Csokonai Vitéz Mihály /1773-1805/

Apai ősei üldözött református lelkészek voltak Nyugat- és Felső-Magyarországon, apja Csokonai József, borbélysebész. Édesanyja, Diószegi Sára, korán özvegyen maradt, két fiát nehezen taníttatta a kollégiumban. A debreceni kollégium a kultúra központja, bár konzervatív, egyházi intézmény, de nem elmaradottabb a többi iskolánál. 1770 körül oktatási reformot hajtottak végre, bár ez a régimódi professzorok ellenállása miatt csak részleges volt. Az országban itt tanított elsőként kémiatudományt Hatvani Lajos; Szilágyi Sámuel itt fordította le Voltaire Henriade című művét, és ebből az intézményből terjedt el országosan Maróthy György munkásságának köszönhetően a zenei nevelés. Az intézményt nem véletlenül nevezték a "szegények iskolájának": nagyon sok jobbágygyermek itt ismerkedett meg a tudományokkal. Itt tanult Csokonai, Fazekas, Horváth Ádám. 11 évesen már az iskola poéta-klasszisát végezte, ami a mai gimnáziumi első osztálynak felelt meg. Tanárai is hamar felfedezték tehetségét, remek memóriája volt és kiváló nyelvérzéke, latinul már gyermekfejjel irodalmi szinten verselt és út, hamar megtanult olaszul, görögül, franciául, és természetesen németül. Ismerkedett az angol, a héber, az arab és a perzsa nyelvel.
Csokonait 1785 körül Háló Kovács József a költészettan-tanára fedezte fel, mint csodagyereket. Mentora, szellemi vezetője Földi János volt, az ő közvetítésével kezdett 1792-ben levelezésbe Kazinczyval. 1790 körül diáktársaival olvasótársaságot alakított, egymás között nyelvek szerint felosztva tanulmányozták a nyugati irodalmat. Csokonai az olasz nyelvet választotta, ebben az időben a manierista rokokó ízlés állt hozzá a legközelebb. Első fennmaradt verskísérletei iskolai feladatnak készültek, előre megadott témákra kellett verset írnia. 1793-ban felajánlotta a pesti színjátszóknak a színműveit többek között A méla Tempefőit.
Első költeményei a Magyar Hírmondóban jelentek meg, később Kármán lapja, az Uránia is közölte alkotásait. 1794-ben művei gyűjteményes kiadását tervezte, ezt azonban már nem tudta megvalósítani. Ebben az évben születtek rousseau-i, voltaire-i bölcselő költeményei; Az estve /egy korai változata már 1789-ben elkészült/, A Konstancinápoly, Az álom. Holbach egyik művét is ekkor fordította magyarra A szamár és a farkas címmel. 1793-1794 között szövődött szerelmi viszonya egy asszonnyal, aki valószínűleg Földi János felesége volt. Ez a mélyen titkolt szerelmi kapcsolat váltotta ki szerelmi költészete legszenvedélyesebb hangjait. A Laura, majd többnyire Rozália néven szerepeltetett versei később változtatásokkal beépültek a Lilla-ciklusba.
Iskolai szabályszegései miatt többször az iskolaszék elé idézték, másodszor megfosztották osztálytanítói tisztségétől. A kollégium ebben az évben Kiskunhalasra küldte, hogy egy ünnepélyen beszédet mondjon, innen nem tért vissza Debrecenbe, hanem Pestre utazott. Itt felkereste kora neves irodalmárait, találkozott Dugonics Andrással és Virág Benedekkel, valószínűleg a Vérmezőn tanúja volt Martinovics és társai kivégzésének.
1795-ben kicsapták a kollégiumból, valószínűleg több ok miatt hozta a kollégium törvényszéke ezt a súlyos döntést. Csokonai 1794-től volt tanuló és tanító egyszerre, diákjai rajongtak az óráiért, szórakoztató, formabontó órákat tartott, előadásit gyakran nem a teremben, hanem a közeli Nagyerdőben tartotta meg. A professzorok féltékenyek voltak rá, úgy gondolták, a magatartása is túlságosan formabontó, gyakran együtt tivornyázik tanítványaival, kollégáit pedig nemegyszer a diákok előtt is megsértette. Az iskolai tanács azonban akkor hozta meg súlyos ítéletét, mikor kiderült, hogy részt vett Martinovicsék kivégzésén, sőt, diákjai előtt célzásokat is tett az eseményre.
1795-1796 között barátai biztatására jogot tanult Sárospatakon. A pataki református kollégiumban elevenen éltek még a kuruc hagyományok, az oktatás is szabadabb volt. A pataki kollégiumban már magyarul folyt az oktatás, amikor Csokonai ellen az egyik vádpont az volt a debreceni kollégiumban, hogy búcsúbeszédét magyarul mondta. A törvénytudományt hamar elsajátította, de a paragrafusok sivársága, lélektelensége elriasztotta, és hamar elhagyta Patakot. 1796-ban Pozsonyba ment az országgyűlésre, bízva abban, hogy talál pártfogót versei kiadásához, de nem járt sikerrel. Megjelentette a Diétai Magyar Múzsa című verses újságot, mely országgyűlési tudósításokat is tartalmazott, kísérlete az érdektelenség miatt azonban kudarcba fulladt, a legtöbb példány eladatlan maradt.
Komáromba lapalapítási tervekkel érkezett, ezt azonban nem tudta valóra váltani. Itt ismerkedett meg Vajda Juliannával, Lillával, egy komáromi kereskedő lányával.
Hogy családot alapíthasson, a keszthelyi Georgikonban és az új csurgói gimnáziumban is megpályázott egy tanári állást, próbálkozásai azonban nem jártak sikerrel. Lillát közben szülei férjhez adták egy gazdag kereskedőhöz.
Komárom után dunántúli nemesek falusi kúriáiban talált menedéket, majd egy évet töltött Sárközy István szolgabíró kastélyában. Ebben az időszakban írta A tihanyi ekhóhoz, A magánossághoz, Szerelemdal a csikóbőrös kulacshoz, Szegény Zsuzsi, a táborozáskor című verseit, és 1788-1789 telén Dorottya című vígeposzát, mely a korabeli vidéki életet mutatja be. 1799 májusában segédtanár lett a csurgói református gimnáziumban, tanítványai két színdarabját is előadták: a Culturát és a Karnyónét. Előbbi darabjában a diákok elénekelték a Rákóczi-nótát, amiért megrovást kapott az iskola egyébként haladó szellemiségű patrónusától, Festetics Györgytől.
1800 telén - zsebében két forinttal - hazagyalogolt Debrecenbe, hogy ezentúl életét egyrészt művei kiadatásának, illetve Árpádról szóló nemzeti eposza megírásának szentelje. Azonban egyik tervét sem sikerült valóra váltania, a mecénások adományai igen kevésnek bizonyultak, előfizetéseket gyűjtött, amely a kor viszonyaihoz képest némi sikerrel járt, de kereső foglalkozásra is szüksége lett volna. 1801-ben a földmérő, geometra foglalkozást akarta kitanulni Pesten, szerkesztőnek hívták a Bécsi Magyar Hírmondóhoz, de ez sem sikerült. 1801-ben találkozott a börtönéből kiszabadult Kazinczyval.
1802-ben Nagyváradon ismerkedett meg Ilosvai Krisztinával, egy gyönyörű férjes asszonnyal, hozzá írta Az éjnek istenihez című szerelmes versét. Csokonaival egyidőben szeretett bele a hölgybe Kazinczy is, és emiatt rivalizálás és féltékenység lett közöttük. 1802 júliusában a Debrecenben pusztító tűzvészben leégett a házuk, Csokonai az anyagi romlás szélére került. Háza felépítésén s az Árpád megírásán fáradozott, kiújuló tüdőbajával küzdött. 1803-ban Bécsben jelenik meg az Anakreoni dalok című kötete, a kor divatos antikizáló, jambikus dalaival a szerelemről, borról, az életörömről, tanulmányaival és jegyzetekkel.
1804. április 8-án Nagyváradra hívták, hogy Rhédey Lajosné temetésén halottbúcsúztatót mondjon. A hűvös időben a nagyváradi temetőben megfázott és tüdőgyulladást kapott, és alig fél év múlva, 1805 januárjában meghalt.

Főbb művei:
1791 - Békaegérharc /vígeposz/
1793 - Méla Tempefői /színmű/
1799 - Az özvegy Karnyóné s két szeleburdiak /vígkáték/
1803 - Dorottya