sem érzi jól magát. Egyébként az ő helyzete is tarthatatlan, hiszen még lányát sem veheti a nevére, ha fia születne, az nem örökölhetne utána, ő sem viselhetné a nevét "...s akármilyen boldog a családi életünk, köztem és köztük nem lesz kapocs. Kareninok." Hiába próbált meg Anriával helyzetükről beszélni, de nem járt sikerrel. Arra kéri Dollyt, beszéljen vele, vegye rá, hogy írjon a férjének és kérje a válást. Hiszen ő csak akkor kérheti az uralkodótól az örökbefogadást, ha Anna már elvált. Akkor végre elveheti feleségül is, és Anna is rehabilitálva lesz a társaságban. Ő megérti, hogy az asszonynak ez milyen kínos, de most ez az egyetlen megoldás. Darlja Alekszandrovna meglepődik, amikor megtudja, hogy Annának már nem lehet több gyermeke. De Anna nem is akar többet, hiszen egyre attól fél, hogy elveszti Vronszkijt, és úgy gondolja, csak akkor tarthatja meg, ha külsejét meg tudja őrizni. Azonkívül a gyerekei boldogtalanok lennének, akiknek semmijük se lenne, hiszen még a nevük is egy idegené lenne. Dolly megpróbálja meggyőzni Annát, hogy írjon a férjének, tegyen meg mindent a válás érdekében, hogy Vronszkij felesége lehessen. De a férje most teljes mértékben Ligyija Ivanovna hatása alatt áll, soha nem egyezne bele, de még ha ez meg is történne, ő megalázná magát, és a fiát soha többé nem láthatja. "Két lényt szeretek, értsd meg, szinte egyformán; mind a kettőt jobban, mint magamat - Szerjozsát s Alekszejt.... Ezt a két lényt szeretem csak s az egyik a másikat kizárja. Nem kapcsolhatom össze őket, pedig ez az egy, amire szükségem van. Ha ez nem megy, akkor mindegy. Egész mindegy. És valahogy majd csak vége lesz; ezért nem tudok és nem szeretek beszélni róla. Ne korholj hát és ne ítélj meg. Te, a te tisztaságodban el sem tudod képzelni, amit én szenvedek." Dolly eredeti tervei ellenére nem maradt sokáig, már másnap visszament Lenin birtokára. Annáék az ősz egy részét is a falun töltötték, életmódjukban semmi sem változott. Vronszkijt lefoglalta a kórház építése, Anna pedig rengeteget olvasott. Szépirodalmi könyveket, és olyan szak-és tudományos könyveket, amelyeknek a témái foglalkoztatták a férfit, így Anna okos és hozzáértő beszélgetőpartnere volt. Vronszkijt ez az életmód kielégítette, és élvezetet lelt benne. Októberben azonban kasini kormányzóságban, ahol Vronszkij mellett Levinnek, Szvijazsszkijnak, Oblonszkijnak is voltak birtokai, nemesi választások voltak, és Vronszkij odautazott. Levinék már szeptemberben Kitty szülésére készülve felutaztak Moszkvába. Bár először vonakodott, de Kitty kérésének engedve, végül elutazott Kasinyinba. Lenin nem tudta kikerülni, hogy ne találkozzon Vronszkijjal, akit Kitty miatt gyűlölt. Vronszkij, remekül érezte magát, a tervezettnél tovább is maradt. Úgy gondolta, ha az elkövetkező három évben megnősül, jelölteti magát. Jólesett neki a vidám társaság, és boldoggá tette, hogy a társaság nagy része a hívévé vált. Ebben a kedélyes hangulatban kapta Anna ellenséges hangvételű levelét. "Annie nagyon beteg, a doktor azt mondta, talán tüdőgyulladás. Magam elveszítem a fejemet. Varvara hercegnő nem segítség, akadály. Vártalak tegnapelőtt, tegnap s most elküldök megtudni, hol vagy és mit csinálsz. Magam akartam menni, de meggondoltam; tudtam, hogy kellemetlen lenne. Felelj valamit, hogy tudjam, mihez tartsam magam." Azonnal hazament, Anna hidegen fogadta, a gyerek már jobban volt. Nem érti Anna ingerlékenységét, hiszen neki újra el kell utaznia. Ezúttal a ház ügyében, Moszkvába kell mennie, végül úgy döntenek, hogy Anna is vele tart. Írt az urának, melyben kérte, hogy egyezzen bele a válásba, majd Vronszkijjal Moszkvába utazott, és várta a férje válaszát.
Hetedik rész
Levinék már három hónapja éltek Moszkvában, már rég túllépték azt az időt, amikor a hozzáértők számítása szerint Kittynek szülnie kellett volna. Lenin a városban megdöbbenve tapasztalta, hogy mennyivel többet, és könnyebben költik a pénzt, mint falun. Először rosszulesett neki, amikor megtudta, hogy Kitty találkozott Vronszkijjal, de később megnyugodott, biztos volt feleségében, és arra az elhatározásra jutott, hogyha legközelebb találkozik a gróffal, nyájas lesz vele, és a viselkedése nem lesz olyan ostoba, mint a választásokon. Lenin találkozott Annával, Sztyiva vitte le hozzá, az asszony boldog volt, hogy végre megismerheti. Anna bájossága és természetes, fesztelen beszédstílusa elbűvölte Levint, és úgy gondolt rá, mint egy csodálatos, kedves, szánalomra méltó asszonyra. Mikor Kittynek bevallotta, hogy találkozott Annával, Kitty féltékenységi jelenetet rendezett. Levin végül úgy tudta felesége bocsánatát elnyerni, hogy beismerte az asszony helyzete iránt érzett részvétét, és az elfogyasztott bor hatására Anna álnok befolyása alá került, de ezután elkerüli. Anna egyre rosszabbul érezte magát. Bizonytalan volt magában, és Vronszkij minden lépéséről tudni akart, a férfi pedig egyre nehezebben viselte Anna kitöréseit. Még mindig szerette az asszonyt, és szerelme büszkévé tette, de Anna váratlan kitörései, amely után eddig még újra egymásra találtak, nem múltak el nyomtalanul. Anna "érezte, hogy a szerelemmel együtt, amely összekötötte őket, a harc gonosz szelleme állandósul köztük, amelyet nem tudott kiűzni sem az ő, még kevésbé a maga szívéből." Kitty nehezen, szinte kibírhatatlan szenvedések között szülte meg első gyermekét, egy egészséges kisfiút. Levin alig bírta ép ésszel elviselni felesége szenvedéseit, majd amikor először meglátta a gyermekét, semmilyen apai érzés nem kerítette hatalmába, úgy ahogy elképzelte. "Amit ez iránt a kis lény iránt érzett, egyáltalán nem az volt, amire várt. Semmi vidám és örömteli nem volt ebben az érzésben, ellenkezőleg, új, gyötrő félelem volt. A sebezhetőségének új tudata. S ez a tudat az első időben olyan kínos volt, a félelem, hogy ennek a tehetetlen teremtésnek szenvedni ne kelljen, olyan erős, hogy észre sem vette tőle az értelmetlen örömöt, sőt büszkeséget, amit akkor érzett, amikor a gyermek eltüsszentette magát. Oblonszkij állandó pénzügyi gondjainak a rendezésére egy megürült bizottsági helyet szeretett volna megkapni, és ehhez Karenin segítségét kérte. Így mindenképpen beszélnie kellett sógorával, és Annának is megígérte, hogy segítségére lesz a válás intézésében. Karenin minden önuralmát elvesztette, mikor Sztyiva szóba hozta Anna válását. Ő úgy gondolta, ha Szerjozsa vele, az apjával marad, akkor az asszony lemond a válásról. Anna szenved a helyzet tarthatatlansága miatt, a megoldás Alekszej Alekszandrovics kezében van. Karenin azonban még két nap gondolkodási időt kér, hogy meghozza döntését. Sztyiva találkozik Szerjozsával is, akikből más szinte kész fiatalember lett. Szerjozsa most már egy bentlakásos intézet tanulója, és a vele egykorúak társasága nagyon jó hatással volt rá. Egy éve nem látta az édesanyját, azok az ábrándok, melyek anyja látogatása után beteggé tették, már nem kínozták. Egyre kevesebbet gondolt rá, nagybátyja kérdésére pedig, hogy emlékszik-e az édesanyjára, mérgesen csak annyit felelt, nem. Karenin végül döntött, és Annának megírta, hogy a válást végleg elutasítja. Vronszkijjal való viszonya egyre rosszabb lett, és bármit is próbáltak tenni, nem tudtak rajta segíteni. Még mindig Moszkvában voltak, pedig rég elhatározták, hogy visszautaznak Vozdvizsenszkojéba, falura. "Az ingerültségének, amely elválasztotta őket, nem volt semmiféle külső oka, a kimagyarázkodási kísérletek nemhogy rendbe nem hozták, de növelték csak. Belső ingerültség volt ez: Annában az volt az alapja, hogy Vronszkij szerelme csökkent, Vronszkijban - a megbánás, hogy Anna kedvéért ilyen nehéz helyzetbe keveredett, amelyet ő, ahelyett, hogy könnyítene rajta, még nehezít. Egyikük sem mondta ki ingerültsége okát, egymás viselkedését azonban igazságtalannak tartották, s azon voltak, hogy azt egymással minden ürügyön éreztessék. Anna szemében Vronszkij a szokásaival, gondolataival, vágyaival, egész testi és lelki alkatával együtt csak szerelem volt a nő iránt, ez a szerelme pedig, amelynek érzése szerint mind őrá, egymagára kellett volna összpontosulnia, most csökkent; a szerelem egy részét, Anna véleménye szerint, tehát más nőkre, vagy egy másik nőre kellett átvinnie - s féltékenykedett. "Legjobban attól félt, hogy miután őt elhagyja, elvesz egy másik nőt. Ez a gondolat, különösen azóta nyomasztotta, mióta Vronszkij elmondta neki, hogy anyja azt szeretné, ha nőül venné Szorokina hercegnőt. "S minthogy féltékenykedett, méltatlankodott is, és ürügyet keresett a méltatlankodásra. Ami a helyzetében csak nehéz volt, Vronszkijt vádolta miatta. A várakozás kínos állapota, amit Moszkvában ég és föld között töltött, Alekszej Alekszandrovics lassúsága és határozatlansága, a maga magánya - mindent az ő számlájára írt. Ha szeretné, megértené a helyzete nehézségét, s kiragadná belőle. Abban is Vronszkij volt a hibás, hogy Moszkvában élt, s nem falun. Vronszkij nem tudott, ahogyan ő szerette volna, falun eltemetkezni. Neki kellett a társaság, ő taszította ebbe a rettenetes helyzetbe, amelynek súlyát nem akarja megérteni. Abban is ő volt a bűnös, hogy fiától örökre elválasztották. Még a gyöngédség ritka percei sem nyugtatták meg, ha be is álltak, Vronszkij gyöngédségében most egy árnyalat nyugalmat, önhittséget érzett; régebben ez nem volt meg benne s ingerelte." Mikor Vronszkij hazaért, megpróbált uralkodni magán, és arra kérte Vronszkijt, hogy másnap utazzanak falura. A gróf azonban három nap haladékot kért, mert másnap édesanyjával kellene találkoznia. Anna azonban minden önuralmát elvesztette, csúnyán összevesztek. Szerinte Vronszkij már mást szeret, őt gyűlöli. Vronszkij később megpróbálta megbékíteni Annát, és beleegyezett, hogy utazzanak el holnapután. Vronszkijnak aztán sikerült Annát megbékítenie. Másnap elkezdett készülni az utazásra, de megint, ezúttal szokatlan hevességgel szólalkoztak össze. És amire még eddig nem volt példa, egy egész napot töltöttek el haragban. Vronszkij tett még egy békülési kísérletet, de Annával képtelen volt beszélni, így köszönés nélkül ment el otthonról. Anna gyötrődve látta, ahogy a férfi beszállt a hintóba, és teljesen magába roskadt. Úgy gondolta, mindennek vége. A veszekedések, állandó gyötrelmei, a morfium hatása teljesen elgyengítette, nem bírta elviselni a rátörő magányt. Kétségbeesésében azonnal sürgönyt küldött a férfi után. "Én vagyok a hibás. Gyere haza, ki kell magyarázkodnom. Az Isten szerelmére, gyere, rettenetesen érzem magam." A sürgönyt azonban nem kapta meg Vronszkij, a küldönc már nem találta meg a grófot, mert az édesanyjához ment. Egy levelet küldött neki, ezúttal az édesanyjához. "Okvetlenül beszélnem kell; jöjjön rögtön." Nem bírt azonban otthonában maradni, úgy döntött, elmegy Dollyhoz. Darja Alekszandrovnánál Kitty is ott volt, először ellenségesen nézte Annát, de látva elesettségét, megszánta. Próbáltak beszélgetni, de nyilvánvaló volt, hogy Annát semmi sem érdekli, még zaklatottabb állapotban ment haza, mint ahogy barátnőéhez jött. Úgy érzi, jó, hogy nem mondta el nekik, mit érez, hiszen úgysem értenék meg. Mindketten csak örültek volna boldogtalanságának, úgy érezve, hogy ez á méltó ár, amit a gyönyörét fizet. Kitty ezt a gyönyört irigyli tőle, Kitty pedig féltékeny. Az ő szemükben ő egy erkölcstelen asszony. Ahogy hazaért, Vronszkij üzenete várta, hogy tíz óránál előbb nem jöhet, a küldönc még nem ért vissza. "Hát ha így van, tudom, mit kell tennem - mondta s határozatlan düh és bosszúvágy dagályát érezte magában, sietve fölment az emeletre. - Én magam megyek hozzá. Mielőtt örökre elmegyek, megmondok neki mindent. Soha senkit sem gyűlöltem így - gondolta -, mint ezt az embert. "Eszébe sem jutott, hogy Vronszkij a sürgönyére válaszolt, a levelét pedig még nem kapta meg. Azonnal a pályaudvarra hajtatott. A pályaudvar felé, fejében zaklatott gondolatok kergették egymást. Biztos volt benne, hogy Vronszkij örülni fog, ha végleg elmegy tőle. Míg az ő szerelme erősödött, a férfié szép lassan kihunyt. Ő mindjobban ragaszkodna hozzá, a férfi szabadulni szeretne. "A viszonyunkig csakugyan egymás felé haladtunk, azóta föltartóztathatatlanul távolodunk. S ezen nem lehet változtatni." "Ha nem szeret, csak kötelességből jó, gyöngéd hozzám, és amit én akarok, az nem lesz meg -ezerszer rosszabb, mint a harag. Az a pokol! Már réges-rég nem szeret. S ahol a szeretet véget ér, ott kezdődik a gyűlölet." Kábultan szállt fel a vonatra, és szállt le Obiralovkánál. Az állomáson Vronszkij levele fogadta, tíz órára otthon lesz. Az emberek pillantása még jobban megzavarta, tanácstalan volt, hogy hova menjen. Hirtelen eszébe jutott találkozásuk az állomáson, amikor a pályaőrt elütötte a vonat. Már csak egy dologra tudott gondolni, megbüntetni Vronszkijt. A haladó vonat mellé állt, és szemmértékkel próbálta felmérni az első és hátulsó kerekek közti távolságot. "Oda! - mondta magának s a vagon árnyékában a szénnel elegy homokra nézett, amivel a talpfák köze fel volt szórva. - Oda a középre és megbüntetem őt; s megszabadulok mindentől s magamtól." Az első vagon alá akart esni, amikor egy vonalba ér vele, de ez nem sikerült, meg kellett várnia a következőt. "S pont abban a pillanatban, amikor a kocsi közepe az ő vonalába került, eldobta a vörös tarsolyt, válla közé húzta a fejét s a vagon alá esett a kezére s egy könnyű mozdulattal, mintha tüstént fel akarna állni, a térdére ereszkedett. Ugyanabban a pillanatban már el is borzadt rajta, hogy mit tett. `Hol vagyok? Mit csinálok? Miért?' Föl akart emelkedni, hátravetni magát, de valami hatalmas, könyörtelen ellökte a fejét s hátát megtaszította. `Uram, bocsáss meg mindent!' - mondta, a harc lehetetlenségét érezve. A kis motyogó paraszt ott dolgozott a vason. S a gyertya, amelynél az izgalommal, ámítással, bánattal és gonoszsággal teli könyvet olvasta, ragyogóbb fényre lobbant, mint valaha; ami odáig homályban volt, megvilágította; sercegett egyet, aztán homályosodni kezdett s örökre kialudt."
Nyolcadik rész
Anna halála után csaknem két hónap telt el. Levin bátyja, Szergej Ivanovics újra a testvére birtokára utazik. Most jelent meg "Kísérlet az állami lét alapjainak és formáinak áttekintésére Európában és Oroszországban" címet viselő könyve. Művének néhány fejezetét már a könyv megjelenése előtt olvasni lehetett különböző napilapokban. Szergej Ivanovics abban bízott, hogyha a széles olvasóközönség esetleg nem is fogja kellően értékelni a művét, a tudósvilágra erős hatással lesz. Azonban hiába telt el egy kis idő, a könyv kapcsán semmilyen társadalmi hatást nem lehetett észrevenni. A könyvről mindössze egyetlen, rossz kritika jelent meg, egy olyan tárcaíró tollából, akinek, legutóbbi beszélgetésük során épp Szergej Ivanovics igazította helyre, néhány tudatlanságát eláruló szavát. A kritika után könyvéről már senki sem beszélt többet, ezzel hat év munkája vált semmivé. Szergej Ivanovics ugyanazzal a vonattal utazott, mint Vronszkij. A vonat különösen tömve volt, hiszen a szerb háborúba induló önkéntesek is ezzel utaztak. Vronszkij gróf egy különszerelvényen utazott, a saját költségén felállított századdal áll be a Szerbiába induló önkéntesek közé. Szergej Ivanovics Vronszkaja grófnővel elegyedett beszédbe, aki úgy döntött, hogy elkíséri a fiát a kurszki állomásig. A grófnő szerint isteni segítség a fia számára ez a háború. Anna halála után hat hétig senkivel sem beszélt, az ételt is úgy kellett belédiktálni. A grófnő szavaiból kiderül, hogy milyen ellenszenvvel viseltetett Anna iránt. "Úgy végezte, ahogy az ilyen asszonynak végeznie kell. Még halált is aljasat, hitványat választott." Ő is a birtokon volt, amikor a szerencsétlenség történt, a szobalánytól tudta meg, hogy egy asszony az állomáson a vonat elé vetette magát, ő már akkor tudta, hogy Annáról van szó. A fia azonnal odarohant, és szinte élőhalottként hozták haza. Anna rossz nő volt, akinek a "...halála is egy undok, vallástalan nő halála." Valamilyen rendkívüli szenvedély fűtötte, az ilyen asszonyok mindig valami rendkívülit akarnak. "Nála is bebizonyosodott. Elpusztította magát s két nagyszerű embert: az urát s az én fiamat." A kislányt egyébként Karenin vette magához, Vronszkij a tragédia utáni első időben mindenbe beleegyezett, azóta már megbánta, hogy kislányát egy idegenre bízta. Vronszkijt csak ez a háború tudta a teljes levertség állapotából kirángatni. A grófnő megkéri Szergej Ivanovicsot, hogy próbáljon beszélni a fiával, terelje el a figyelmét legalább egy kis időre. Vronszkij szívesen beszél Szergej Ivanoviccsal, de igazából már semmi sem érdekli. A háborút is azért választotta, mert számára a halál megváltás lenne. Ő, mint ember, már csak annyiban érhet valamit, hogy az életét semmire sem tartja. Mint fegyver még jó lehet valamire, de mint ember, úgy már csak egy roncs. Az állomáson, a szerkocsik látványa, a vagonok, és hogy egy olyan ismerősével beszél, akivel a szerencsétlenség óta nem találkozott, újra eszébe juttatták Annát. "Igyekezett úgy idézni föl, amilyen akkor volt, amikor először találkozott vele, akkor is az állomáson, mint titokzatos, gyönyörű, szerető nőt, aki boldogságot ad s keres, nem kegyetlen bosszúállót, amilyenként az utolsó percben állt előtte. Fel próbálta idézni legjobb perceiket, de ezek a percek örökre meg voltak mérgezve. Csak a győztesre emlékezett, aki beváltotta fenyegetését, amelyre nem volt senkinek szüksége - amelyet jóvá megbánás nem tehet. Nem érezte már a fogfájást; zokogás torzította el az arcát." Levin még a tanyán volt, amikor testvére, barátjával megérkezett. Az elmúlt időszakban Levin egyre nagyobb érdeklődéssel foglalkozott a hit és az élet értelmének kérdéseivel. Az, hogy tanúja volt bátyja haldoklásának, arra kényszerítette, hogy szembenézzen korábbi nézeteivel. Nem is annyira a halálon szörnyedt el, mint inkább az életen, "...hogy halvány sejtelme sincs róla: honnan jön, mi célból, miért, s mi voltaképpen." A gyermeke születésekor különös dolog történt vele. "Ő, a nem hívő elkezdett imádkozni, s abban a percben, amikor imádkozott, hitt is. De az a perc elmúlt s az akkori hangulatának nem tudott az életében helyet találni. Nem ismerhette el, hogy akkor látta az igazat s most téved, hisz mihelyt nyugodtan kezdett gondolkozni róla, az egész, szilánkokra esett; de azt sem ismerhette be, hogy akkor téved, hisz mihelyt nyugodtan kezdett gondolkozni róla, az egész szilánkokra eset; de azt sem ismerhette be, hogy akkor tévedett, hisz akkori lelkiállapota kedves volt neki s ha elismeri, hogy csak gyengeségének adózott, azokat a perceket gyalázza meg. Kínos meghasonlásban volt önmagával s minden lelkierejét megfeszítette, hogy kijusson belőle." Ha azon gondolkozott, hogy mi az életének az értelme, erre nem tudott válaszolni, de amikor abbahagyta önmaga faggatását, akkor úgy tűnt, hogy tudja, miért él, és cselekedetei ekkor sokkal határozottabbak voltak, mint az elmúlt időszakban bármikor. Egy öreg paraszt szavai szerint, nem a maga szükségének, hanem Istennek kell élni. Az öreg szavai, úgy érzi, valami új érzést keltenek benn. "Pedig az ösztöneim értelme bennem, magamban olyan világos, hogy állandóan szerintük élek s csodálkoztam és megörültem, amikor a paraszt kiejtette előttem: Istennek, a lelkemnek élni. Nem fedeztem föl semmit. Csak azt tudtam meg, amit tudok. Megértettem az erőt, amely nemcsak a múltban adta az életemet, de most is adja. Megszabadítottam magam a csalástól, megismertem a gazdát. S rövidre fogva elismételte magában utolsó két éve egész gondolatmenetét, amelynek megindítója a halál világos, nyilvánvaló gondolata volt, szeretett, reménytelenül beteg bátyja láttán. Akkor értette meg először világosan, hogy egy ember előtt, őelőtte sincs más, csak szenvedés, halál és örök feledés, s akkor döntötte el, hogy így nem lehet élni: vagy meg kell magyarázni az életet úgy, hogy valami ördög gonosz gúnyjának ne képzelhesse, vagy agyonlőnie magát. De nem tette sem ezt, sem mást, hanem tovább élt, elmélkedett és érzett, sőt éppen ebben az időben megnősült, sok öröme volt s amikor élete értelmén nem töprengett, boldog is volt. Mit jelentett ez? Azt, hogy helyesen élt, de rosszul gondolkozott. Azok szerint a lelki igazságok szerint élt (anélkül, hogy tudta volna), amelyeket az anyatejjel szívott be; de úgy gondolkozott, hogy nemcsak nem ismerte el ezeket az igazságokat, de gondosan kerülte is. Most már világos volt, hogy csak annak a hitnek a jóvoltából tudott élni, amelyben fölnevelték. "Mi lettem volna s hogy éltem volna le az életemet, ha nem volna meg bennem ez a hit s nem tudnám, hogy Istenért s nem a magam szükségletéért kell élnem? Raboltam, hazudtam, gyilkoltam volna. Abból, ami életem legnagyobb öröme, semmi sem létezne számomra." Képzelete a legnagyobb erőfeszítést tette s mégsem tudta elképzelni a vadállati lényt, ami ő lett volna, he nem tudja, miért kell élnie. "Választ kerestem a kérdésemre. De választ a gondolat nem adhatott - a gondolat összemérhetetlen ezzel a kérdéssel. Választ maga az élet adott, tudásomban, hogy mi jó s mi rossz. S ezt a tudást semmivel nem szereztem - mindenestül adatott - mert hisz sehonnan nem vehettem. Honnan vettem hát? Ésszel jöttem rá, hogy felebarátomat szeretni kell s nem megfojtani? Gyermekkoromban mondták s örömest elhittem, mert azt mondták, ami a lelkemben volt. Ki fedezte föl? Nem az ész. Az ész a létért való harcot fedezte föl, a törvényt, amely arra ösztökél, hogy megfojtsak mindenkit, aki a vágyaim kielégítésében akadályoz. Az észnek ez a bölcsessége. Hogy mást szeressek, az ész nem fedezhette föl, hisz ésszerűtlen." "És nemcsak büszkesége az észnek, ostobasága is, s ami a legfőbb, a selmasága, pontosan: selmasága. Az ész gazembersége, igen" - ismételte meg." Az elmúlt évek tépelődései után végre megtalálta a lelki nyugalmat, azt az igazságot amit mindig is keresett, amiben fiát föl szeretné nevelni. "Ez az új érzés, éppúgy, mint amit a fiam iránt érzek, nem változtatott meg, nem tett boldoggá, nem világosított meg egyszeriben, mint ahogy ábrándoztam. Semmiféle meglepetésem nem volt benne. S hit-e vagy nem hit - nem tudom, micsoda -, de szenvedéseim közben éppolyan észrevétlenül jött s eresztett a lelkemben gyökeret. Éppen úgy fogok haragudni Ivan kocsisra, éppen úgy vitatkozom, éppúgy kimondom rosszkor is a gondolataim, éppolyan fal lesz lelkem szentélye s a többiek, a feleségem közt is; éppúgy okolom majd az ijedelmemet s éppúgy nem megbánom majd; az eszemmel éppúgy nem értem meg, miért imádkozom, s imádkozom; de az életem, az egész életem most már független mindattól, ami történhetik velem; percei nemcsak nem értelmetlenek, mint régebben voltak, de kétségtelen értelmük van; amelyet elég erőm lesz beléoltani!" |