Érzelmek iskolája /1869/
Első rész A regény története körülbelül harminc évet ölel fel, nagyrészt Lajos Fülöp, és a második köztársaság korából. A tulajdonképpeni cselekmény 1840 őszén egy szajnai hajón kezdődik. Ezen a hajón utazik Frédéric Moreau, egy diák, aki Párizsból tér haza Nogent-sur-Seunebe, ahol két hosszú hónapot kell eltöltenie, míg megkezdheti jogi tanulmányait a fővárosban. Itt a hajón találkozik Amoux-néval, Jack Arnoux műkereskedő feleségével. Az asszony elbűvöli, alig várja, hogy újra Párizsban lehessen és láthassa. Otthon találkozik régi barátjával, Deslauriers-rel, aki rögtön elkeseríti anyagi helyzete miatt, régi tervükről, hogy a fővárosban együtt laknak egyetemi éveik alatt, le kell mondaniuk. Deslauriers sokban különbözött Frederictől, barátjával ellentétben a közgazdaság és a francia forradalom érdekelte, az öltözködésére sem fordított nagy hangsúlyt. Deslauriers azt javasolja barátjának, hogy amint Párizsba érkezik, keresse meg a Dambreuse házaspárt, hiszen egy gazdag ház barátságánál semmi sem segítheti jobban egy fiatalember jövőjét. Igyekezzen elnyerni a család rokonszenvét és támogatását, hiszen így később majd őt is bevezetheti a társaságba, legjobb lenne, ha Dambreuse-né szeretője lenne. Két hónappal később Frédéric már Párizsban volt, és szomszédjuknak, Roque bácsinak köszönhetően, aki egy iratcsomót bízott rá, rögtön alkalma nyílt, hogy felkeresse Dambreuse-ékat. Dambreuse-nét ekkor mindössze egy röpke pillanatra láthatta. A fővárosban megkereste Arnoux boltját, és mindent megtett, hogy a közelébe férkőzhessen, de próbálkozásai nem jártak sikerrel. Az első féléve Párizsban unalmasan telt el, úgy érezte, hogy az Arnoux-né iránt érzett szerelme már Dambreuse-ék meghívását se várta. Amint az első vizsgáján sikerrel túl volt, hazautazott Nogent-ba. A következő éve már érdekesebben telt, új barátokat szerzett. Megismerkedett Hussonnet-vel, az újságíróval, akitől megtudja, hogy reklámszövegeket is ír, például az Iparművészetnek. Így az ő révén jut el Jacques Arnoux-hoz Frédéric, és hamarosan a család jó barátja lesz, egyre jobban megismerve a műkereskedőt "A képárus, miután nyeregbe segített pár élő mestert, s együtt akart haladni a korral, próbálta kiterjeszteni üzleti nyereségeit, persze a művész máz megóvásával. Arnoux úr a művészetek teljes fölszabadítását, műfajban meg a fenségest kereste, azonban lehetőleg olcsó áron. Párizs minden luxusiparága megérezte elvei befolyását, amely az apróságokra nézve jó volt, a nagy dolgokra annál végzetesebb. Mivel az volt a rögeszméje, hogy hízelegjen a közvéleménynek, letérítette útjáról az ügyesebb kezű művészt, megrontotta az erőset, kimerítette a gyöngét s híressé tette a középszerűt; lapja és ismeretségei révén korlátlan ura volt mindannyinak. A fiatal festőfiókák az ő kirakatának dolgoztak, s a kárpitosok nála néztek berendezési mintákat. Frédéric úgy tekintett rá, mint valami milliomosra, aki egyben műkedvelő és tevékeny üzletember. De azért sok mindenen fönnakadt, mert Arnoux úr üzletköre nem volt híján minden csalafintaságnak. Olykor Német- vagy Olaszországból kapott egy Párizsban vásárolt képet, amelyről, bár jómagának másfélezer frankjába került, négyezer frankos számlát mutatott, s eladta szívességből negyedfélért. Leggyakoribb fogása az volt, hogy a festőktől, ráadásul, vásznaik egy-egy kisebbített másolatát is elkérte, mégpedig azon a címen, hogy metszetet készített róluk; a másolatot eladta, viszont metszet nem készült soha. Akik aztán panaszkodtak, hogy így kiszipolyozza őket, azoknak a hasára ütött barátilag. Egyébként igen jó pajtás volt, szivarral sose fukarkodott, tegezett minden ismeretlent, lángolni tudott egy-egy műért vagy pedig egy-egy művészért, s olyankor nekifenekedve, nem nézett se jobbra, se balra, szaladgált, száz levelet írt s ütötte a reklám dobját. Mindamellett feltétlenül becsületesnek vélte magát, de ha beszéde kedvében volt, naivul feltárta aljasságait" Arnoux szalonjában megismerkedik a párizsi művészvilág néhány érdekes szereplőjével, Pellerin festővel, a radikális nézeteket való Regimbart-ral. Frédéric meghívást kap Amoux-ék báljára, amire nagy műgonddal készülődik, csak azt fájlalja, hogy pont az estély napján érkezik hozzá barátja, Deslauriers, akit így éppen az első Párizsban töltött estéjén kell egyedül hagynia. De úgy érzi, ezt a lehetőséget nem szalaszthatja el. Az estély forgataga lenyűgözte, a legnagyobb örömmel az töltötte el, hogy Amoux-né közelébe lehet. "Egyszerre roppant képességet érzett, bár még nem tudta, hogy mire. Magában komolyan azt kérdezte, hogy nagy festő, vagy nagy költő lesz-e; s a festészetet választotta, mivel ez a foglalkozás közelebb hozza majd Amoux-néhoz. Meglelte hát a hivatását! Élete célja világos volt, és a jövendő csalhatatlan." Már másnap beszerzett mindent, ami a festészethez szükséges volt számára, a mestere Pellerin volt. Már az első leckén részt vett Deslauriers barátja, Sénécal, a radikális nézeteket valló matematikatanár, aki rögtön vitába keveredett a festővel. Szerinte a festőknek olyan képeket kéne festeniük, amelyek a nép áldozatkészségét mutatják be, hiszen témában nincs hiány, ott a tanya, a műhely, nem a királyi családot ábrázoló álszent festményre van szükség. Frédéric sok időt tölt barátjával, Sénécallal, Regimbart-ral, és Dussardierrel, egy kereskedősegéddel, akit egy tüntetésen ismertek meg. A politikán és Arnoux-nén kívül nem is érdekli semmi, ez a két dolog minden idejét kitölti, vizsgáját sem sikerül letennie, így a szünidőt is Párizsban tölti. Amoux-nénak azonban édesanyja betegsége miatt vidékre kellett utaznia, így Frédéric egy hónapig unatkozott, hiszen szünidőben a máskor oly hangos latinnegyed is kiürül. Augusztus végén Frédéricnek végül sikerült letennie a vizsgáját, mielőtt hazautazott volna, pikniket rendezett a barátainak. Barátainak is igen kedvezően alakult a sorsa, aznap avatták fel a d'Orsay-beji jogászkörökben, nagy sikerű beszédet tartott. Martinont rövidesen ügyészhelyettessé nevezik ki, Hussonnet színdarabtervét meghallgatja egy színházigazgató, Pellerin pedig egy csodás műalkotást tervezett. Otthon azonban édesanyjától kellett megtudnia, hogy minden nagy reményű jövőbeli terve semmivé vált, tönkrement, összesen tízezer franknyi évjáradéka maradt, amiből kétezer-háromszáz Frédéricé. Ez az egész apai öröksége, ennyit kell beosztania. Egyetlen bizonytalan reményük maradt, a nagybácsi öröksége. Frédéric képtelen volt elképzelni, hogy vagyon nélkül éljen. Úgy érzi, életének vége, "s mivel már holtnak tekintette magát, nem csinált semmit, de semmit." Párizsból hírt kapott barátjától, hogy most Sénécal lakik az ő helyén, így most ő lakik azok között a dolgok között, amelyek Amoux-éktól származnak. Aztán lassan kezdett hozzászokni a vidéki élethez, amikor 1845 decemberében újra családjára mosolygott a szerencse. Nagybátyja egész vagyonát ő örökölte, huszonhétezer frankos évjáradéka lett hirtelen. Mindenki gratulált a szerencséjükhöz, Frédéric máris arra gondolt, hogy visszatér Párizsba, és találkozhat Arnoux-néval. Búcsúzáskor nem tulajdonít nagy jelentőséget, hogy Louise, a szomszédjuk, Roque bácsi lánya milyen szenvedéllyel búcsúzik tőle.
Második rész Frédéric boldogan tér vissza Párizsba, s legfontosabbnak azt tartja, hogy megtalálja Amoux-ékat Nagy nehezen találja meg az asszonyt: "Arnoux-nén egyszerű háziruha volt, vastag, kék színű merinóból. Tekintete a tűz felé fordult, s miközben egyik kezével a kisfiú vállát fogta, a másikkal a kisgyerek ujjasát fűzögette ki; a kölyök pityergett, egy ingben, és a fejét vakarta, akárcsak délután a kávés fia." Frédéric mámorító örömet várt ettől a viszontlátástól -; azonban a szenvedély is elfonnyad, ha átültetik, s mivel Amoux-nét nem találta abban a körben, amelyben megismerte, máris olyasmit érzett rajta, hogy híján van valaminek, valami lefokozásféle érte, egyszóval már nem a régi többé." Amoux azonban úgy fogadja, mint egy régen látott, kedves barátot, rögtön leviszi a boltjába, beavatja titkába, hogy üzletének fellendülését legújabb ötletétől várja. Az a remény élteti, hogy talán sikerül felfedeznie a kínaiak rézvörös mázát. Később magával viszi egy jelmezbálba is, Frédéric itt ismeri meg Rosanette-et, a dragonyosnak öltözött háziasszonyt, aki Amoux barátnője. "Frédéric szeme első percben csak úgy káprázott a nagy fényben; nem látott mást, mint selymet, bársonyt, meztelen női vállakat s tarkabarka színtömeget, amely ütemesen ringott egy rejtett zenekar hangjaira, sárga selyemmel bevont falak között, a falakban pasztellarcképekkel, s itt-ott kristálylámpákkal, XVI. Lajos stílusában. A szögletekben, a tükrök állványait virágkosarak borították, felettük magas lámpákkal, melyeknek fénytelen üveggolyói nagy hólabdákra emlékeztettek; és a bejárattal szemben, a második, kisebb szoba mögött, a hálószoba nagy ágy látszott, csavarosra faragott oszlopokkal, s az ágy fejénél velencei tükörlappal." Rosanette a műkereskedőn kívül még két urat is kegyeiben részesít, egy színészt, Delmart, és egy, gazdag idősebb urat. Frédéricet kissé feszélyezte ez a helyzet, úgy érezte, mintha Amoux-né ellen szőtt összeesküvés részese lenne ő is. Az örökség birtokában úgy érzete, minden lehetőség nyitva áll előtte, hogy álmait valóra váltsa. Egy elegáns kis palotát vásárolt a Rumfort utca sarkán, elegánsan berendezte. Óriási összeget költött így el, máris írnia kellett a közjegyzőnek, hogy egyik birtokát adja el. A Dambreuse házaspárral is baráti viszonyt alakít ki, gyakori vendég lesz házuknál. Arnoux úrral is rendszeresen résztvesz a társasági eseményeken, gyakori vendége lesz a tábornoknak, Rosanette-nek is, udvarolni is megpróbál a lánynak. Barátaival is felújítja kapcsolatát, Hussonnet-t, Pellerine-t. Dussardier-t, Cisyt, Deslauriers-t és Sénécalt is meghívja magához lakásszentelőre, a barátok azonban már nem találják a közös hangot. Két nő, az elérhetetlennek tűnő Amoux-né, és Rosanette között ingadozik. Rosanette kacérkodik vele, de amikor célba érne, a lány elutasítja. Mikor végre Rosanette elhívja magához, Frédéric elkésik, és egy színészt talál a lánynál. Egy este tanúja lesz egy veszekedésnek a házastársak között, mert felesége rájött, hogy egy kendőt küldetett valakinek az ő neve alatt. Frédéric segítségével Amoux kikeveredik a hazugságok hálójából. Később azt mondja a feleségének, hogy a lány Frédéric szeretője. Frédéric pedig ettől kezdve mindennapos vendége lett a háznak, mindenről tudott, ami Amoux-éknál történt, sietett tisztázni magát az asszony előtt, hogy semmi köze Rosanette-hez. Arnoux-né szerint Frédérichez senkinek sincs joga. Deslauriers tizenötezer frankot kér tőle lapalapításra, Frédéric meg is ígéri neki, és ír is a jegyzőjének, hogy küldje el a pénzt. Megjön a kért összeg, és megtudja, hogy Arnoux pénzzavarba került, ha nem fizet ki egy tizennyolcezer frankról szóló váltót, akkor mindenét elvesztheti. Férje kéréséhez Amoux-né is csatlakozik, ez meghatja a fiatalembert, hogy az asszony is tőle vár segítséget, így odaadja a pénzt Amoux-nak. Amoux-né minden kívánságát teljesíti, zavaros anyagi helyzetük miatt beszél a Dambruse házaspárral is, de minden fáradozása ellenére Arnoux-né minden közeledését visszautasítja. Rosanette levele így éppen jókor érkezik, és elkíséri a lányt a lóversenyre. Az elegáns közönség soraiban, egy lefüggönyözött hintóban felfedezi a műkereskedő feleségét is, aki egy hintóból figyeli őt. Frédéric úgy gondolja, az asszonynál ezek után már semmit nem érne el, így minden figyelme Rosanette felé fordul. De már későn kapott észbe, a szép leánynál sem jár sikerrel, a verseny után egy mulatóba viszi, ahol azonnal lecsap rá a finom modorú aranyifjú, Cisy, és elhódítja tőle Rosanette-et. Frédéric tehát mindkét nőt elvesztette. Frédéric az első adandó alkalommal provokálja a férfit, Cisy kiáll ellene, de az első vezényszónál elájul, és mire magához tér, már megérkezik Arnoux úr, aki úgy hiszi, hogy a Frédéric az ő becsülete érdekében párbajozik, és neki mindenáron meg kell akadályoznia a vérontást. A párbajról csúnya pletykák terjednek el Párizsban, a gúny céltáblája Frédéric lesz. Mielőtt újra hazautazna anyjához, sikerül helyreállítania barátságát Deslauriers-val. Távozását egy újabb kellemetlenség sürgette, mert bár pár hónappal korábban részvényeiből nyert harmincezer frankot, július végén a tőzsde elhalványult, és a Nord-részvények árfolyma rohamosan csökkent. Ő nem volt elég előrelátó, nem adta el őket a megfelelő időben, így egyszerre hatvanezer frankot vesztett, vagyis jövedelme érezhetően megcsappant Anyja leveleiben egyre többet írt a bájos Louise-ról, aki apja, Roque bácsi egyetlen örököse, és nem is lenne rossz parti a fia számára. Deslauriers is egyetértett vele, így a nyár végén Frédéric hazautazott Nogent-ba. Anyjánál ott találta a ház régi barátait, és az immár felnőtt nővé cseperedett Louise kisasszonyt, aki igencsak megváltozott, mióta nem látta. Frédéric, hogy legalább maga előtt túltegye magát párizsi kudarcain, itt távol a várostól sikeresen adta a minden pletykát ismerő nagyváros aranyifjút. Anyja felsorolja Louise jó tulajdonságait, első helyen azokat az erdőket és majorokat említve, amelyek majd a kisasszony tulajdonába kerülnek. Úgy tűnt, hogy az elgondolt esküvő mind a két család megelégedését szolgálná, Frédéricnek jó parti lenne az őt rajongásig imádó lány, aki tekintélyes hozománnyal rendelkezik. Roque apó pedig becsvággyal gondolt lánya jövőjére, azt tartotta a minimumnak, hogy Louise legalább grófné legyen, hogy célját elérje, anélkül, hogy a lányát egy boldogtalan házasságba kényszerítené, Frédéric ideális megoldásnak látszott. Úgy gondolta, Dambreuse úr segítségével Frédéric visszakaphatná ősei rangját, az anyja egy gróf leánya volt, és rokona Champagne legrégibb családjainak. Alig telt el egy hét, s bár hivatalosan nem történt semmi, nem kötöttek szerződést, Frédéricret mégis mindenki Louise jövendőbelijének tartotta. Frédéric ígéretéhez híven elküldte Deslauriers-nak az Arnoux úrnak kölcsönadott tizenötezer frankról szóló átruházás hiteles másolatát, és egy meghatalmazást. Barátjának azonban éppen nem elképzelése szerint alakultak a dolgai, irigyelte Frédéric sikereit, és attól sem riad vissza, hogy aljasságot kövessen el Frédéric ellen. Kíváncsi volt, hogy mire képes egymagában. Meglátogatja Arnoux-nét, úgy gondolja, hogy egy szeretőt mégiscsak könnyebb kiütni a nyeregből, mint egy férjet. Mivel az asszonynál nem megy semmire, közli vele, hogy Frédéric nősülni készül. Amoux-né ekkor ébred rá az eddig önmaga előtt is titkolt érzésre, hogy ő szereti Frédéricet. Az ifjú nem hallgat Deslauriers tanácsára, aki levélben azt írja neki, hogy maradjon csak minél tovább, már unatkozik Nogent-ban, ha tovább maradna, az eljegyzést sem halaszthatná tovább, ezért kitalált ürüggyel visszautazik a városba. De a fővárosban sem találta meg azt a boldogságot, amit keresett. Augusztus végén Párizs kihalt volt, magányos estéin Frédéricnek gyakran eszébe jutott Louise, és már nem is találta olyan borzasztónak a házasság gondolatát. Felkereste Rosanette-et is, hogy elvigye neki azt az ötszáz frankot, amit a lány kölcsönkért tőle. Rosanette most egy herceg kedvese volt, és Frédéric elámult azon a fesztelenségen, ahogy a lány elvette tőle a pénzt. Már nála sem érezte olyan fesztelenül magát, mint egykor. Az utcán találkozott Amoux-néval és megdöbbent, hogy az asszony milyen hűvösen fogadja, és nem is sejti az okát. Megdöbbenése akkor lesz teljes, amikor az asszony megemlíti, hogy tud nősülési tervéről. Barátai körében keres megnyugvást, akik a lázas időket kihasználva politikai elképzeléseiket próbálják valóra váltani, de a körükben sem érzi jól magát. Végül, egy véletlennek köszönhetően, sikerül tisztáznia helyzetét Amoux-néval, megnyugtatja, hogy esze ágában sincs megnősülni, és Rosanette-tel sincs semmi dolga, nem is lehetne, hiszen mást szeret. Az asszony visszautasítja vallomását, és másnap elutazik. Frédéric azonban utánament, és az asszony kitörő örömmel fogadta, ettől kezdve az asszony sem titkolta tovább az érzéseit. Frédéric e naptól kezdve sűrűbben látogatta, minden gondolatukat megosztották egymással, és boldog órákat töltöttek együtt. "Eleve megállapodtak abban, hogy nem lehetnek egymáséi. Ez a hallgatag megegyezés megóvta őket a veszélytől, s szabad teret engedett minden áradozásuknak." Az első napok ebben az idillben teltek, Frédéric pedig félve, hogy mindent elveszthet, nem mert tolakodó lenni. "A fiú viszont reszketett, hogy egy szóval elveszthetné, amit már-már megnyerni vélt - azzal biztatva magát, hogy azt a bizonyos alkalmat bármikor is elérheti, de sohase tehetne jóvá egy elkövetett ostobaságot. Azt várta, hogy az asszony adja át magát, nem azt, hogy ő vegye a birtokába. Szerelmének biztonságát úgy élvezte, mint a birtoklás előízét, s az asszony bája inkább a szívét, mintsem az érzékeit izgatta. Valami égi üdvösséget s oly mélységes mámort érzett, hogy szinte elfeledte tőle a tökéletes boldogság reményét is. Egyedül, Arnouxnétól távol, dühös vágyak fojtogatták. Szavaik közé, nemsokára nagy hallgatások lopakodtak. Olykor valami nemi szégyenérzés minden csepp vért az arcukba hajtott. Hiába rejtették szerelmüket, minden vigyázat leleplezte, s mennél erősebb lett a vágyuk, annál tartózkodóbb a modoruk. Az örökös hazugságban minden érzékük lángba borult" Ahogy visszatértek Párizsba, és az újévi előkészületek miatt ritkultak találkozásaik, Frédéric bátrabbnak, elszántabbnak látszott. Végül sikerül elérnie, hogy házon kívül találkozzon vele az asszony, és Frédéric nagy gonddal készíti elő a találkát. Megbeszélik az időpontot és a helyet, az asszony által megadott helyen szobát bérelt, és apró díszekkel, figyelmességekkel az asszony iránt, próbálta lakályossá tenni a szobát. A találka napján két levelet kapott; egyet az anyjától, ki a házasságát sürgette, a másikat Deslauriers-tőt, aki egy tüntetésre hívta. Frédéric órákon át várta az asszonyt, ám az nem jött. Frédéric nem tudta, hogy az asszony fia megbetegedett, súlyosnak tűnt az állapota, és Arnoux-né úgy érezte, ez a büntetés azért az érzésért, amit Frédéric iránt érez. A fia betegsége, a gondviselés égi jele, hogy mégsem lehet házasságtörő, bűnös asszony, nem csalhatja meg férjét. Az utcákat közben ellepték a tüntetők, Frédéric ahogy az utcán bolyong, körülötte hullámzott az óriási tömeg, zúgott a dobpergés, és messzire hallatszott a Mers-Pillaise dallama, mikor egyszerre csak Rosanette ajtaja előtt találta magát. A lány örömmel fogadta, együtt töltötték az éjszakát, másnap délután pedig azzal mulattatták magukat, hogy a lány lakásának az ablakából nézték tüntető tömeget Majd Frédéric abba a hotelbe vitte a lányt, melyet az asszonynak díszített fel.
Harmadik rész Hajnalra győzött a forradalom, a nép elsöpörte a monarchiát. Frédéric bódultan járta az utcákat, ismerősei közül legjobban Dambreuse úr félt az új állapotoktól. A bekövetkezett változások nemcsak a vagyonát fenyegették, de az eddig szilárdnak hitt államrendbe vetett bizalmát is megrengette. A forradalom másnapján felmondott három inasának, és naphosszat ki sem mozdul a szobájából. Úgy gondolta, fiatal barátja, Frédéric minden bizonnyal befolyásos személyiség lett, olvasta az egyik írását egy napilapban, és ha a hasznára nem is lehet, talán megvédelmezheti, ezért egy reggel Martinonnal együtt felkereste őt. Arra biztatják a fiatalembert, hogy induljon a nemzetgyűlési választásokon, hisz egyéni véleményei alapján megkapná az ultrák voksát, családja révén pedig élvezné a konzervatívok támogatását is. Frédéric egyre jobban hajlott rá, hogy elfogadja a javaslatukat, Dussardier is remek ötletnek tartotta, hogy barátjából esetleg képviselő lehetne. Úgy gondolja, a Forradalmi klubban jelölteti magát, ám még arra sincs lehetősége, hogy beszéljen, mert épp Sénécal, aki a gyűlés elnöke, felhívja a közönség figyelmét Morreau polgártárs hibáira, ami méltatlanná teszi őt a jelölésre. Nem folyósította azt a pénzt, amelyet újságalapításra, tehát demokratikus intézményre tett, majd február 22-én sem jelent meg a Panthéon téren, holott időben értesítették. Frédéric megszégyenülten hagyta el a gyűlés színhelyét Arnoux úr, hogy bizonyítsa hűségét a köztársaság iránt, nemzetőr lett, de inkább barátját küldte az őrségbe, míg ő Rosanette-tel múlatta az időt. Arnoux-t nem bántotta, hogy Frédéricnek is viszonya van Rosanettetel, hiszen ez felhatalmazta arra, hogy beszüntesse a lánynak fizetett tartásdíjat, amit azóta adott, mióta elhagyta őt a hercege. Frédéric választásra szólította fel a lányt, döntsön közte és a műkereskedő között. Rosanette, hogy bizonyítsa, hogy Arnoux úr semmit sem jelent, az egész csak egy pletyka, Frédérickel együtt elhagyták Párizst, és Fontaienleau-ba utaztak. Míg Párizsban tombol a forradalom, ők felejthetetlen napokat töltenek vidéken, távol a világ zajától csak egymással törődnek. Amint megtudja, hogy Dussardier megsebesült, már nincs többé nyugalma a békés vidéken, közönyét kicsinyesnek és kispolgárinak érzi, és azonnal visszatértek Párizsba. Sénécalt, aki részt vett a fölkelésben, letartóztatták és börtönbe került. A forradalom leverése után a felsőbb körök a győzelem mámorában úsztak. Dambreuse-nénét is összejövetelt rendeztek, Frédéric itt találkozott Arnoux-néval is, aki meglehetősen hidegen fogadta, és ekkor látta újra Louise-t is. A lány már el sem tudta képzelni, hogy Frédéric miért nem tért még vissza Nogent-ba, ezért úgy döntött, felkeresi Párizsban. Itt megdöbbent, amikor megtudta, hogy a fiatalember vidéken van, és úgy döntött, megvárja. Az összejövetelen jelen van Pellerin, a festő is, és Louise, miután megtudja a nevét, rájön, hogy ő az a festő, aki Frédéric lakásában található képet festette, mely egy ifjú hölgyet ábrázol. A festmény Rosanette-ről készült, a képet Louise akkor látta, amikor apjával Frédéricet várták a lakásán. "Frédéricnek azonban csakis kedvese lehet a nőcske. Ez a gyanú általános meggyőződéssé vált azonnal; legalábbis ezt mutatta a vendégek ábrázata. "Hogy hazudott énelőttem!" - mondta magában Arnoux-né. "Ezért hagyott hát el engem!" - gondolta Louise." Bár Louise mindezek ellenére is sürgetné a házasságot, de Frédéric most úgy gondolta, ez a részéről mindenképpen meggondolatlan cselekedet lenne. Különben is, most Louise-nál sokkal elragadóbbnak találta Dambreuse-nét. Döntésében az is közrejátszott, hogy újra látta Amoux-nét, és ez most is felkavarta. Louise még mindig nem mondott le az ifjúról, úgy döntött, mielőtt hazautazna, mindenképpen beszélnie kell vele, ezért este felkeresi. A férfi azonban nincs otthon, így nem tehet mást, minthogy lemond róla, és szerelmében csalódva visszautazik Nogent-ba. Rosanette egyre kedvesebb lett hozzá, és Frédéric szinte észrevétlen megszokta, hogy vele éljen. Rosanette, akit boldoggá tett az a tudat, hogy Frédéric most az övé, egy este azzal a hírrel ment haza, hogy Amoux az egyik munkáslányának egy fehémemü-üzletet vásárolt. Találkozik Arnoux-néval és ekkor tudja meg, hogy az asszony miért nem jött el a találkára. Úgy tűnik, hogy mindent tisztázni tudnak, Frédéric ekkor tudja meg, hogy az asszony a fia, a kis Eugéne betegsége miatt nem tudott elmenni a találkára, és hogy azon a napon milyen gyötrelmeket élt át. Frédéric megnyugszik, hogy az asszony még mindig szereti őt, és az asszony sem hiheti, hogy ő már ne szeretné őt. Ám amikor végre minden rendeződne, egyszer csak Rosanette állt előttük. A lány üzleti ügyben jött, Amoux urat keresi, majd ahogy felméri a helyzetet, megpróbálja Frédéricet kellemetlen helyzetbe hozni az asszony előtt. Tegezve szólítja meg a férfit, és ez a tegezés, "mint egy pofon, minden csepp vért Arnoux-né arcába hajtott." Fréderickel együtt távozik a házból, a lépcsőn éri utol őket az asszony szívbe markoló, éles nevetése. Frédéric dühösen taszította be a lányt egy bérkocsiba, és hazáig meg sem szólalt. "Ő és csak ő az oka ennek a ráháramló gyalázatnak. Valami szörnyű megalázás szégyenkezését érezte, és egyben boldogsága vesztét is; mikor már-már utolérte, kisiklott, kérlelhetetlenül! - S mindez ennek a hibája, ezé a rongyé, ezé a cemendéé. Szerette volna megfojtani; fulladozott dühében." Rosanette lakásán dühösen támad rá a lányra, aki ekkor közli vele, hogy gyermeket vár tőle. Frédéric megadja magát a sorsnak, az unalomba csak Dambreusené estélyei jelentettek számára szórakozást. Frédéricet egyre jobban vonzotta Dambruse-né, és egyre több időt töltött nála. "Nem érezte mellette sem azt a bűvös elragadtatást, ami Amouxnéhoz vonta, sem azt a víg fesztelenséget, amit meg Rosanette-nél talált eleinte. Azért mégis vágyódott rá, de úgy, mint egy rendkívüli s nehezen kapható holmira, azért mert előkelő volt, mert gazdag volt és mert vallásos volt - olyasmit képzelt róla, hogy érzései éppoly ritkák s finomak, mint a csipkéi, hogy szentképet hord a nyakában, s hogy még a bujaságban is szemérmes." Frédéric végül udvarolni kezd a bankárnénak, és még régi szerelmének is hasznát vette. Mesélt neki mindarról, amit Amoux-né iránt érzett egykor, álmairól, szorongásairól, mintha mindezeket az asszony iránt érezné. Csak arra nem számított, hogy az elkényeztetett, mindenki által körülrajongott bankárnénál olyan hamar célt ér. Az asszony szinte kérkedett a viszonyukkal, mindenhol a férfival jelent meg, kényeztette őt, ajándékokkal halmozta el. Bár jólesett neki az asszony imádata, de boldog most sem volt, újra haza akart menni anyjához, de Dambreuse-né nem engedte. A bankár beteg lett, Frédéric jelenléte mindennapos lett a háznál. Amikor a bankár meghalt, Dambreuse-né egyenesen nekiszegezte a kérdést, hogy elvenné-e feleségül. Frédéric, mivel mindig vágyott az igazi gazdagságra, de sosem tudta elérni, az asszonyra váró vagyon érdekében igent mondott. "De most itt hagyta, örökségül, a fortelle-i birtokot, három gyárat Picardiában, a crancéi erdőt Yonne-ban, egy majort Orléans mellett, s tekintélyes ingóságot. Frédéric mintegy szemlét tartott Dambreuse úr egész vagyonán; és most az övé lesz mindez!" Nagyra törő álmait kívánta most megvalósítani, törökfürdőt építtet a kastélyában, még képtárra is jutna hely. Azonban minden másképp alakult. A bankár nem feleségére, hanem első házasságából származó lányára hagyta minden vagyonát. Így az asszony mindössze évi harmincezer frank évjáradékot kap, és a kastélyt. Bár Frédéricnek ez is a bőséget jelentette, mégis csalódottnak érezte magát, hiszen nem válthatja valóra álmait, és becsülete azt kívánja, hogy feleségül vegye az asszonyt. Rosanette-nek kisfia születik, Frédéric azt mondja Dambreusenénak, hogy hazautazik, és ezt az időt Rosanette-tel és a gyermekével tölti. Miután hazatérnek a kicsivel, Frédéric kettős életet él: az éjszakát Rosanette-tel, a délutánokat a bankárnéval tölt. A kicsit Andillybe adták ki dajkaságba, minden héten meglátogatták. Frédéric mind a két nőt becsapta, élete nem volt más, mint hazugságok sorozata, ami egy idő után már szinte mulattatta. Egyforma csokrot küldetett nekik, egyszerre is írt nekik, s közben a harmadikról sem feledkezett el. Arnoux úr vállalkozásai sorra kudarcba fulladtak, anyagi helyzete egyre kilátástalanabbá válik. Frédéric mérgesen tért haza, hogy felelősségre vonja Rosanette-et, hiszen ő is mindent megtett a műkereskedő bukásáért. Rosanette azonban feldúltan fogadja, a gyerek megbetegedett, éjszaka Rosanette végig mellette virrasztott, a kisfiú azonban reggelre meghalt. Frédéric ekkor tudja meg Pellerintöl, hogy ha Arnoux úr nem tud tizenkétezer frankot szerezni, akkor el kell hagyniuk Párizst. Frédéric megpróbál segíteni, hogy az asszonytól ne szakadjon el végleg. Mire Dambreuse-nétól megszerzi a pénzt, már elkésett, Arnoux-ék elutaztak. Meglévő bútoraikat Dambreuse-né árverezteti el a kötelezvények fejében. Dambreuse-né és Rosanette az árverésen találkozik. Frédéric ízléstelenek érezte, ahogy a két asszony hozzáfért Amoux-né dolgaihoz, és amikor a bankárné elkezdett esztelenül egy komódra licitálni, úgy érezte, gyűlöli az asszonyt. Az árverés után hidegen elköszönt tőle, és lemondta az esküvőt is. Az esküvőt így utólag már csak egy aljas üzletnek látta, és gyűlölete erősödött az asszony iránt, hiszen majdnem őmiatta követte el ezt az aljasságot Már semmi másra nem vágyott, csak nyugalomra és békességre, úgy érezte, megcsömörlött Párizstól. Úgy döntött, hazautazik, egyre többet gondolt a bájos Louise-ra, sajnálja, hogy elszalasztotta, de talán még nem késő. De ahogy leszállt a vonatról, egy esküvői menettel találta szemben magát, barátja, Deslauriers éppen ekkor vezette az oltár elé Louise-t. Frédéric legyőzetve, megalázva tért vissza Párizsba. A fővárosban egy tüntető menettel találja szemben magát, a menet élén Dussardier halad, dragonyosok ütnek rajtuk. Dussardier hangosan élteti a köztársaságot, és ekkor egy rendőr, akiben Frédéric iszonyodva ismerte fel az egykori harcos forradalmárt, Sénécalt, leszúrja. Frédéric számára szinte észrevétlenül szálltak el egymás után az évek, unalmasan, anélkül, hogy bármelyik vágyát valóra tudta volna váltani. Sokat utazgatott, időnként a szerelem is megérintette, de ez már mind nem emlékeztette a régi vágyra, a régi szenvedélyre. 1867 márciusában egy estén, amikor egyedül volt a szobájában, Arnouux-né látogatta meg. Hosszú ideig egyikük sem tudott megszólalni, csak boldog mosollyal nézték egymást Bretagne-ban laknak, és igen takarékosan élnek, hogy minden adósságukat letörlesszék, lánya férjhez ment, fia katona. Arnoux-né elárulja a férfinek, hogy látta, amikor a férfi utoljára járt náluk, hogy elkerüljék a csődöt és kifizesse az adósságukat, de félt a vele való találkozástól, ezért kerülte el őt. Már mindketten tudják, hogy csak egymást szerették, és már nyíltan be is merik vallani egymásnak érzéseiket Frédéric azt hitte, az asszony azért jött, hogy felajánlja magát neki, egy percre benne is fellobban a régi vágy, de aztán úgy gondolja, ez csak bonyodalmakhoz vezetne, és nem akarja beszennyezni régi ideálját. Hosszú ideig egyikük sem szólalt meg. "Van olyan perc, a válás órájában, mikor azt, akit szeretünk, nem érezzük már velünk. Amoux-né búcsúzóul egy hajfürtjét nyújtotta adta oda Frédéricnek, mielőtt távozott volna. Tél elején találkozott Dambreuse-zel, akitől megtudja, hogy felesége egy szép napon elhagyta őt, megszökött egy énekessel. Sok mindennel foglalkozott - Algériában telepítési főnök volt, majd egy pasa titkára, újságkiadó, hirdetési ügynök, most egy vállalat jogi osztályán tisztviselő. Frédéric, aki elpazarolta vagyona jelentős hányadát, egyszerű kispolgárként él Párizsban, majd sorra vették a régi barátaikat. Martinon szenátor lett, Hussonnet-től függ az újságok és a színházak sorsa, Cisy nyolc gyermek apjaként él ősi kastélyában. Reményeiket nem sikerült valóra váltaniuk, mind a ketten csalódtak, mind a ketten elhibázták az egész életüket, az is, aki a szerelemről, az is, aki a forradalomról álmodott. A múltidézés közben egy régi emlék bukkant elő, amikor kisdiákként 1837-ben beszöktek az örömlányok tanyájára, még virágot is vittek, de olyan zavarban voltak, hogy inukba szállt a bátorságuk, és egyszerűen elszaladtak. Talán ez az emlék ért még legtöbbet egész életükben, melynek fiatalon oly sok vágyakozással vágtak neki. |