Bovaryné /1857/

Flaubert ezt a művét 1856-ban fejezte be, akkor még a Vidéki erkölcsök alcímmel, könyv formájában már Bovaryné címmel jelent meg, egy évvel később.
A regény története - bár Charles Bovary életútjának kezdő- és végpontja keretezi - a címszereplő, Emma Bovary házasságának, két szerelmi viszonyának, majd öngyilkosságának a krónikáját meséli el.
Emma egy jómódú paraszt, egy tanyásgazda leánya, aki a roueni zárdában, az Orsolya-nővéreknél végezte tanulmányait, jó nevelést kapott, tudott táncolni, értett a hímzéshez és a rajzoláshoz, s tudott zongorázni. A zárdában hasznos, a valóságos életben is hasznosítható ismeretek helyett csak a romantikus regényekben ábrázolt világot, érzelmeket ismeri meg. Egyetlen tudománya a földrajz, mikor édesanyja meghal, visszakerül apjához a tanyára, itt találkozik Charles Bovaryval, aki apját kezeli. Az orvos megkéri Emma kezét, és Emma szerelem nélkül hozzámegy, csak azért, hogy szabaduljon a paraszti környezettől. Az esküvő után Tostes-ba, Charles házába költöznek. Charles éli a falusi orvosok életének mindennapjait. Emmának egyszerű, derék, kispolgári férje persze nem felel meg annak a képnek, ahogy az asszony olvasmányai alapján elképzelte a szerelmes férfit. Gondolkodásmódját egy kettőség jellemzi, viszonylagos igazsága a falu lakóinak szellemi sivárságához és korlátoltságához képest, ugyanakkor hamis illúziókat kerget a mindennapi életben. Falusi házukba, kastélyba illő szökőkutat szeretne aranyhalakkal. Házassága, falusi élete semmilyen boldogságot nem jelent számára.
"Tűnődött, nem lett volna-e mód rá, hogy a véletlen más játékai révén a végzet egy másik férfit hozott volna útjába, és próbálta elképzelni, milyenek is lettek volna ezek a meg nem történt események, milyen lett volna ez a másik élet, az a férj, akit nem ismert. Mert végre is nem minden férfi ugyanolyan, mint az ő ura. Lehetett volna szép, szellemes, választékos és vonzó, mint valószínűleg azok, akik az ő zárdai barátnőit vették feleségül. Vajon mi lett belőlük? A városban a zajgó utcák, a zsibongó színházak és a bálok fénye között biztosan olyan élete van ezeknek barátnőknek, hogy a szívük is, érzékeik is valósággal kivirágozhatnak. Az ő élete viszont olyan hideg, mint egy padlás, amelynek ablaka északra néz, s homályában az unalom, e csendes pók szövi hálóját szíve minden szegletében."
Kisszerű életében egy váratlan esemény történik, meghívták Vaubyessard-ba, Andervililiers márkiék estélyére. A bálra Emma úgy készül, mint egy színésznő a fellépésére, álmélkodva nézi az új világot, mely a szeme elé tárul, lenyűgözi a hölgyek finomsága, a gavallérok eleganciája, kifinomult életvitelük.
Nyomorúságosnak tartja életét, nem tudja elviselni férje és a falusi élet kisszerűségeit.
"Meddig tart ez a nyomorúság? Hát már sohase lesz vége? Hiszen ő is csak ér annyit, mint mindazok, akik boldogan élnek! Látott Vaubyessard-ban nem egy olyan hercegnőt, akinek a dereka vastagabb volt, mint az övé, s a modora is közönségesebb, s Emma mind jobban átkozta a gondviselés igazságtalanságát, fejét a falnak támasztotta, úgy sírt; irigyelte mindazokat, akik viharos életet élnek, a szemérmetlen örömöket, mindazzal a mámorral, amit ő maga nem ismert, s amit ezek az örömök biztosan garmadával adnak."
Miután egyre jobban elhagyja magát, rosszabbul érzi magát, férje orvoshoz viszi, aki levegőváltozást javasol. A házaspár egy mezővárosba, Yonville-ba költözik. Mikor elhagyják Totes-t Emma már terhes. Azt hiszi, ha elköltöznek, minden megoldódik, de ahogy ez előre várható volt, csalódnia kell.
Flaubert részletesen leírja a normandiai mezővárost ugyanolyan unalmas, szürke település, mint Totes volt. Emmának gyermeke születik. Úgy érezte, egész életének tehetetlenségéért egy fiú kárpótolná, aki erő és szabad lesz, mikor megtudja, hogy leány, elájul. A kislányt dajkaságba adja, így napjai továbbra is unalmasan, cél nélkül telnek. Emma plátói viszonyt kezd Léorí Dupuis-val, a segédjegyzővel. De Léon még tapasztalatlan. Emma csak ábrándozni akar, ahogy Léonba szeret, rögtön a társaságát is kerülni kezdi, mert leginkább azt az érzést szereti, hogy szerelmes, a romantikus vágyakozásért rajong.
"Szerelmes volt Léonba, s csak azért kereste a magányt, hogy kedvére gyönyörködhessen szerelmese képében. Léon személyes megjelenése zavarta ezt a kéjes ábrándozást"
Emma a szerelmet is úgy akarta megélni, ahogy azt a romantikus regényekben ábrázolták. Léon hamarosan elhagyja Yonville-t. Léon távozása után emlékeivel vigasztalódik, egyre többet foglalkozik magával, amikor a hajában felfedezi az első ősz hajszálat kétségbeesik.
Ezután Emma könnyű prédája lesz egy környékbeli birtokosnak, a már érett, szerelemben jártas, s a hódításhoz szokott Rodolphe Boulangernak. Kalandját Rodolphe-fal szintén regényesen éli meg. Most ő a házasságtörő hősnő, akit szenvedélyei irányítanak.
Talán az utolsó lehetősége lenne, hogy újra közelebb kerüljön a férjéhez, felnézhessen rá. Bovary belefog egy orvosi kísérletbe, azt tervezi, hogy egy bonyolult műtéttel rendbehozza a lőcslábú fogadószolga lábát. Ez a próbálkozás még egyszer utoljára fellobbantja Emmában a férje iránt érzett tiszteletet. A műtét azonban nem sikerül, a férfi lábát amputálni kell; az egész kisváros a tanúja az orvos felsülésének. A szégyen Emmát is megviseli, már minden percet nyűgnek érez, amit a férjével kell töltenie.
Rodolphe-fal egyre szenvedélyesebb a viszonya, ami soká tarthatna, hiszen Charles semmit nem vesz észre, pedig az asszony lassan minden elővigyázatosságról elfeledkezik, teljesen átadja magát a szerelemnek. Emma azonban a nagy romantikus szerelmet szeretné végigélni Rodolphe-fal, pontosan úgy, ahogy a regényekben olvasta, asszonyszöktetéssel, olaszországi nászúttal. Rodolphe azonban ezt az egész kapcsolatot csak egy futó kalandnak szánta, hiszen amikor megismerte, már azon törte a fejét, hogyan szabadulhatna meg tőle, miután megszerezte.
"...Szegény asszonyka! Hisz úgy tátog, úgy áhítozik a szerelemre, mint egy konyhaasztalon felejtett potyka a vízre. Csak egy-két bók, s már imádná az embert, a fejemet teszem rá! S mily gyengéd volna! Milyen kedves!... Jó, jó, de mi lesz azután? Hogyan szabaduljak meg tőle?"
Rodolphe-nak egyre inkább terhére lesz az asszony, Emma úgy gondolja, az egyetlen megoldás az lenne, ha elszöknének együtt. Rodolphe látszólag belemegy a tervbe, hagyja, hogy Emma terveket szőjön, és készüljön az utazásra. Bőröndöt, útiköpenyt és egyéb kellékeket vásárol az utazáshoz, óriási számlát csinál Lheureux úrnál, az uzsorás kereskedőnél. Rodolphe azonban a szökésük tervezett napján csak egy levelet küld a szolgájával az asszonynak, és közli vele, hogy a szökésük esztelenség lenne, és jobb, ha Emma az otthonában marad a férjével. Emma ezután tudja meg, hogy Rodolphe elutazott. Az asszony belebetegszik a szakításba, és hűtlenségéért súlyos ideglázzal fizet. Miután felgyógyul, először a vallásban keres menedéket, majd amikor ebben sem talál boldogságot, a házimunkába temetkezik. Férje úgy gondolja, egy kis szórakozás jót tenne neki, elviszi a roueni színházba, itt találkozik újra Léonnal. Most már mindketten tapasztaltabbak, s vele próbálja végigjárni a romantikus szerelem drámáját.
Rendszeresen találkoznak, Emma zongoraórái ürügyén utazik hetente Rouenbe, és egy kis szállodai szobában találkozik Léonnal. Bovary a legnyilvánvalóbb jelekre sem fog gyanút. Egyszer találkozik Emma zongoratanárnőjével, aki nem ismeri a feleségét, és akkor is elfogadja felesége magyarázatát, amikor egy éjszakát nem tölt otthon. Emmának eleinte nyűg volt a hazugság, később azonban megszokta, sőt életformájává vált.
"Ettől fogva egész léte a hazugságok szövedéke lett, mint valami fátyollal burkolta be szerelmét, hogy elrejthesse. Valóságos szükséglet, hóbort és élvezet volt ez egyszerre, s ha Emma azt mondta, hogy tegnap az utca jobb oldalán járt, fel lehetett tételezni, hogy a bal oldalon ment végig."
Ábrándjai megvalósításáért óriási adósságokba keveredik, ráteszi a kezét a férje örökségére, mindenét elherdálja. Már a szerelem sem adja meg számára azt a boldogságot, melyet a regények alapján elképzelt magának. Úgy érezte, Léon is egyre távolodik tőle, a fiú anyja és a főnöke próbáltak Léon lelkére beszélni, hogy szakítson Emmával, hiszen ez a viszony tönkreteheti a jövőjét. Emma, hogy mind jobban magához láncolja a férfit egyre őrültebb kalandokba sodródik. Közben felhalmozott adóssági egyre fenyegetőbbé válnak, már egy ismeretlen hitelező zaklatja. Emma, hogy pénzhez jusson, férje adósaihoz fordul, és a háta mögött szedi be a betegektől az elmaradt honoráriumot, de ebből sem tudja kifizetetlen számláit rendezni. Emma a nyomasztó gondok elől próbál a szerelembe menekülni, de Léont már nem nyűgözi úgy le ez a szerelem, mint a kapcsolatuk elején. Emma állandó szeszélyei és anyáskodása már bosszantják, és környezete is egyre inkább helyteleníti a kapcsolatát. Adósságait nem tudja kifizetni, Lhereux, az uzsorása, felszólítja, hogy fizesse meg a nyolcezer frank tartozását, vagy mindenét elárverezik. Kétségbeesésében volt szeretőihez fordul. Mind Léon, mind Rodolphe elutasítja, nem lát más kiutat, mint az öngyilkosságot. Homais patikájából arzént lop, s megmérgezi magát. Agóniája közben rájön, hogy egyedül férje volt az, aki igazán szerette. Emma temetése idején Rodolphe egy vadászaton vesz részt Léont sem rázza meg túlságosan Emma halála, ő átalussza a temetését, majd hamarosan megnősül. Charles Bovary is nagyon hamar követi Emmát a halálba, míg kislányuk elhagyottan egy gyárban keresi meg kenyerét.