Keletkezése: 1546-1547 tele
Műfaja: Barokk eposz
Témája: Szigetvár ostroma
Verselése: Felező tizenkettes, de időnként ettől eltérő sorokat is találhatunk. Az újkori eposzokban nem kötelező a hexameteres versforma.
Rímképletet: bokorrím: aaaa
Szerkezete: 15 ének; 1566 versszakból, 6272 sorból áll.
Szigetvár ostroma 1566-ban volt.

Első ének
Az író a propozícióban megjelöli a témát:
"Fegyver s vitézt éneklek, török hatalmát,
Ki meg merte verni Szulimán haragját.
Ama nagy Szulimánnak hatalmas karját,
 Az kinek Európa rettegte szablyáját."
Az invokációban Zrínyi Isten anyjához, Máriához fordul, hogy a történelmi valóságnak megfelelően írhasson. A múzsa a megszólításban "barokkos alakban" jelenik meg:
"Múzsa! te ki nem rothadó zöld Taurusból
 Viseled koszorúdat, sem gyönge ágbula
Hanem fényes mennyei szent csillagokbul,
Van kötve koronád holdból és szép napbula" (...)
A propozícióban és invokációban az eposz főhősének neve még ismeretlen, de jelleme, alakja már plasztikusan körvonalazódik. Az eposz cselekménye a mennyben kezdődik. Isten letekint a földre, és úgy látja, a magyar nép nagyon megváltozott. Istentelenség, széthúzás, irigység él közöttük. Pedig mennyi jót tett velük, attól kezdve, hogy az őshazából idehozta őket. Megérdemlik, hogy bosszút álljon rajtuk.
Megparancsolta Mihály arkangyalnak, hogy szálljon le a pokolba; a haragos fúriák közül válasszon egyet, és küldje Szulimánba. A fúria gerjessze haragra a szultánt a magyarok ellen. Zrínyi még a kiválasztott fúriának nevet is ad: Alecto. Az írói fantázia elrettentő szörnyeteget teremt.
"Száz lánccal van kötve, száz bilincs az kezén,
Kigyokbúl áll haj, s kötöznek fején,
Véres mérges tajték foly ki az két szemén,
Dohos kankűpára jön ki rút gégéjén."
Alecto a szultán álmában jelenik meg, Szulimán apjának szellemeként. A költő társadalombíráló szavaival uszítja fiát a magyarok ellen.
"Ne félj, hogy segétse senki magyarokat,
Mert jól esmérem én bolond kuarokat,
Míg nem látják égni magok házokat,
Nem segédi senki meg szomszéd házokat."
A szultán haditanácson ismerteti álmát, és egy levelet Arszlán budai basától, aki szerint a magyarok lusták, nem fognak össze, nem segítik egymást. Szerinte is ez a legalkalmasabb időpont a támadásra, hiszen a széthúzás miatt most legyőzhetők. A támadásra felkészült, megszámlálhatatlan harcosból álló török haderőt seregszemlével /enumeráció/ mutatja be Zrínyi.
A legrátermettebb, vad katonák közül, akikkel majd harci körülmények között is találkozunk, többet név szerint is bemutat az író. Megismerjük a török vitézek közül Delimánt, aki a szultán lányába, Cumillába szerelmes, de a lányt már hozzáadták Rusztán béghez. A felsorolásból még kitűnik Alderán, bátyja Demirhamnak, valamint több török vitézt szó szerint említ, például Aigast, Hamvivánt, Idrizt, Amirassent.

Második ének
A budai fővezér, Arszlán bég, miután úgy értesült, hogy levelének hatására a szultán hadával elindult a magyarok ellen, önálló akcióba kezdett. Dicsőséget akart szerezni magának azzal, hogy valamelyik kővárat elfoglalja. Kiválasztotta magának Palotát. Úgy képzelte, hogy "lerontja bástyáját", és végez Turi Györggyel. Az ura tudta nélkül sereget gyűjtött, és tízezer fegyveressel szállta meg a Palotát, de Turi Györgynek és a magyar vitézeknek sikerül győzniük a török felett. A hadi vállalkozás teljes kudarccal végződik; Turi kirohan a várból kétszáz vitézével, és a részegen alvó török tábort iszonyú pusztítással leckézteti meg. Arszlán vezére, Kurt aga is elpusztul. Tíz nap után a törökök tévesen arról értesülnek, hogy magyar had közeledik, ezért elmenekülnek. A hadtudományban jártas eposzköltő nem mulasztja el, hogy az ellenség vereségéből is levonja a tanulságot. Egyebek közt azt, hogy haditervükben szó sem volt a várbeliek esetleges ellencsapásairól, valamint lebecsülték a védőket, az erkölcsi magatartásukat a harc megindítása előtt.
Június 10-én /Szent István hava/ megindult a török sereg Konstantinápolyból. Az író leírja a szultáni hadak, a különböző szállítóeszközök, hadigépek vonulását. Majd megismerhetjük a szultánt. Először a lovát, majd a külsejét, a jellemét írja le Zrínyi. A barokk stílus művészi megnyilvánulásának egyik példája a szultán lovának bemutatása.
"Véres nagy szemei ugyan kidűltének,
Száraz fejecskéjén van helye üstöknek,
Az orra likain lángos szellők mennek,
Szája tajtékot vér, mint vízi istennek."
Az író elismeréssel szól Szulimánról /Szulejmán/, aki bár pogány volt, de talán soha nem volt még ilyen úr a törökök közt. Zrínyi elismeréssel szól az ellenség vezéréről. A szultánt kiváló katonai vezetőnek minősíti:
"...bátran azt mondhatom,
Pogányok közt soha nem volt ez földháton
Ilyen vitéz és bölcs, ki ennyi harcokon
Lett volna győzedelmes, és sok országon.
Vitézség s okosság egyaránt volt benne,
Hadbéli szorgosság nagy szorolt ű benne;
Ha kegyetlenség szüvében jelt nem tenne,
Talán keresztyén közt is legnagyobb lenne."
Az előseregek élén Petráf harminckétezer harcosa eléri és megszállja Gyula várát. Negyven ágyúval rohamozta meg a várat. A vár kapitánya, Krencsei László azonban bízva a török esküjében, feladta a várat, és megpróbált békében elvonulni. A törökök azonban nem tartották be ígéretüket, és rabságba vetették Krencseniéket. A török császár azon gondolkozik, hogy melyik magyar várat szállja meg, az egrit vagy a szigetit. Megismerjük az eposz főszereplőjét, Zrínyi Miklóst, a szigetvéri kapitányt, horvátországi bánt. Neve a török előtt sem ismeretlen, hiszen harcok egész sorában vezette győzelemre a keresztény sereget a török ellen. Elég volt csak a nevét megemlíteni:
"Mint fölyhő szél előtt siet forgásában:
Úgy sietett futni török hazájában."
Gyönyörű jelenet, amikor az eposz főhőse a feszület előtt imádkozik. Arra kéri Istent, hogy irgalmazzon a magyaroknak. Cserébe életét ajánlja fel Istennek, ha elfogadja áldozatvállalását. A feszület háromszor hajlik a hős katona felé, és a kapitány szózatot hall, könyörgése meghallgatásra talált, megadatik neki a mártírhalál. Megtudja azt is, hogy Szolimán hadával Magyarország ellen támad, először Szigetvár felé veszi majd útját, és mielőtt elérné a mártírhalál, Szolimán mellett több ezer pogány török pusztul el általa.

Hamadik ének
Szolimán dilemmája, hogy Egerre menjen a serege és akkor keljenek át a Dunán, vagy Szigetvár ellen vonuljanak. Egert választja, és a vezetőnek a kudarcot vallott Arszlán helyett Mehmetet nevezi ki. Mehmet nem jártas a magyar viszonyokban, és nem fogadja meg Szkander tanácsát, hogy nem tanácsos a szabad ég alatt tábort verni, mert a magyarok könnyen rajtaüthetnek. Zrínyinek csellel sikerül győzelmet aratnia Mehmet felett, Raburat bég megadja magát. Már ebben a küzdelemben megismerjük a legvitézebb magyar katonákat: Cserei Pált, Farkasicsot.

Negyedik ének
A sikeres harc után Zrínyi és serege visszatér Szigetvárra. A várbeliek megadják a végtisztességet az elesett vitézeknek, megünneplik a sikeres portyát, és Rabmat béget kicserélik Radován vajdára, Zrínyi emberére. Mikor a veszteség híre eljut Mehmethez, megváltoztatja eredeti szándékát, Eger helyett Sziget ellen fordul. Szolimán jósjelből szeretné megtudni a jövőt, ezért levágat ezer juhot, és kirakatja a mezőre. A szagra azonnal megjelennek a különféle dögmadarak, de hirtelen felbukkan egy óriási sas, és elkergeti a többi madarat. Leszáll, de nem eszik egyik állatból sem, csak járkál köztük. Ezt Kadlescher dervis nagyon rossz előjelnek tekinti. Nem javasolja, hogy a sereg Szigetvár ellen vonuljon, mert a madarak által Isten tiltja. Őket is úgy fogja hajtani a szultán a vár bevételére, ahogy a sas hajtotta a többi madarat, de ők sem fogják tudni bevenni a várat, csakúgy mint a sas, aki hozzá sem nyúlt a prédához. Szolimán a jóslat ellenére sem változtatta meg szándékát, és nem adta fel Szigetvár bevételének tervét. Éjjel azonban a török táborban elszabadult egy ló, néhány sátrat szétrúgott. A török sereg azt hiszi, az éj leple alatt Zrínyi és katonái törtek rájuk, óriási fejetlenség alakul ki, háromezer török harcos veszti életét.

Ötödik ének
Míg Szolimán a harcra készül, Zrínyrinek fel kell készülnie a támadásra. Összehívatja a hadnagyokat, várnagyokat, és lelkesítő szavakat intéz hozzájuk. Zrínyi a haditanácson pontos helyzetismertetéssel szól a Szigetvár ellen hamarosan meginduló török támadásról. Hangsúlyozza, hogy mérhetetlen nagyságú támadókkal szemben a katonai sikerek után erkölcsi fölényük tudatában vehetik fel a küzdelmet.
A török nem bátorságával, hanem óriási túlerejében bízva számít a sikerre. Azonban a kisebb létszámú magyar sereg már többször tapasztalta Isten irgalmát, sokszor sikerült isteni segedelemmel, és rendíthetetlen hittel győzelmet aratni pogány sereg felett. A kapitány szavai hiteléül felsorolja azokat a helyeket, ahol sikerrel szálltak szembe a török sereggel, sikerült legyőzniük Ulama basát, vér és fáradtság nélkül arattak győzelmet a Rinya folyó mellett, sikerrel vették be a horvátországi Korona várát. A magyar seregnek a keresztény hazáért, családjukért, tisztességükért kell harcolniuk.
"Ez a' hely s ez a vár légyen dicsőségünk,
Avagy madár gyomra mi koporsóhelyünk.
Mindenképpen emberek s vitézek legyünk,
Úgy marad meg örökkén az a szép mi hírünk.
Fejem fennálltáig fészek én veletek,
esküszöm seregek élő Istenének!
Kívánom, hogy ti is így cselekedjetek,
Éles szablyát kézben tartván esküdjetek."
A várbeliek egymás után esküt tesznek, a költő a török seregszemléjéhez hasonlóan a maroknyi vérvédők csapatát is bemutatja. Megismerjük a magyar vitézeket: Farkasics Pétert, Zrínyi főkapitányát, aki kétszázharminc fős serege élén vesz részt a harcokban, százötven harcosa élén Novákovics István, száz katonájával Orsics István, Szecsődi Máté száz harcosával, Alapi Gáspár kétszáz harcosával. Itt van Radován Adrián, akit Zrínyi váltott ki a fogságból, Stipán Golem, Bata Péter, Patatics Péter, Papratovics Farkas száz-száz katonájuk élén, Kobács Miklós kétszáz vitézével, Geréci Berta ötven harcosával, Juranics Lőrinc és a fia száz katonájával, Orostoni Péter, Horvát Radivoj, Bajoni István, Guszics András száz-száz vitézük élén. Részt vesz a harcokban Deli Vid is, a "törökök ostora". A vitézek esküvel fogadják, hogy életük végéig kitartanak Zrínyi mellett.
"Ezek mind eskűvének szigeti grófnak,
Hogy véle az várban meghalni akarnak,
És hogy ő mellőle holtig el nem állnak,
Hanem hívek lesznek néki s az országnak."
Zrínyi megkezdi a felkészülést a harcra, majd levelet ír, és a fiával, Györggyel együtt elküldi a királynak.

Hatodik ének
A török Halul béget és Demirhámot követségbe küldi a kapitányhoz, hogy hiába való minden küzdelem, adják fel a várat. Halul bég mestere volt a szavaknak, ügyesen csűri-csavarja beszédét. Ígéretekkel próbálja Zrínyit a vár feladására bírni. Bármit kérhet, kincset, vezérséget, cserébe Szigetvárért. Szerinte hasztalan volna Zrínyinek saját és a katonái életét feláldoznia a császárért. A németek nem segítettek a magyaroknak, csak akkor, ha abból nekik is hasznuk származott.
"Bízol-é németben, te okos horvát bán,
Hogy hamar segítséget küld néked talán?
Német, mely tégedet az föld alatt kíván
Lenni, segítséget hoz kárával talán?
Ki nem esmérheti német barátságát?
Leginkább magyarhoz gonosz akaratját?
Hogy gyűlöli német az magyar katonát,
Ha akarod, adok néked ezer példát."
Zrínyi méltóságteljes szavakkal utasítja vissza a követ ajánlatát. Nem kincsért, magas tisztségért harcol, hanem a hazájáért, a keresztény hitért, ő töröknek barátja sosem lehet. Szolimán mikor megtudja Zrínyi válaszát, azonnal készülőt fújatott a török táborban. A várat megtámadó török előőrsöt a magyar katonák az Almás-patakba szorítják. Zrínyi úgy küzd a törökök ellen, ahogy:
 "...Hercules bánt az sárkányokkal,
Vagy hatalmas Sámson philisteusokkal..."
Zrínyi sok pogánynak veszi el éltét, Deli Vid végez Hamvivánnal. Hamviván szolgája Kamber, arra buzdítja a török vitézeket, hogy ne hagyják bosszulatlanul Hamviván halálát. A szíriai vezér halála miatt a török katonák bosszút akarnak állni Deli Viden. Del Vid hősiesen állja a küzdelmet, szablyájával végez Kurt Agával és Kamberrel. A csatában háromezer lovas vesztette életét, ötszáz janicsár hever az Almás-patakban.

Hetedik ének
Amikor eljut a török táborba a csata híre, hogy Zrínyi győzelmet aratott Oszmán basa felett, a sok vitéz mellett meghalt Hamviván, és Murtuzán basa fia is, Demirhám azt követeli Szulimántól, hogy mielőbb vonuljon a vár alá a fősereg. A várat körülfogják a török harcosok, akiket a várbeli pattantyúsok lőnek nagy kedvvel. Az összecsapásban nem tud részt venni az egyik legderekabb vitéz, Farkasíts Péter, régi sebesülése miatt. A vitéz azon kesereg, hogy harc helyett ágyban kell meghalnia.
"Ihon vitéz barátim! mostan meghatok,
Néktek jó szerencsét Istenfül kívánok,
Egekben értetek jó Istent imádok,
Vitézek legyetek, most Isten hozzátok!"
Zrínyi megható szavakkal búcsúzik hű vitézétől, majd eltemetteti. Ötszáz vitézével kitör a várból, és hősiesen veszik fel a harcot a török ellen. Demirhám Deli Viden akarja megbosszulni Hamviván halálát. Delimán és Deli Vid nem bír egymással. Leszáll az este, és Demirhám azt ajánlja Deli Vidnek, hogy mivel karddal nem bírnak egymással, nappal küzdjenek meg a sereg előtt. Demirhám megígéri Deli Vidnek, hogyha kijön a várból és kiáll vele, menlevelet hoz a szultántól, hogy csak ellene kell kiállnia.

Nyolcadik ének
Megérkezik szárnyas lovon a szép piros hajnal, letekint Szigetvárra, és óriási pusztítást lát. Azon tanakodik, ki hajtotta végre ezt a szörnyű öldöklést: döghalál vagy sárkány lett volna? Ha sárkány tette volna, majd leszáll a földre, és két hegyes dárdájával megmenti a magyarokat tőle. De a mezőn megpillantja a török tábort. A törököket, a "hitetlen ebeket" még a sárkánynál is jobban gyűlöli, ha volna ereje, "mind elveszítené haragos kedvében". A török táborban nagyon rossz hangulat uralkodik, Zrínyi már két harcban megmutatta Szulimánnak, mire számíthat Pannóniában. Szolimán azon kesereg, hogy már mindenkit legyőzött, egyedül Zrínyivel nem boldogul.
"Hej, hej, csak te ne volnál, vitéz Zrínyi bán!
Ha rád nem botlottam volna hadakozván,
Szintén, mint Nagy Sándor, nagy volnál Szolimán,
De lám, mint kell vesznem, magamat itt rontván."
Összehívja a haditanácsot, ő maga pedig egy rejteksátorba vonult, hogy onnan hallgassa ki vezérei javaslatait. Szokolovics Mehmet nyitja meg a dévánt /haditanácsot/ és azt javasolja, legyenek megfontoltak, mert Zrínyi olyan ellenség, aki ellen káros lehet az oktalan sietség. Elsőnek Rusztán emelkedik szólásra. Nem vették figyelembe, hogy ellenfelük híre már messzi földekre is eljutott. Sánc nélkül akarták bevenni a várat, így vakmerőségükért drágán kellett fizetniük. Szerinte a várat körül kéne sánccal venni, és várják meg, amíg a magyarok feladják. Delimán ezt a tervet szégyentelennek tartja, olyannak, amely nem méltó a török sereg híréhez. Rusztán az őt becsmérlő szavakra szólni kívánt, de Delimán nem várja meg beszédét, haragosan kiment a haditanácsról. Demirhám is Delimánnak ad igazat, és követi Delimánt, ő is elhagyja a dévánt. Rusztán szinte alig lát a méregtől, hogy kinevetik az ő megfontolt tanácsát. Akkor menjenek és rohanják le szablyáikkal a várat. Azért áll a török sereg dolga vesztésre, mert a tanácsban bővelkednek a bolondok. Petráf emelkedik szólásra. Meginti a vezéreket, hogy ilyen méltatlanul viselkednek, és azt javasolja, a sáncokban várakozzanak. Petráf tanácsát mindnyájan elfogadják, a haditanács feloszlik. Delimán azonban felkeresi a szultánt. Elpanaszolja neki, hogy a haditanácsban sok olyan úr van, aki inkább nyugalmat akar, mintsem a csatát. Engedélyt kér, hogy hadd hívják ki Zrínyit és még öt vitézét halálos párviadalra. Csatlakozik hozzá Demirhám, Idriz Zagatar is. Szulimán azonban nyugalomra inti a vitézt, a muzulmán seregnek még nagy szüksége lenne rá. Delimán nem veszi jó szível Szulimán szavait. Szulimán, mivel látja Delimán elszántságát, azt javasolja, előbb próbálják meg ágyúval bevenni Szigetvárt, majd ha ez nem jár sikerrel, akkor szükség lesz a vitézségére, és megrohamozzák a várat.

Kilencedik ének
Az író egy rövid időre megszakítja az eposz fonalát, kiszól az olvasóhoz. Meg kellett szakítani az írást egy kis időre, mert a kanizsai török a várát fenyegeti, és azt kellett megtorolnia.
A várban Zrínyi Deli Viddel beszélget. Idáig megsegítette őket az Isten és szerencséjük volt, de mi lesz, ha vége szakad ennek? Levelet kéne a császárnak írni, és segítséget kérni tőle. Deli Vid felajánlja, hogy ő áttör a török táboron és elviszi a levelet. Zrínyi azonban nem engedi, hiszen rá a várban van szükség. Radivoj és Juranics, a két barát vállalja, hogy kijuttatja a levelet a várból.
"Ha engeded, éljünk szerencsével mi urast,
Ketten általmegyünk az táboron bízvást,
Hírt viszünk császárnak, mely Bécsben vagyon mast,
Micsodás ellenség van Sziget körül urast."
Zrínyi meghatottan fogadja két vitéze hősies vállalkozását, ha szerencsésen végrehajtják a feladatot, Radivojnak egy gyönyörű türkizes kardot, Juranicsnak aranysisakot, és mindkettőjüknek hatszáz-hatszáz aranyat ígér. A két vitéz azonban nem fogadja el a felajánlott tárgyakat, hiszen ők nem ajándékért, pénzért vállalkoznak az útra, hanem a jó hírért, melyet tőlük soha senki el nem vehet. Deli Vid kikíséri a vitézeket, és mind a kettőnek egy-egy emléket ad az útra. Radivojnak egy arábiai oroszlán bőrét adta, melyet Singér bég fiáról vett le, mikor végzett vele a harcban. Juranicsnak egy atlaszselyem inget adott, melyet Hamvivántól zsákmányolt. Deli Vid azt kívánja a két harcosnak, hogy szerencsével viseljék, és a többi vitéz is sisakot, kardot adott nekik. Áttörnek a török táboron, hősiesen küzdenek, nagy pusztítást visznek véghez, Juranics végez Kadileskerrel. De hiába kaszabol utat magának a két hírvivő, az üzenet nem jut el a királyhoz. Juranicsot elfogják a janicsárok, Radivoj visszafordul barátjáért, őt is elfogják és lekaszabolják.
"O, áldott, o, boldog, o, erős vitézek!
Ha mit az én magyar verseim tehetnek,
Soha ti dicséretre méltó híretek
Meg nem hal, míg folynak alá sebes vizek.
Míg az nap meg nem áll, míg az magyar nemzet
Karddal oltalmazza az keresztény hitet,
Élni fog nevetek; ti pedig az Istent
Örök boldogságban mostan dicséritek."
Deli Vid megálmodja a két vajda halálát, és azonnal megviszi a hírt Zrínyinek.
Deli Vidnek álmában Radivoj az ő és a kapitány mártíromságát is megjósolta. Arra biztatja Deli Videt, hogy ne féljen a töröktől, ne rettenjen meg tőle, Istentől kér számára erőt. Majd szavai végeztével eltűnt. Alig fejezte be Deli Vid a szavait, nagy lárma hallatszott a török táborból, most vették észre a két vitéz pusztítását. A törökök hozzák holt vezérüket, Kadileskert, és méltó módon eltemetik.

Tizedik ének
Az első versszakokban Zrínyi a szerencséről elmélkedik.
"Vándorló s kegyetlen szerencse egy nyomban
Mindenkoron hágni nem szokott, s egyformán,
Mert néha öltözik vigadó orcában,
Néha pedig futkos tellyes háboruban;
Semmiben nem örül ugy, mint változásban,
Mert éjjel és nappal, és minden órában
Változik, s állandó állhatatlanságban,
Legfőképpen pedig hadi állapotban.
Kedvvel eddig Szigetnek mutatta magát,
Természeti kívül vezettette magát
Sokáig; de változtatta már a járását,
Elszaggatta nyakárul nehéz pórázát.
Mindent amit tudott, veszélyt és háborut
Ezután szigetre hánt, és ártalmas bút;
Első adományért most inkább haragudt,
Lett végre sok méreggel bő forrású kút."
A török sereg megindítja az általános támadást vár ellen. Háromirányú volt az ostrom, Aigas, Demirhám és Delimán vezette a csoportokat. Néhány bástya már leomlott, a vár árkát is megcsapolták. Öldöklő küzdelem alakul ki a magyar és a török vitézek között. A csatában részt vesz Embrulah is, Nezér Cselebi fia, aki nem harcos, a múzsák szerető szolgája. Mestere a hangszereknek, jól játszik fuvolán, pengetős, vonós hangszeren. Akkor lett volna az ifjú szerencsés, ha elkerüli Szigetvárt. Badankovics elkapja az ifjút, Delimán meghallja a fiú segélykiáltását, a segítségére siet. Mikor Badankovics látja, hogy nem tudja békével elvinni a török dalnok gyermeket, szablyájával véget vet az életének. Delimán, hogy megbosszulja Embrulah halálát, végez Badankoviccsal.
A védők csellel becsalják a törököket a kapuk mögé, majd hirtelen becsapják mögöttük a vár kapuját, így elvágják előttük a visszavonulás útját. Delimán sem figyel semmire, csak arra, hogy megbosszulja Embrullah halálát, vakon követi Badankovicsot, így nem veszi észre, hogy a kapun belülre verekedte magát. Mikor meglátja, hogy mindenhonnan fegyveresek veszik körül, megretten, és menekülni próbál. A kapu felé rohan, bár szégyelli a futását, de a józan ész az diktálja, hogy meneküljön. Leüti a kapuról a nagy vaslakatot, így menekül meg. Demirhám élre tör, Zrínyi ellene megy. A kapitány óriási erővel küzd, egymaga száz törököt lever. Neki és vitézeinek köszönhetően a török megfutamodott, Zrínyi megtér a várába, és megünneplik a győzelmüket.

Tizenegyedik ének
Delimán fáradtan, sebesülten tért meg a harcból, de legjobban gyávasága bántja, az, hogy megfutamodott a magyarok elől. Szégyelli, hogy kifutott Szigetvárból, leginkább az zavarja, hogy Rusztán bég ki fogja gúnyolni. Elvesztette minden jó hírét, ha ily gyáván viselkedett, hogy élhetne tovább. Mikor találkozik Rusztán béggel, az kigúnyolja a harcost. A hiúságában megsértett vitéz haragjában kardot ránt, és végez Rusztán béggel. Kaszum basa, a főajtónálló mérgesen szól a szultánnal, Rusztán saját népe fegyverétől esett el, Délimán még a minap a táborban riogatta a vezéreket, nem hallgatott senkire, és íme most egyik társuk holtan fekszik. Delimán tette zavart kelt a táborban, hiszen ő az egyik legderekabb vitéz, Rusztán pedig a szultán veje. Bármilyen döntést is hozzon Szolimán, az mindenképen a török seregnek árt. Demirhám próbálja védeni Delimánt, de a szultán nem hallgat rá, mindenképpen meg akarja büntetni veje gyilkosát. Demirhám próbál Delimánnak segíteni, de ő büszkén visszautasítja a segítséget. Halul bég próbálja megoldani a helyzetet, azt javasolja Delimánnak, hogy hagyja el tábort, menjen el egy kis időre, amíg itt megnyugszik a helyzet. Amíg ő távol van, majd a barátai megpróbálják megoldani visszatértét.
Delimán nem felejtkezett el viadaláról Deli Viddel. Hitlevelet kér a szultántól Deli Vid számára, hogy a magyar vitézt rajta kívül más nem bánthatja. Követet küld a várba, hogy Deli Vid tartsa magát adott szavához és álljon ki ellene. Mikor a követ megviszi a hírt Demirhámnak, hogy Deli Vid kiáll ellene, ötven tinót vágatott le, pénzt osztott a szegényeknek, hogy Istentől neki szerencsét kérjenek. A két vitéz a vár és a tábor közti mezsgyén vívja párbaját. A két vitéz derekasan küzd egymással váltakozó szerencsével, amikor azonban Deli Vid győzedelmeskedni látszik Demirhám felett, és Demirhámnak az élete veszélybe kerül, a törökök megijednek, és nem tartják be adott szavukat, mindannyian Deli Vidre rontanak. Ezt persze a magyar sereg sem nézheti tétlenül. Zrínyi ötszáz harcosával kirohan a várból. Mikor a törökök meglátják Zrínyit, megfutamodnak.
"Az törökök ütet meglátták messzirül,
Mint ártalmas szélvészt hajós lát tengerrül;
Szaladnak előtte igen képtelenül,
Mindenik magárul gondol, nem társárul."
Deli Vid csak úgy tud megmenekülni a török gyűrűből, hogy egy halott gyumliláról leveszi a süveget, és a törökök közt elvágtat. Zrínyi hős vitézét, Del Videt keresi, azt hiszi, megölték, közben ő óriási pusztítást visz végbe a török harcosok között.

Tizenkettedik ének
Delimán Fejérvár felé tart, bánattal szívében. Cupidó újra meglövi nyilával, és így a vitézben újra feléled a szultán lánya, Cumilla iránt érzett szerelme. Ha láthatná Cumilla szép szemeit, minden bosszúsága enyhülne. Tart attól, hogy Cumilla meggyűlölte, mert ő volt férje gyilkosa. Közben Cupidó újra szerelemre lobbantja Cumillát is. Ő is attól tart, hogy esetleg Delimán gyűlöli őt. Dajkájától kér tanácsot, hogy mit tegyen. Amikor a két szerelmes találkozik, boldogan omlanak egymás keblére.
Közben a török táborban nagy az elégedetlenség, a szultán tehetetlenül nézi, hogy hullanak emberei, nem tesz semmit, csak a tekintélyét óvja. Ha köztük lenne Delimán, akkor semmitől és senkitől nem kéne tartaniuk. Megbízzák Derielt, hogy legyen a követük és hozza vissza Delimánt. A szultán, hosszas tanakodás után úgy dönt, hogy jobb, ha nem alattvalói hívják vissza a harcost, hanem ő maga küldi a követségbe Delimánhoz Ferhat béget. Ferhat bég megtalálja Delimánt Fejérváron, Cumillával együtt. Tolmácsolja a vitéznek a szultán üzenetét, térjen vissza a táborba, Cumillát is elveheti, és Rusztán halálát is elfelejti. Delimán dilemmában van, egyrészt szívesen venne részt újra a harcokban, másrészt Cumillát sem szívesen hagyná el. Cumilla végül úgy határoz, hogy Delimánnal tart. Egy tisztáson megpihennek, Cumilla leveszi Delimán övéről a poharát, nem tudja, hogy abban a vitéz sárkánymérget tart. Még akkor szerezte, amikor egy sárkánnyal küzdött meg. Cumilla vizet merít a forrásból, és a méreggel együtt megissza. Delimán határtalan fájdalmában eldobálja fegyverét, megszaggatja ruháját, őrjöngve járkál két napon át az erdőben. Majd mikor összeszedi magát, elindul a török táborba.

Tizenharmadik ének
Deli Vid álruhában rejtőzik a török táborban, s azon tanakodik, mi módon juthatna vissza a várba. Felesége, Borbála, aki a várban maradt, kétségbeesetten várja urát. Borbála mielőtt Deli Vid asszonya lett volna, Haissennek hívták, mert török leány volt. Férje kedvéért tért át a keresztény hitre. Elhatározza, hogy megkeresi szerelmetes urát. Magára ölti férje páncélját, fegyverét, haját fátyollal fedi be, és elindul a török táborba, hogy fellelje őt. A táborban meglát egy szerecsent, aki láthatóan siet. Megszólítja őt. A szerecsen szavaiból kiderül, hogy Szulimánhoz igyekszik egy fontos hírrel. Az egyik sátorban, török ruhában Deli Vid alszik. Borbála, hogy mentse urát, végez a szerecsennel. A táborban nagy kiáltozás támad, Borbálát körbeveszik a törökök, hogy kiderítsék, mi történt. Az asszony azt mondja, hogy a szerecsen megölte az öccsét. A kiabálásra előkerül a sátrából Deli Vid is. Deli Vid azt mondja, hogy ő a szolgája, aki ellopta a fegyverét, és adják ki neki. Azonban megjelenik egy kádi is, hogy kiderítse, mi történt, és igazságot szolgáltasson. Deli Vid több törökkel végez, majd feleségét lova hátára kapja, és sikerül visszatérniük a várba. Szulimán újra összehívja a tanácsot. Szokolovics Mehmet egybehívja a vezéreket, legelöl ül Delimán. Al bég, Rusztán barátja azt javasolja, hogy bontsanak tábort, hagyjanak fel az ostrommal, és vonuljanak haza. Delimán az azonnali harcot javasolja, Demirhám pedig be akarja fejezni viadalát Deli Viddel. Demirhám Szulimánnak is elmondja, hogy addig nincs semmi becsülete, amíg meg nem vívta harcát a magyar vitézzel. Szulimán azonban okos szavakkal azt javasolja a vitéznek, hogy erejét és bátorságát ne ily kicsiny harcra vesztegesse, hanem Deli Videt Szigetvár bástyáján keresse.
Szulimán látja, hogy Delimán miatt ez a tanács is meghiúsult. Ezért egy titkos tanácsot hívat össze, melyre már csak hat főembert kéret. Mind a hatan mást és mást javasolnak, nem jutnak egyezségre. Már Szulimán is a visszavonulásról gondolkodik, amikor jó hírt hoznak. Sikerült elfogniuk egy, a várból felröppentett postagalambot. A madárnál talált levelet Zrínyi küldte Kanizsára, hogy tudassák a bécsi császárral, a várban már csak ötszáz katona van. A vitézek nagy része sebesült, és az élelmük is csak két napra elegendő. Felkészültek a halálra, ami be is fog következni, ha nem érkezik segítség. A török újult erővel folytatja az ostromot.

Tizennegyedik ének
Az ének elején újra személyes kitérőt tesz a költő. Nemzetségéről beszél; most Zrínyi Péter aratott sikereket a török felett Boszniában és Hercegovinában. A Zrínyi-nemzetségen kívül azonban Magyarhonnak vannak más jeles családjai, fiai is. Ilyen például Veseléni /Wesselényi/ és a Bottyáni família, aki maga virtusából tesz jót. Még rajtuk kívül százakat köszöntene szívesen, de már nagyon messzire elment a históriája mellett, így most vissza kell térnie a történethez. Alderán varázsló a török birodalom egyiptomi részéből, akinek hatalma van az alvilág erői fölött, felajánlja segítségét a szultánnak. A sötét erők segítségével megrontja Szulimán ellenségeit. Egy tisztáson tizenkét keresztény ifjút feláldoz, és vérükből varázsolva életre kelti a Fúriákat, Hárpiákat, Brireusokat, az alvilág gonosz szörnyeit. Alderán megidézi Hazret Alit, az iszlám nagy szentjét, első lovagját. Ali beszéde fontos jelenete az eposznak. Szavai szerint Szigetben nem laknak olyan emberek, akiknek árthatnának a Korán igéi, vagy az alvilág gonosz szellemei, mert Mohametnél nagyobb az ő Istenük. Ali szavai után a haragos Astragora, a főördögök egyike elereszti a nagy szeleket, a délkeleti és az északi szelet, Eurust és Boreast. A szelek felélénkítik a várat emésztő tüzet, egyre erősebben támad a török sereg is. Zrínyi beszédet intéz a katonáihoz.
"...Ne féljetek semmit,
Mert evvel Isten érdemünket öregbit,
Ha száz ennyi ördög dühös szájt reánk nyit,
De nem árt lelkünknek, mert az Isten segít.
Pokolbéli lölkök vannak ellenséggel,
Az mi reménségünk van pedig Istennél;
Őérte meghalunk mi jó kedves szüvel,
Legyen ugy, az mint ő szánta magában el."
A szigetiek hősök elszántsággal vetik magukat a harcba. Delimán roppant erővel harcol, Demirhám Deli Videt keresi, hogy befejezzék viadalukat. Deli Vid úgy gondolja, Demirhám meg sem érdemli, hogy a kardját kivonja ellene, hiszen megszegte szavát és hitét. Amikor párbajt vívtak és már legyőzte volna a magyar vitéz, társai egy emberként rohantak ellene. Demirhám fékezvén haragját, nyugodtan válaszol Deli Vidnek. Ő lenne a vétkes, látta Deli Vid, hogy ő bárkitől segítséget kért volna. De most itt a kedvező alkalom, hogy megküzdjenek egymással. A két vitéz rettenetes harcában mindketten életüket vesztik.

Tizenötödik ének
Zrínyi beszédet intéz a katonáihoz. Emlékezteti őket arra, hogy azért vállalták ezt a harcot, hogy a magyarok bűnei miatt kiengeszteljék az Istent. Nem haragszik már rájuk, hiszen a kiszabott büntetést már végrehajtotta.
"Nem haragszik már ránk, mert itt büntetését
Megvette bűneinkért, s igaz törvényét
Beteljesítette: most hűség érdemét
Az nagy menyben készíti, s oda visz minket.
Ne irtózzunk azért mi halálra menni,
Mely örök örömre grádicsot fog adni.
Ma vitézek, éltünket el kell veszteni,
És ma minden próbánkat lepecsétölni.
Mi vitézül éltünk, vitézül meghaljunk,
Egész ez világnak evvel példát hagyjunk.
Ma mi tisztességet nevünkre szállítunk,
Mai nap szépíti minden elmult dolgunk."
Mivel a tűz miatt nem maradhatnak a várban, ki kell törniük, és harcolniuk. Zrínyi felölti legszebb dolmányát, karjára aranyperecet csatol, dolmányába száz aranyat tesz, hogy hóhérát így jutalmazza meg. Minden egyéb kincsét elégetteti, hogy semmi se jusson a pogány kezére.
A mennyekben Jehova isten a mennyei seregek előtt trónusán ülve elmondja, hogy a hős szigetvári vitézek érte harcoltak és halnak most meg. Angyalai élén Gábriel arkangyalt küldi értük, hogy üldözzék el tőlük a körülöttük forgolódó sötét erőket, és majd ő vezesse őket hozzá. Gábriel serege élén repül Szigetvárra, s merre halad, az égen egy kereszt jelzi repülését. Gábriel egy pálmaággal repül a bánhoz, és így szól hozzá:
"Ó, seregek urának kedves szolgája,
Egész keresztyénségnek vitéz virágja!
Te voltál Jézusnak megszentelt hadnagya:
Ihon az Istennek az ő koronája."
Isten angyali légiót küld megsegítésére, duplázza még bátorságát, ne lássa a pogány ellenség az ő levágott fejét, ő végezzen a török vezérrel. Gábriel elkergeti a magyar sereg körül ólálkodó sötét erőket. Zrínyi ismeri már élete végét, megmaradt ötszáz bátor harcosa élén kiront a várból. A bán megjelenése döbbenetet, félelmet kelt a törökök között. A legkegyetlenebb török harcos,- Delimán, aki soha félelmet nem ismert, ő is reszket, de erőt vesz rajta katonai önérzete, önbecsülése. Delimán a kapitánynak akar rontani, de erejét az angyali seregek megtörik, és Zrínyi keze által leli halálát a török katona.
Delimán eleste után felbomlik a rend a török táborban, a legrettegettebb harcosok is megfutamodnak. Delimán eleste után rémülten futnak a törökök Zrínyi elől, aki százakat kaszabol le, míg a szoros védőgyűrűben menekülni igyekvő szultánhoz ér. Szolimán érzi a vesztét, hogy a legjobb lenne elmenekülni. A párbeszéd most "egyszemélyes"; az eposzi hős szavaira a "világverő" Szolimán már nem tud válaszolni.
"Vérszopó szelendek, világnak tolvaja,
Tehetetlenségednek eljött órája;
Isten bűneidet tovább nem bocsátja,
El kell menned, vén eb, örök kárhozatra."
"Így mondván, derekában ketté szakaszt,
Vérét és életét az földre bocsátá;
Átkozódván lelkét császár kiinditá,
Mely testét éltében oly kevélyen tartá."
Zrínyi legyőzhetetlennek tűnik; közelharcban senki sem merészkedik vele. Az eposzi hőst csak egy távoli golyó képes megállítani. Zrínyit halála pillanatában körülveszi az angyali sereg, és lelkét Gábriel arkangyal, míg a többiekét az angyalok viszik az égbe.
"Angyali legio ott azonnal leszáll,
Dicsérik az Isten hangos muzsikával.
Gábriel bán lelkét két tized magával,
Földrül felemeli gyönyörű szárnyával.
És minden angyal visz magával egy lelket,
Isten eleiben így viszik ezeket.
Egész angyali kar szép muzsikát kezdett,
És nékem meghagyók, szómnak tegyek véget."

Peroratio /Berekesztés/
Az író lezárja művét. Befejezte nagy hírű munkáját, melynek sem az idő, sem a legnagyobb ellenség, az irigység nem árthat. Munkája még akkor is fennmarad, amikor ő már nem lesz az élők sorában. De hírét nem csak "pennájával", hanem "bajvívó szablyájával" is megalapozta. Míg él, addig harcol a pogány török ellen.