Pacsirta /1923/

Szereplők:
Vajkay Ákos - volt levéltáros, Pacsirta édesapja
Vajkay Ákosné, Bozsó Antónia - Pacsirta édesanyja
Pacsirta - a Vajkay család leánya
Cifra Géza - vasutastiszt
Környei Bálint - tűzoltóparancsnok, a Párducok asztaltársaságának elnöke
Fehér tata - az Agrár Bank sárszegi fiókjának elnöke
Szunyogh - gimnáziumi latintanár
Galló - ügyész
Priboczay - patikus
Füzes Feri - párbajhős
Doba - törvényszéki bíró
Gyalókay - főispán
Íjas Miklós - a sárszegi közlöny segédszerkesztője, poéta
Szolyvai - a sárszegi színház színésze, komikus
Zányi Imre - a sárszegi színház színésze, hősszerelmes
Orosz Olga - a sárszegi színház színésznője, primadonna
Lator Margit - a sárszegi színház színésznője
Arácsy - a sárszegi színház igazgatója
Bozsó Béla - Vajkayné testvére, náluk nyaral Pacsirta
Etelka néni - Béla bácsi felesége
Bozsó Berci - fiuk
Thurzó lányok, Zelma és Klári - szintén Béla bácsiéknál vendégeskedő rokon lányok
Olcsvay Feri - Zelma udvarlója, ő is Béla bácsiéknál vendégeskedik
Szabó Jóska - ispán a tarkövi pusztán
Kárász István - földbirtokos
Kárász Dani - a fia
Záhoczkiné - Vajkayné barátnője
Szilkuthy Biri - Pacsirta barátnője
Veres Mihály - foltozóvarga, Vajkayék szomszédja
Sárcsevics - gazdag magánzó, a kaszinó tagja

A Vajkay család Sárszegen él, ebben az unalmas és poros kisvárosban. Vajkay Ákos, a volt levéltáros a feleségével és lányával, Pacsirtával él. A két öreg életének egyetlen értelme a lányuk, Pacsirta. A középkorú csúnya lány még nem ment férjhez, és valószínűleg nem is fog soha. A család most nagy izgalomban van, mert Pacsirta utazni készül. Az édesanyja testvéréhez, Béla bácsiékhoz utazik a tarkövi pusztára, az öregek féltő gondoskodással készítik fel az útra. Miközben kikísérik a lányukat az állomásra, végigmennek Sárszeg egyetlen aszfaltos utcáján, a Széchenyi utcán. Ákos miközben kicsit távolabb megy a hölgyektől, lányán gondolkozik.
"Pacsirta jó leány volt, nagyon jó leány, életének egyetlen öröme. Ákos mindig ezt mondogatta, magának is, másoknak is.
Tudta, hogy nem szép szegény, és fájt is neki sokáig. De aztán valahogy határozatlanabbul látta, elmosta a képét, tompító köddel vette körül, és nem gondolva arra, hogy milyen, szerette őt, ahogy volt, végtelenül.
Öt éve már annak, tíz éve már annak, hogy letett minden reménységről, s nem is jutott eszébe, hogy mégiscsak férjhez adja. Mikor azonban valami történt a leánnyal, és Pacsirta megváltoztatta hajviseletét, vagy ősz múltán felvette télikabátját, vagy tavasszal új ruhát öltött, Ákos boldogtalannak érezte magát, míg meg nem szokta őt így is. Most is ezért szenvedett. Szánta Pacsirtát, és hogy szánalmát csillapítsa, gyötörte önmagát. Bámulta őt, gondos figyelemmel, szinte sértőn: ezt a megszokhatatlan arcot, mely kövér is volt meg sovány is, a húsos orrot, a tág, lószerű orrlyukakat, a férfias, szigorú szemöldököt, a pirinyó, savós szemet, mely valamiként az ő szemére emlékeztet.
Soha életében nem értett a nőkhöz, de azt élesen érezte, hogy leánya csúnya. Nemcsak csúnya volt most, hanem hervadt, öreg, igazi vénlány."
Pacsirtát felteszik a vonatra, az elválás mindhármójukat megviseli. A szülők el sem tudják képzelni, hogy mi lesz velük lányuk nélkül egy hétig. Pacsirta csúnyasága meghatározza egész életüket, nem járnak sehova, nem élnek társasági életet, házukból a templomon kívül nem nagyon mozdulnak ki. Ákos nincs még hatvanéves, de idősebbnek látszik koránál. Már nem dolgozik, ma már csak hobbiból foglalkozik családfa-kutatással. De most már mindennapjait emellett leginkább a halálra készülés tölti ki, már csak akkor élénkült fel, ha a temetkezési egylet egy-egy tagja meghalt. Ekkor elsőként sietett a városba, az egyletbe, hogy befizesse az illetéket. És otthon boldogan mutatta a családjának, hogy minden rendben van. A temetésével kapcsolatban, is már mindent pontosan és precízen elrendezett.
Az állomásról hazafelé találkoznak Cifra Géza vasutassal. A találkozás egy percre midhármójukat megzavarja, nem tudják, hogyan viselkedjenek a férfival. A vasutas ugyanis még kilenc évvel ezelőtt párszor meglátogatta a családot, a nőegyleti bálban Pacsirtával táncolta a második négyest, egyszer nagyobb társaságban a tarligeti tavon csónakázni vitte. A városban azonban minden ok nélkül arról kezdtek beszélni, hogy elveszi a lányt, és ettől kezdve a férfi nem kereste őket. Bár Cifra soha nem ígért semmit, egy újjal sem illette a lányt, Vajkayék meggyűlölték a férfit. Személye gyakori téma lett a házban, foglalkoznak mindennapjaival, a legapróbb eseményt is, ami a vasutassal történik, kritikával illetik. Cifra is zavarba jön, ahányszor találkozik velük, most is egypár udvariassági gesztus után örül, hogy távozhat.
A két öreg szomorúan és magányosan megy haza, elképzelhetetlenül hosszúnak tűnik az az egy hét, amit lányuk nélkül kell el tölteniük. Otthon az üres házban nyugtalanul kerülgetik egymást, az anya abban reménykedik, hátha Pacsirtának szerencséje lenne, és ott a pusztán ismerkedne meg valakivel. Csak éjfél után tudnak megnyugodva aludni térni, amikor megjön Pacsirta sürgönye, melyben értesíti őket, hogy szerencsésen megérkezett.
Másnap - szokásuktól eltérően - csak nagyon későn, dél körül ébrednek, korgó gyomorral. Már korábban megbeszélték Pacsirtával, hogy erre az egy hétre nem fognak főzni, Sárszeg legjobb éttermében, a Magyar Királyban fognak étkezni. Mindhármuknak lesújtó véleménye volt az éttermi kosztról és azokról, akik rendszeresen ott töltik a napjaikat. Most is nehezen szánták rá magukat, hogy étterembe menjenek.
"Most erőszakot kellett tenniük, hogy legyőzzék undorukat, melyet maguk növesztettek nagyra, mesterségesen. Útközben vigasztalgatták egymást. Szemüket összehúzták, orrukat elfintorították, mikor beléptek a Magyar Király óriási, tejüveggel fedett, nappal is négy ívlámpával világított, barátságos, tiszta éttermébe."
Amikor belépnek, meglepve tapasztalják, hogy a hely sokkal kellemesebb, miként azt ők elképzelték.
"Ákos leült egy asztalhoz, feleségével. Patyolatfehér abrosz terült elébe, középütt csokor virág állt, mellette sótartó, frissen púpozott sóval, paprikával, borstartó, mustárosüveg, ecet, olaj, oldalt ezüstszárú üvegtálon almák, őszibarack, fonott kosárkában frissen sütött, ropogós császárzsemlék, sóskiflik, mákkal hintett cipócskák. Épp akkor lépett be két fehér sipkás cukrászfiú is, hosszú deszkán rengeteg krémes lepényt hozva, melynek dús, tojásos töltelékes, csudásan aranylott a cukorral vastagon szórt, barnapirosra sült, omlatagnak látszó vajastészta kérge alatt. Csak futó pillantást vetett oda az öreg, bizonyos halvány megvetéssel, aztán fölvette az étlapot. Feleségének adta.
- Rendelj valamit. Én meg se nézem. - Mit akarsz?
- Mindegy - szólt Ákos. - Egészen mindegy. Akármit."
Azonban kezdeti ellenszenvük és elfogódottságuk ellenére is kellemesen csalódnak a helyben. Az étel remek, és mindenki ott van, aki a város közéletében számít valamit. Priboczay, a patikus, Fehér tata, Galló ügyész, Gál doktor, Feri, az ifjú gigerli párbajhős, Mályvádi, a számtan-fizika szakos tanár, és Szunyogh, a latintanár. Aki hajdanán nagy tehetségnek indult, csodálatos elme volt, azonban ahogy Sárszegre került, ivásnak adta a fejét, alkoholista lett. És természetesen, nem hiányozhatott közülük Környei, a társaság: a Párducok elnöke. Az asztaltársaság húsz éve alakult a városban, azzal a céllal, hogy népszerűsítse a szeszfogyasztást és a férfibarátságot. Valaha Vajkay is az asztaltársaság alapító tagja volt, de aztán kiöregedett közülük. Környey kedvesen, és boldogan üdvözli a régi barátját, a levéltárost, és kellemesen elbeszélgettek a régi időkről.
Ahogy az étteremből sétálnak hazafelé, mintha nem is húsz éve laknának a városban, megállnak és nézegetik a kirakatokat, rácsodálkoznak az újdonságokra. Otthon Ákos élvezettel tanulmányozza a Magyar Király étlapját, csak az zavarja, hogy nincs elég fény a lakásban. Vajkayék ugyanis spóroltak az égőkkel, másra sokkal többet költöttek, ehhez a takarékossági formához azonban mégis ragaszkodtak. Most becsavarták a körtéket, és szinte újjászületett a lakásuk, barátságossá, otthonossá vált. Ákos élvezettel lapozgatta az étlapot, a számára ismeretlen étkeket kínáló nevek fölött hosszan elmélázott, hogy vajon milyen finomságokat rejthetnek a fantázianevek. Ők otthon ugyanis - szintén takarékossági okok miatt - nem tartottak cselédet, főleg Pacsirta főzött, egyszerű, házias ételeket. "Igaz, hogy az ételek elkészítésében egyéni. Sohasem használ paprikát, borsot, semmiféle fűszert és a zsírt is vékonyan adja." Hiszen spórolni kell, mert a család vagyona egyre csak apad, és a félretett pénzhez, Pacsirta hozományához nem lehet nyúlni.
Vasárnap a misén feltűnést kelt, hogy Vajkayék helye üresen maradt a templomban, hiszen sohasem szoktak hiányozni. Mivel a szombati ebéd óta szinte alig ettek valamit, siettek az étterembe. Vasárnap lévén azonban, a helyiség tele volt, az előzőleg lefoglalt asztaluknál is ültek. A párducok asztalánál azonban akadt üres hely, és Környey szívélyesen invitálta őket magukhoz. Remek volt az ebédjük, Ákos bográcsgulyást evett, remek zsemlével, majd borjúszegyet, és desszertképpen vaníliás metéltet, amelyről már otthon is ábrándozott, hogy milyen lehet. Az ebédet sajttal és ementálival zárta, sörrel öblítette le, és ettől a számára lucullusi lakomától szinte újjászületett. Felesége is remekül érezte magát, az asztalfőre ültették, az urak udvariasan minden kívánságára odafigyeltek, szórakoztatták. Az asztalnál megjelent a színházigazgató, Arácsy is, aki a házaspárt meghívta a másnapi előadásra. A színházban egy új zenés darabot, A Gésákat játszották óriási sikerrel. Vajkayék elfogadták a meghívást. Remek hangulatban tértek haza. Egész hétfőn az előadásra készültek, az anya új táskát vett, az apa borbélyhoz ment, ahol a friss frizurának köszönhetően szinte őt-hat évet fiatalodott; mikor a tükörbe nézett, alig ismert magára. Az anya gyönyörűen festett a ruhájában, és Ákos is úriasan mutatott ruhájában.
Vajkayék egyébként nem jártak színházba, hiszen Pacsirta nem bírta a színház jellegzetes szagát. "Mihelyt megérezte ezt a szagot, és arcába csapott ez a hőség, és látta előtte-alatta ezt az ismeretlen, nyugtalan tömeget, fejfájást kapott, a tengeribetegséghez hasonló rosszullét, émelygés fogta el. Egy ízben három egymás melletti zártszéket váltottak. Az első felvonás közepén azonban haza kellett menniük. Azóta nem jártak színházba. Leányuk azt mondta, hogy inkább otthon marad, és kézimunkázik."
A színházban a Párducok színe-java jelen volt. Ákosék remekül szórakoztak, az előadás kiváló volt. Környey is felkeresi őket páholyukban, Vajkaynét a város legfrissebb pletykáival szórakoztatta. Orosz Olga volt a primadonna, és azokon az estéken, amikor ő játszik, Zányi is mindig a színházban volt, akkor is, ha neki nem volt előadása. Ákos a látcsövét hol Zányira, hol Orosz Olgára vetette, nem tudott betelni velük. Vajkay később látogatást tett a kaszinópáholyban, tiszteletét tette a főispánnál is, aki nagyon kedvesen fogadta, és rögtön meghívta magához másnapi ebédre. Íjas Miklós is ott volt a színházban, bár a darab nem tetszett neki, a színészek játékát túlzónak találta, Szolyvait, a komikust különösen bírálta. Az egész darabról azt gondolta, hogy a fővárosi színházban, a fővárosi közönség előtt megbukna, ez csak itt, az unalmas, elmaradt kisvárosban állja meg a helyét. A színészek közül egyedül a Mollyt alakító Lator Margit játékát dicsérte, aki szerinte egy másik színházban is megállná a helyét. Szerelmes volt a színésznőbe, az újságban megjelent versei a pletyka szerint hozzá szóltak. Ákos az előadás alatt Orosz Olgán töprengett.
"A cselekmény a színpadon csak körülötte forgott. Mindenki róla beszélt, mindenki rátekintett. Valóban, micsoda gyönyörű dög, volt, micsoda cudar, istentelen kis macska. Már nem is fiatal. Túl a harmincon, talán már harmincöt is elmúlt. Húsa azonban porhanyó, kéjesen fáradt, mintha a sok idegen ágy, a sok idegen kar megpuhította volna, az arca lágy, mint a banán omló bele, a melle pedig mint két apró szőlőfürt. Valami romlatag báj lakozott benne, a korai hervadás és halál költészete. Úgy szívta a levegőt, mintha sütné a száját, a kis forró szajhaszáját, mintha édességet nyalogatna, pezsgőt szürcsölne."
Alig énekelt, csak trillázott, rikácsolt, hanyagul, összevissza. De a nézők éppúgy bámulták őt, mint a szereplők. Odaadták volna nekik mindenüket.
"Van-e igazság? Erre a buja, bibliai paráznára, erre a förtelmes perszónára kénköves eső kellene, és virág hullt rá. Mindenki ismeri erkölcstelen életét, piszkos ügyeit, megvásárolható voltát. Tudják, hogy a társadalom szemete, ki arra sem érdemes, hogy beletöröljék a lábukat. Mit törődnek azonban ezzel? Körülrajongják, minden az övé, ő a nagy nő, több mint a szelídség és jóság, szeretik őt, ki semmi szeretetre, semmi tiszteletre sem érdemes, minden szépet, minden fennköltet kigúnyol. Nincs igazság, nincs igazság."
Ahogy előadás után eljönnek a színházból, Arácsy még bemutatja a primadonnát Ákosnak, majd feleségével még látják, ahogy Orosz Olga a földbirtokos, Kárász Dani hintójába száll be.
Kedden a Magyar Királyban lefoglalt asztaluk üresen marat, Ákos a főispánnál, felesége barátjánál, Záhoczkynénál ebédelt. Az ebéd után a házaspár a városban találkozott, és együtt sétáltak haza. A Széchenyi tér sarkán találkoztak Íjas Miklóssal, az újságszerkesztővel. Ákosék ismerték a fiú családját, régen a két család összejárt. Aztán Miklós apját egy adásvétel miatt feljelentették, egy este rendőrök vitték el. A részletek a nyilvánosság előtt meglehetősen homályosak voltak, a férfi vizsgálati fogságba került, és óvadék ellenében sem helyezték szabadlábra. Az idősebb Íjas csak másfél év múlva szabadult, megtörve külföldre ment, ott halt meg. Felesége már a fogsága alatt meghalt. Miklós bátyja, Jenő honvéd hadnagyként szolgált Sárszegen, és egy reggel holtan találták. Szolgálati pisztolyával agyonlőtte magát, ennyivel tartozott az apja becsületének. Aztán évek múltán az ifjabb Íjas újra megjelent Sárszegen, mint újságíró került vissza szülővárosába. Kicsit még foglalkoztak vele, Füzes Feri azt is megakadályozta, hogy a Casinóba fölvegyék.
Íjas kedélyesen elbeszélgetett az öregekkel, sokat kérdezte őket Pacsirtáról, az anyát elbűvölte a fiatalember udvarias viselkedése.
Szerdán megkapták Pacsirta levelét. Az apa egyedül olvassa el, aztán amikor oda akarja adni feleségének nem találja, így őt csak megnyugtatni tudja, hogy a lányukkal minden rendben van. Ákost azonban felzaklatták Pacsirta sorai. Pacsirta sorai túl rendezettek, túl átgondoltak, minden természetesség hiányzik belőlük. Beszámol a kedves fogadtatásról, arról, hogy a bácsiék hogy megöregedtek, hogy fájt a foga, de rummal borogatták, így jobban lett. Rajta kívül más vendégek is vannak a házban, utána érkeztek a Thurzó lányok Pestről. Hogy a lányok egy szobába lehessenek, ő átadta nekik a saját lakrészét. Ő nem találja a közös hangot ezekkel a lányokkal, ők hozzá képest túl modernek, olyan szecessziósak. A nagyobbik lány, Zelma cigarettázik, és nem visel fűzőt. Majd később megérkezett Olcsvay Feri is, aki Zelma iránt érdeklődik. Majd részletesen beszámol arról, hogyan telnek napjai. Aznap este, amikor a levelet írja, bál van Tarkövön, de neki nem volt kedve elmenni, hiszen nem érezné jól magát a Thurzó lányok társaságában, inkább itthon maradt.
Miután Ákos a levelet elolvasta, Orosz Olga jutott az eszébe. "Ő nem értené meg ezt a levelet. Nem tudná megérteni azt sem, miért fáj úgy minden szava, mintha kést forgatnának szívében, miért oly különös minden észrevétele, az is, hogy kígyóút van a dombon, az is, hogy rododendronok nyílnak a virágágyakban, az is, hogy már hatkor meggyújtják a lámpát, és szüretre készülődnek. Orosz Olga nevetne mindezen, egy rekedt trillával."
Sárszeg életében a csütörtök különleges napnak számít. Ezen a napon mulatnak a Párducok, vagyis ez a nap a "kanzsúr" napja, ahogy maguk, között nevezik. Ákos már régóta nem vett részt a csütörtöki mulatozásokon, most velük tart. Mikor frissen, fiatalosan belépett a kaszinóba, diadalordítás fogadja. Az évek alatt, mialatt távol volt, semmi sem változott, otthonosan mozgott a falak között, az olvasóteremben - mint mindig Sárcsevics most is a Le Figaro-t olvasta.
Vajkay leült a tarokkasztalhoz. "Ez volt Ákos gyöngéje, ez volt Ákos erőssége: a tarokk. Senki sem játszotta mesteribben, ötletesebben, nagyobb passzióval. Ezenkívül oly tudással rendelkezett, hogy szaktekintélynek tartották, és a kaszinói urak vitás kérdésekben hozzá fordultak, hogy, mint fellebbezhetetlen ítélőszék, döntsön." Bár csak rövid ideig akart maradni, még a késő éjszaka is a kaszinóban találja. Először vesztett, utána azonban végig nyert, csodálatosan játszott, a legnehezebb játszmákat is megnyerte. Fél tízkor, a vacsora után a terem átalakult, ekkor már a komoly ivók és. komoly játékosok ideje jött el. Előkerültek a cigányok is, eljátszották az urak nótáit, ebbe már Ákos is bekapcsolódott, kedvenc nótáját már az ő vezetésével énekelték, féktelen mulatozás vette kezdetét.
"Sárcsevice egészen elolvasta a Le Figaro-t, az apróhirdetéseket is, az utolsó betűig. Bámulta a mulatókat, csóválta a fejét. Ő semmit sem érzett. Csak azt, hogy kár ennyi időért, ennyi fáradtságért. Micsoda pazarlás is, micsoda nábobi tékozlás, szétszórni azt, amit átéltünk, kiloccsantani a borral együtt a padlóra. Valahol a Szajna partján ennyi jó szándékból, ennyi színből és érzésből építmények emelkednének, könyvek íródnának. Ha elmondanák az urak, mi jár ilyenkor fejükben, abból több könyvet lehetne írni, mint amennyi a sárszegi kaszinó könyvtárában van, melyet senki sem olvas, ő meg Galló ügyész és szegény Olivér, ki, mielőtt a sírba száll, tudni óhajt egyet-mást erről a szörnyű világról."
Folyik a mulatozás a kártyajáték, és Ákos miután felhajtott egy pohár pálinkát, egyszerre csak köszönés nélkül otthagyta a társaságot és elindult hazafelé. Búcsú nélkül elhagyni az urakat, igen nagy sértés, nem is hagyják annyiban, utánamennek, utánakiabálnak, Környey úri virtusból még utána is lőtt. Ákos azonban nem törődött semmivel, csak ment tovább. Hazafelé egy kocsmaablakban meglátta Cifra Gézát, a fiatalember előtt málnaszörp volt, és cigányzenét hallgatott. Hozzálépett, arra gondolt, hogy ha a szívére hallgatna, most megölné a férfit, dekát semmi nincs nála, amivel ezt megtehetné. Végül, miután pár szót váltottak egymással, elváltak. Egy ház elől cigányzenét hallott, Kárász Dani, akinek az apjával előbb még a kaszinóban volt, Orosz Olgának adott szerenádot. Felesége ébren várta, Ákos nem szokott éjszakára kimaradozni. A délutánt még csak eltöltötte valahogy, Pacsirta egyetlen barátnőjével, a most válófélben lévő Szilkuthy Birivel találkozott, majd, mivel unta magát, évek óta először a zongorához ült. Éjfél után már elképzelni sem tudta, hol lehet a férje. Pár perccel Ákos hazatérte előtt feküdt le. A részeg férfi dühösen nézi a kivilágított szobákat, a rendetlenséget. Majd elemi erővel robban ki belőle az évek óta elfojtott keserűség. Kimondja, amit évek óta még magának sem mert bevallani, hogy ők nem szeretik a lányukat.
"- Igenis - kiabált Ákos, és kezével az asztalra vert, mint előbb. - Gyűlöljük őt. Utáljuk.
- Megörültél? - kiabált az asszony, ki még mindig az ágyban feküdt.
Ákos pedig, hogy kihozza sodrából feleségét, és megbotránkoztassa őt, egyre emelte a hangját, mely megbicsakolt, rikácsolt.
- Azt akarnánk, hogy ne is legyen itt, úgy mint most. És azt se bánnánk, ha szegény akár ebben a pillanatban meg...
Nem mondta ki a szörnyű szót. De így még szörnyűbb volt, mintha kimondta volna.
Az asszony kiugrott az ágyból, eléje állt, hogy megakadályozza a botrányt. Halottfehér lett. Felelni akart valamit, de torkán akadt a szó, mert önkívületes izgalma ellenére gondolkodott azon a szörnyűségen, melyre ura célzott, hogy vajon igaz-e, nem-e. Döbbenten meredt rá. Ákos azonban nem beszélt.
Felesége most már várta volna szavát. Szinte kívánta, hogy beszéljen, mondja ki, mondjon ki mindent. Érezte, itt van a nagy, végső leszámolás órája, melyre sokat gondolt, de azt hitte, hogy mégsem történik meg, legkevésbé pedig vele és ilyenkor. Leült a szemben lévő zsöllyébe, minden ízében remegve, mégis elszántan, s valamit, egy csöppent kíváncsian is. Nem is szólt közbe, mikor az ura beszélni kezdett. Ákos így folytatta:
- Hát nem jobb lenne az? Neki is, szegénynek. És nekünk is. Tudod, hogy mit szenvedett. Csak és tudom, az én apai szíven tudja. Így-úgy, suttognak mögötte folyton, lenézik, kiröhögik. És mi, anya, mit szenvedtünk mi. Egy év, két év, vártunk, reménykedtünk, múlt az idő. Azt hittük, hogy csak véletlen az egész. Azt mondtuk, hogy majd jobb lesz minden. De mindig rosszabb lesz. Mindig rosszabb és rosszabb lesz.
- Miért?
- Miért? - kérdezte Ákos is, majd egész csöndesen mondta. - Azért, mert csúnya.
Elhangzott, először. Utána csönd támadt. Kopár hallgatás kongott közöttük."
Az asszony, bár számított erre, de soha nem gondolta volna, hogy ilyen kíméletlenül, ilyen durván fognak szembesülni az igazsággal. Önkéntelenül is védeni kezdte a megsértett nőt, a lányát. Ákost azonban már nem lehetett megállítani. Magából kikelve ordított, ha púpos volna, ha sánta volna, ha vak volna, akkor sem lehetne ennél rondább a lányuk.
Az asszony azonban megtalálta azt a hangot, amellyel magához tudja téríteni magából kikelt férjét. Az ura szégyellheti magát, hogy így beszél, és neki kell megvédeni az apja ellenében a saját lányukat. Vajkayné Pacsirta jó tulajdonságait sorolja fel, hogy más szülő büszke lenne, ha ilyen jóravaló gyermeke lenne. Pacsirtának is jobb így velük, hiszen akkor sem lenne boldogabb, ha egy rossz házasságban élne, ne adj' isten verné a férje. És végső érvként, férje szeretete bizonyítékaként, Pacsirta gyerekkorából idéz fel egy emléket, mikor a lány balesetet szenvedett, és Pestről hívattak hozzá orvost, ágya mellett virrasztottak. Végül az ura hagyja meggyőzni és megnyugtatni magát a felsorolt észérvekkel.
Pénteken csak késő délután ébrednek. Ma tér haza Pacsirta. Vajkayné gyorsan kitakarítja az egész házat, nehogy elárulja valami őket. Majd sietnek a vonat elé. Újra találkoznak Cifra Gézával, aki nagyon rosszul néz ki, mint mindig, most is az állandó náthájával küszködik. Összefutnak az éjszakai dáridóból magukhoz tért párducokkal is, akik az állomás éttermében a másnaposságukat sörrel gyógyítják. Környey Ákos szemére veti az éjszakai sörözést, majd elmondja, hogyan mulattak tovább nélküle.
Pacsirta vonata késik, a két öreg egyre idegesebb, Ákos összevissza futkos, hogy valakitől felvilágosítást kapjon, de senki sem tud a vonatról semmit; már a legrosszabbtól tartanak.
Végül óriási késéssel megérkezett az a vonat, mely Pacsirtát hozta haza. Nehézkésen kászálódott le a vonatról, az öregek szinte önkívületben kiáltották a nevét, amikor egy kamasz a szerelvényről kifigurázza őket. A szülőknek az otromba tréfától arcukra fagyott a mosoly, majd úgy tettek, mintha semmit sem hallottak volna. Ákosnak úgy tűnik, mintha egy idegen szállt volna le a vonatról, furcsának találja Pacsirtát Etelka néni köpenyében, sapkájában. Pacsirta nem engedi, hogy kocsit fogadjanak, hiszen takarékoskodni kell, kezében egy kalitkát cipel, benne egy galambbal.
Otthon Pacsirta részletesen kikérdezi a szüleit, hogy telt el az egy hét, sajnálkozik rajtuk, hogy a szörnyű vendéglői koszttal kellett beérniük. Megmutatja a szüleinek a pusztán készült fényképet, amin szinte mindenki szerepel. Ákos szomorúan látja, hogy a szép Thurzó lányok mellett, ebben a vidám társaságban milyen magányos lehetett a lánya.
Miután Pacsirta lefeküdt, úgy érezte, most már mindennel leszámolt. Távol a szülő háztól, szembesülnie kellett vele, hogy bár szeretettel fogadták, és végig kedvesen bántak vele, de bizony Etelka néniéket fárasztotta. A Thurzó lányoknak bármit is csinált, végig az útjában volt. Volt azonban valaki a pusztán, akiről a szüleinek sem beszélt, és a fényképen sem szerepelt, Szabó Jóska, egy háromgyermekes özvegyember. Ő még az első nap beszélgetett vele, aztán kerülte őt. A kislányának egy láncot adott ajándékba, de a kedves gesztus nagyon rosszul sikerült, a Thurzó lányok durván kinevették. Az életében már semmi nem fog változni, ez a kietlen szürkeség vár rá az idők végezetéig. Jövőre is meghívták, de minek menjen el?
"Esztendőre harminchat éves lesz. Tíz év múlva mennyi? És aztán tíz év múlva ismét mennyi: apa most ötvenkilenc, anya ötvenhét. Tíz év, vagy annyi sem talán. Szülei meghalnak. Mi lesz, Boldogságos Szűz Anyám, mi lesz?"
Végiggondolta imamalomszerűen pergő életét, amelyben semmi sem történik; főzés, nagymosás, takarítás váltja egymást, precíz rendben, nap nap, hét hét, év év után. Zokogni kezdett, és hogy szülei ne hallják sírását, száját a párnára nyomta, ebben már nagy gyakorlatra tett szert az évek során.