Gulliver utazásai /1726/

A mű négy részre tagolódik. A színhelyek változnak. A történetet nem az író, hanem főhőse, Gulliver mondja el. Ezzel a megoldással az első személyű előadásmód, a hiteles beszámoló látszatát kelti.
Az első rész kezdetén Gulliver családi körülményeit ismerteti. Elmondja azt is, hogy már járt a tengereken. Hat éven keresztül két hajón is seborvosként dolgozott. Fontos motiváció a későbbiekhez: "Ha pedig valahol partra szálltam, állandóan figyeltem az ottani emberek szokásait és erkölcseit - közben nyelvűket is megtanultam, ami mindig a legkönnyebben ment nekem, mert szerencsémre igen jó volt ilyesmihez a memóriám"
Előnyös ajánlatot fogad el egy kapitánytól, aki a déli tengerekre készül. "1699. május 4-én Bristolból vágtunk neki az óceánnak" - írja Gulliver. Alig telik el néhány hónap, november 5-én az iszonyatos erejű szél nekivágja a hajót egy sziklának. Gulliver a Lilliput Birodalom partján tér magához. Hüvelyknyi nagyságú emberkék nyüzsögnek rajta. Ezek az apró lények gúzsba kőtőzték őt. Rendkívüli részletességgel, lényegtelennek tűnő megállapításokkal írja le kiszolgáltatott állapotát, megalázó helyzetét. Megragadó a kis emberkék igyekezete, hogy az "emberhegyet" először ártalmatlanná tegyék, majd országuk segítőjévé, védelmezőjévé neveljék. Az angliai társadalmi viszonyok paródiája ebben a mosolyogtató, derűs első részben is megtalálható. Gulliver megmentette a birodalmat egy hasonló ország inváziójától; mégis menekülne kell. Az udvari intrika ugyanis a "hazaárulás" bűnével vádolja őt: A segítség kevésnek bizonyult; Gulliver nem hajlandó erejét a másik birodalom leigázására felhasználni.
A második részt magyarázkodással kezdi Gulliver; amiért az életveszélyes kaland után újabb tengeri útra vállalkozik. Elhatározását részben anyagi körülményeivel, részben tevékeny, nyugtalan természetével indokolja.
"1703. június 13-án egy matrózinas az árbockosárból szárazföldet jelzett." Egy csónak a hajóról kiköt a parton, a matrózok vizet próbálnak szerezni: Gulliver engedélyt kap a kapitánytól, hogy velük menjen. Míg a főbbiek vizet keresnek; ő a sziget jellegzetességeit figyelve elkalandozik tőlük. Távolról társai pánikszerű menekülésére figyel fel. A csónakot egy iszonyatos monstrum; egy óriás üldözi. A menekülőket nem éri utol, de Gulliver most már nem juthat vissza a hajóra. Gulliver az első pillanattól olyan kicsinek érzi magát az óriások birodalmában; amilyennek a lilliputiak érezhették magukat őmellette.
Amilyen- lebilincselő volt eddig a történet, olyan marad továbbra is azzal kiegészítve, hogy a fantasztikumban bonyolódó történetben a társadalomkritikai célzatosság fokozatosan erősödik. Emberi jellemekkel ismerkedünk meg; akad köztük értékes is. Áradó szeretettel emlékezik meg "kis dajkájáról", aki első "tulajdona", egy parasztgazda lánya volt. Ő otthon is mindig féltve babusgatta; még a királyi palotában is mellette maradhatott. Gulliver a gazda végtelen kapzsiságának áldozata lett, vásárokon, kocsmákban és sok más helyen mutogatták. A pusztulástól egy nagy változás mentette meg. Gazdája szívesen vált meg a félholt Gullivertől, igen előnyös üzletkötéssel eladta a királynénak. Gulliver számtalan élmény részese lesz a királyi palotában. Megismerkedik az országgal, a fővárossal, annak nevezetességeivel. Egészen otthonosan érzi magát, külön lakosztálya van, a király rendszeresen, fogadja, társalog vele. Az óriásországot és lakóit bemutató tájékoztatásokban az író többször emlékeztet bizonyos méretkülönbségekre. Például Gulliver hetenként egyszer-kétszer tanúja lehetett a király reggeli készülődésének; amikor azt is láthatta, hogy a király borotvája akkora, mint otthon egy kasza. A lebilincselő mesefolyamból, a kedélyességből kirí a leplezetlen társadalomkritika, művészien elhelyezve éppen ott, ahol a legjobban csattan. Gulliver természettudományos alapossággal ismerteti meg a királyt a modern háborús eszközökkel, a pusztító robbanóanyaggal. Mindezt jó szándékkal teszi, hogy a király ezeket előállítva biztosíthassa állandó uralmát. A király borzadállyal utasítja vissza a gondolatot, megvetéssel mond kritikát az európai civilizációról. Olyannyira megdöbben, hogy Gulliver a tömegpusztításról mosolyogva tud beszélni, hogy a kedvelt beszélgetőtárs fenyegető figyelmeztetést kap tőle: "...ha kedves az életem, főbbé említeni se merjem ezt a dolgot."
Gulliver részben csodálatos, részben elhihető módon térhetett vissza otthonába. Egy saskeselyű rabolta el az óriásbirodalomból, a tengerbe ejtette a doboz-lakásában vergődő Gullivert, s tengerészek mentették ki onnan. A jószívű kapitány segítségével láthatta meg ismét hazáját, Angliát.
Gullivernek a harmadik fejezet kezdetén is mentegetőznie kell, mert szinte hihetetlen, hogy valaki ennyi megpróbáltatás után ismét vállalni meri a tengeri utakat. Lapufa és más egyéb hely a fejezetben az elkövetkező események színhelye. Kalózok fogságába esik. Megpróbáltatásait, a kalózok viselkedését, lelkivilágát sötét színekkel festi az író. Megkegyelmeznek neki, egy gyenge kis csónakon mentheti életét a nyílt tengeren. Ha eddig az író úgy bonyolította a történetet, hogy a képtelenségek szinte valóságnak tűntek, akkor most mindezeken túltesz. Egy, az ország fölött keringő-úszó szigetről irányítja, parancsolja a király népe életét. A végeláthatatlan képtelenségek sorából kiemelkedik a "Királyi Kitalátorok Akadémiája": a karikírozás utolérhetetlen abban, ahogy a különféle ötleteket, kitalálásokat megvalósítani igyekeznek a "tudósok", természetesen az emberiség érdekében.
Gulliver természetesebb körülmények között jelenik meg harmadik nagy útja után, otthonában.
A negyedik útja előtt érzi, hogy megint magyarázkodnia kell, és nyugtalan természetére, kalandvágyára hivatkozik. Egy nyomós érv is alátámasztotta a döntést, az útnak induló hajó kapitánya lehet.
"...1710. szeptember 7. napján bontottuk ki vitorlánkat..." Az út során a legénység fellázad ellene, ismeretlen földön, szigeten teszik partra. A szerző a nyihahák (lovak) országába kerül. A nyihahák szellemi képességeit, igazságos állami berendezkedését, hogy az embereknél minden tekintetben különb élőlények az itt élő állatok, ezt kell Swiftnék bebizonyítania. Félelmetesen éles tükröt tart az emberiség elé az író, és megdöbbentő, hogy bizonyítékainak ereje, sok igazsága van. Gulliver, miután megtanulta a nyihahák nyelvét, hosszú-hosszú eszmefuttatást, vitákat folytat "gazdájával". A nyihahák istállójában alsóbbrendű munkára még használható lények, a jehuk élnek, akik az emberekhez hasonlítanak. Gullivert jehunak tekintik, de elismerik, hogy ő azért más, mert ő ismeri a nyihahák nyelvét. A nyihaha parlament úgy dönt, hogy Gullivernek el kell hagynia az országot. Óriási tragédiát okoz ez neki, mert már ő is nyihahának érzi magát. Igazságos, becsületes, eszményi életükhöz közelebb érzi magát, mint az emberek társadalmához.