A köpönyeg /1842/

A köpönyeg a szerző hivatalnok-történeteinek legjelesebbje. Akakij Akakijevics tragikomikus sorsán keresztül rajzol hiteles képet a pétervári kis- és nagyhivatalok és a hivatalnokok világáról. A címben jelzett köpönyeg köré szerveződik az egyszerű cselekmény.
"Az ügyosztályon történt, jobb, ha nem is nevezem meg, melyiken. Nincs a világom mogorvább valami a mindenféle ügyosztálynál, kancelláriánál, egyszóval a különféle hivatali testületeknél. Ma már minden magánember azt hiszi, hogy az ő személyében az egész társadalmat sértik meg."
Az ügyosztályon szolgált Akakij Akakijevics, családneve szerint, Basmacskin, már a nevéből is kitűnt, hogy a cipőtől származott. Már senki sem emlékszik, hogy mikor került a hivatalba. Alacsony volt, kopasz, munkatársai gúnyolódásainak állandó céltáblája, aki azt is eltűrte, hogy füle hallatára űzzenek csúfot belőle, csak a legvégső esetben szólt rá a gúnyolóra: "Hagyjanak békében! Minek bántanak?!" Ezekbe a szívekbe markoló szavakban más szavak is csengtek: Hiszen én felebarátod vagyok. És ez a szegény fiatalember eltakarta az arcát tenyerével, s azután is, egész életén át sokszor összerettent, amikor látta, milyen sok embertelenség van az emberben, milyen sok vadság rejtőzik a finom nagyvilági külső alatt, Istenem, még abban az emberben is, akit ország-világ nemesnek, becsületes embernek ismer."
Akakij Akakijevics élete egyhangú, hivatali munkáján, a másoláson kívül semmi nem érdekli. Egyszer egy jóindulatú főnöke egy komolyabb munkát is rábízott, de erre már képtelen volt.
"Aligha akadna ember a világon, aki annyira egybeforrott volna a hivatalával. Nem volna elég, ha azt mondanók, hogy buzgón szolgált, nem, nem, ő szeretettel szolgált hivatalában. Ott, másolás közben, valami sajátos, változatos és kellemes világ tárult ki előtte. Arcán gyönyörűség tükröződött. Némelyik betűt különösen szerette; ha másolásban ezekhez ért, egészen magánkívül volt, elmosolyodott, kacsintott egyet-egyet, még a szájával is segített, úgyhogy az arcán szinte el lehetett olvasni minden betűt, amelyet a tolla a papírra vetett."
Míg hivatalnoktársai a munka után szórakozni mentek, vagy családjukkal múlatták az időt, Akakij Akakijevics otthonában sem foglalkozott a másoláson kívül egyébbel. Ha nem vitt haza munkát, akkor egyszerűen csak saját gyönyörűségére másolt egy szöveget.
Életében talán semmi jelentős nem történt volna, ha a pétervári hideg közbe nem szól. Akakij Akakijevics köpönyege bizony elég ócska darab volt, viselőjének már semmilyen védelmet nem nyújtott a zord idő ellen. Így Akakij Akakijevics bárhogy is húzta-halasztotta volna a dolgot, nem tehetett egyebet, elvitte a köpönyeget a szabójához, Petrovicshoz. "Akakij Akakijevics úgy ment át a konyhán, hogy még a gazdasszonya sem vette észre."
Akakij Akakijevics sajnálkozva látta, hogy most Petrovics kivételesen józan, így nem számíthatott árengedményre. A szabó szerint azonban a régi köpönyege már teljesen használhatatlan, újat kell csinálni. "Az új szóra mintha hályog ereszkedett volna Akakij Akakijevics szemére, és minden összekuszálódott előtte, ami a szobában volt." Petrovics szerint az új köpönyeg százötven rubelből jönne ki.
"- Százötven rubel egy köpönyegért?! - kiáltott fel szegény Akakij Akakijevics, méghozzá talán egyszer kiáltott fel, amióta a világon van, mert mindig nevezetes volt csendes beszédjéről."
Ahogy hazafelé ment, semmit nem érzékelt a külvilágból, egy kéményseprő összekormozta, mész hullott a fejére. Egyetlen reménye maradt, ha vasárnap keresi fel a szabót amikor az részeg, akkor hátha mégiscsak rááll, és elvállalja a köpeny megjavítását. Petrovics azonban részegen is hajthatatlan, a köpönyeget nem lehet megfoltozni, újat kell csinálni. "Ekkor végre belátta Akakij Akakijevics, hogy új köpönyeg nélkül nem lehet megúszni, és egészen kétségbeesett." Hiszen százötven rubel előteremtése számára lehetetlennek tetszett, bár abban is biztos volt, hogy a szabó ennél kevesebből is ki tudná hozni. A felét talán elő tudná teremteni, hiszen hosszú évek alatt garasonként negyven rubelt félretett. Ahhoz tehát, hogy elkészüljön az új ruhadarabja, spórolnia kell. Lemondott az esti teázásról, óvatosan kell az utcán járnia, hogy ne kopjon a cipőtalpa, spórolnia kell a fehérnemű mosatásával, tehát amint hazaér, azonnal le kell venni, és régi hálókabátban kell otthon lennie. Bár nehezen szokta meg, de a spórolás egészen új színt hozott az életébe. A köpeny elkészülte életcéllá magasztosul számára.
"Ettől kezdve mintha egész élete tartalmasabbá vált volna vele, mintha nem lett volna egyedül, hanem valami kedves, bájos élettárs vállalta volna, hogy vele együtt halad tovább az élet útján, és ez az élettárs nem volt más, mint az a vastagon vattázott, nyűhetetlen, erős bélésű köpönyeg. Arcáról és viselkedéséből eltűnt a kétség, a határozatlanság, egyszóval minden ingadozó, bizonytalan jellemvonás."
Már semmi másra nem tudott gondolni, csak az új köpönyegére, egyszer még hibát is vétett a másolásban, ami még soha nem fordult elő vele. Amikor éjjel felriadt álmából, mert ez eszébe jutott, gyorsan keresztet vetett.
A köpönyeg azonban egy váratlan fordulatnak köszönhetően úgy tűnt, még hamarabb elkészül, mint ahogy azt remélték. A főnök ugyanis váratlanul nem negyven vagy negyvenöt, hanem hatvan rubel jutalomban részesítette. Így már csak három hónap koplalás, és együtt lesz a szükséges nyolcvan rubel. Ez a három hónap sem telt el tétlenül. Petroviccsal szüntelenül tervezték, részletesen megbeszélték, hogy milyen anyagból, milyen bélésből és színben készüljön el a nevezetes ruhadarab. Végül megvették a gyönyörű posztót, a béléshez szükséges kalikó anyagot, és a gallérnak nyusztprém helyett, ami nagyon drága, vadmacskaszőrmét. A köpeny elkészülte nagyot fordít a kisember életén: "...az a nap Akakij Akakijevics életének legünnepélyesebb napja volt, amikor Petrovics végre-valahára elhozta a köpönyeget." Akakij Akakijevics már munkába is rögtön az új köpönyegben ment.
Ünnepélyes hangulatban sétált be a munkahelyére, és vigyázva bízta a kapus gondjaira. A hivatalban persze azonnal híre ment az új köpönyegnek, munkatársai egymás után szaladtak le, hogy megcsodálják. Egymás után gratuláltak neki, sőt a helyettes irodafőnök úgy döntött, ezt meg kell ünnepelni, és miután épp aznap volt a névnapja, mindenkit meghívott teára magához.
A helyettes irodafőnök előkelő kerületben lakott, egy elegáns házban. Amint Akakij Akakijevics megérkezett, üdvrivalgással fogadták, mindenki azonnal kitódult, hogy megnézze a köpönyeget.
Miután a pompás vacsora után hazafelé tartott, a sötét utcán megtámadták és elrabolták az új köpönyegét. Rögtön szólt a sarkon posztoló rendőrnek, aki az estből semmit nem vett észre. Őt azonban nem a rablás érdekelte, csak azzal törődött, hogy Akakij Akakijevics mit keresett éjszaka az utcán. Kétségbeesett állapotban tért haza. Háziasszonya szerint egyenesen a kerületi rendőrkapitányhoz kellene fordulnia. Ezt már másnap meg is tette, de nem sikerült beszélnie vele.
A hivatalában, amikor megtudták, mi történt, úgy gondolták, gyűjtést rendeznek a számára, de csak igen csekély pénzt gyűlt össze. Egy munkatársa jó tanáccsal próbált neki segíteni, forduljon egy tekintélyes személyhez, és attól kérjen segítséget.
Akakij Akakijevics megfogadta a jó tanácsot, és felkereste a hivatalban a tekintélyes személyt, azonban hosszan megvárakoztatta, mielőtt fogadta volna.
A tekintélyes személy egy barátja jelenlétében fogadta, és kimérten kérdezte tőle, hogy: mit óhajt. "Ezt a modort már jó előre betanulta; magára zárkózva a szobájában, tükör előtt tanulgatta egy héttel azelőtt, hogy elnyerte a tábornoki rangot és a jelenlegi állását." Akakij Akakijevics bátortalanul adta elő kérését, ha esetleg a tábornok úr levelet írna a rendőrfőnöknek, az talán gyorsítaná az ügyintézést. A tekintélyes személy azonban ezt a kérést túl bizalmasnak találta, hiszen ez ellentmond az ügymenetnek. Akakij Akakijevicsnek egy kérvényt kellett volna írnia az irodafőnökhöz, aki továbbítja az osztályfőnöknek, aki a titkárnak adja át, és majd ő adná át neki. Ráripakodott Akakij Akakijevicsre, aki elájult, úgy vitték ki. A tekintélyes személy roppant elégedett volt magával, még barátja is félve tekintett rá. Akakij Akakijevicsre még senki nem ripakodott rá. Hazafelé tartva megfázott, beteg lett, másnapra belázasodott és meghalt.
A városban elterjed a híre, hogy a Kalinka-hídról egy kísértet, egy valaha volt kishivatalnok megtámadja a járókelőket, és lerángatja a köpönyegüket, bundákat rabol, egyszóval bosszút áll.
A tekintélyes személy később egy kis szánalmat érzett Akakij Akakijevics iránt, és érdeklődött felőle, hogy hátha a segítségére lehetne, de munkatársaitól megtudta, hogy már halott. Egy kicsit lelkiismeret-furdalás bántotta, de az esti összejövetelen már eszébe sem jutott. Egy este őt is megtámadta a kabátokra vadászó kísértet, és a halálra vált tekintélyes személy a félelemtől reszketve adta oda kabátját. Ezután nem hallottak többet a kísértetről, bár még egy ideig pletykáltak róla, és egyesek a város különböző pontjain látták feltűnni.
Egy Kolomna-negyedbeli éjjeliőr a saját szemével meglátta, bár megszólítani nem merte, csak némán követte, "...míg végül a kísértet hirtelen körülnézett, megállt, és azt kérdezte: Neked meg mi kell? - és akkora öklöt mutatott, amilyen ökle nincs is eleven embernek.
Az éjjeliőr azt felelte: semmit - és azonnal vissza is fordult. De a kísértet most már sokkal magasabb volt, óriási bajuszt viselt, valószínűleg az Obuhov-híd felé irányította lépteit, és eltűnt a koromsötét éjszakában."