Anton Pavlovics Csehov /1860-1904/

Egy évvel a jobbágyfelszabadítás előtt született egy vidéki kisvárosban. Nagyapja még jobbágy volt, apja már kereskedő. 1869-ben kezdi meg tanulmányait a taganyagi gimnáziumban. 1876-ban a család Moszkvába költözött, de Anton még a városban maradt, hogy befejezze gimnáziumi tanulmányait. Három évvel később ő is követi családját, és Moszkvában beiratkozik az orvosi egyetemre. Már egyetemi évei alatt írni kezdett, és Antosa Csehonte álnéven jelentek meg írásai vicclapokban, például a Sztrekoza /Szitakötő/ című humoros újságban. Csakhamar hivatásos író lett, bár időről időre folytatott orvosi tevékenységet is. 1882-ben ismerkedett meg Nyikolaj Lejkinnel, és állandó munkatársa lett a Pétervárott megjelenő Oszkolki /Szilánkok/ című újságnak. 1884-ben jelent meg az első kötete, a Melpomené meséi. 1887-ben utazást tesz Taganrogban és környékén, és ebben az évben még két újabb elbeszélés-gyűjteménye jelenik meg. November 19-én Fjodor Kors moszkvai színházában bemutatják az Ivanovot. 1888-ban jelennek meg A sztyepp, a Fények és a Névnap című munkái. Utazásokat tesz a Krímben, a Kaukázusban és Ukrajnában. Októberben az Alkonyatkor /más fordítás szerint Szürkületben/ című munkájáért Puskin-díjat kap a Tudományos Akadémiától.
Az egyik gratuláló levélre így válaszolt: "Patyomkin vagyok az irodalomban, a RazvIezsenyije és a Volna mélyéről bukkantam fel, polgár vagyok az urak között, s az ilyen emberek nem bírják ki sokáig, mint ahogy nem bírja ki a húr, amelyet sietve feszítenek. Másodszor leginkább az a vonat van kitéve a kisiklás kockázatának, amelyik mindennap, megállás nélkül, az időjárástól és a felhasznált fűtőanyagtól egyre csak megy... Természetesen a díj nagy dolog, de nem csak egyedül az én számomra. Boldog vagyok, hogy ezzel utat mutattam sok más embernek a tekintélyes irodalmi folyóiratok felé, és
hála nekem, most már sokan mások is számíthatnak az akadémiai babérokra. Tíz-tizenöt év múlva feledésbe megy mindaz, amit írtam; de az általam lefektetett út megmarad teljes épségben."
A Puskin-díj elnyerése utáni fél év alatt több irodalmi és színházi társaság választja tagjául.
1889-ben bátyja, Nyikolaj meghal tüdőbajban. Moszkvában bemutatják A manó című darabját. 1890-ben elutazik Szahalin szigetére, a börtönszigetre, ahol körülbelül huszonötezer bűnöző élt, börtönőrök, katonák és tisztviselők felügyelete alatt.
Adódik a kérdés, hogy miért vágott ennek a veszélyes útnak az író, akkor, amikor napról napra növekedett művészi rangja, erkölcsi tekintélye, és természetesen ezzel együtt anyagi helyzete is stabilizálódott? Az első lökést testvére halála jelentette, másrészt úgy érezte, hogy javuló helyzete miatt egyre jobban elszakad a nélkülözhetetlen gyökereket jelentő orosz valóságtól, közvetlen tapasztalatra van szüksége. Terve élénk tiltakozást váltott ki, hiszen az utazás egyáltalán nem volt veszélytelen. Egy barátjának, aki megpróbálta tervétől eltántorítani, válaszlevelében így írt: "Azt írja, hogy Szahalinra senkinek sincs szüksége, és senkit sem érdekel. Vajon igaz ez? Szahalin csak annak a társadalomnak nem kell és nem érdekes, amely száműzi oda az emberek ezreit, és nem költ rá milliókat. Szahalin az elviselhetetlen szenvedések helye... Sajnálom, hogy nem vagyok szentimentális, különben azt mondanám, hogy a Szahalinhoz hasonló helyekre úgy kellene elzarándokolnunk, mint ahogy a törökök Mekkába szoktak. Azokból a könyvekből, amelyeket olvastam, és most olvasok, kiderül, hogy az emberek millióit rohasztottuk el a börtönökben, megfertőztük szifilisszel őket, és mindezt a rezes orrú börtönőrökre és felügyelőkre hárítottuk. Ma már az egész művelt Európa tudja, hogy nem a börtönfelügyelők a hibásak, hanem mi valamennyien, de mi úgy teszünk, mint akinek ehhez semmi köze, mintha ez számunkra érdektelen lenne. Szahalin szükséges és érdekes, és csak sajnálni lehet, hogy én utazom oda, és nem valaki más, aki jobban ért a dolgokhoz, s alkalmasabb arra, hogy felkeltse iránta a társadalom érdeklődését..."
Az utazásra nagyon alaposan készült fel, mindent elolvasott, amit lehetett, joghallgató öccse, Mihail egyetemi büntetőjogi jegyzeteit is tanulmányozta, könyvtárakban is utánanézett a börtönbüntetés és a száműzetés történetének, és az 1850-es években a cári Oroszországhoz került Szahalin gyarmatosításának.
Három hónapot töltött Csehov a börtönszigeten, ahol a saját ötlete alapján végzett népszámláláson kívül rengeteg adatot gyűjtött, szinte az összes fegyenccel vagy száműzöttel beszélt. Benyomásit az 1894-ben megjelent Szahalin című útijegyzeteiben örökítette meg.
1895-ben találkozik először Tolsztojjal Jasznaja Poljanában. Egy év múlva iskolát épít Talezsban. 1896. október 17-én este mutatták be Pétervárott a Sirály című darabját, és ez a bemutató az orosz színháztörténet legnagyobb bukása. Már az első felvonást nevetés szakította meg, majd ezt füttyszó, nevetés, pisszegés és lábdobogás követte. A második felvonás valamivel nyugodtabban zajlott, de aztán elölről kezdődött minden. Az előadás botrányba fulladt, a szerző eltűnt a színházból. Naplójába csak ennyit jegyzett be: "A Sándor Színházban ment a Sirály című darabom. Nem volt sikeres."
1897-ben kórházba kerül, Lev Tolsztoj is meglátogatja. Szeptemberben egészségi állapota miatt elutazik a Riviérára. 1898 igen mozgalmas év a számára. Melihovóban iskolát alapít. Szeptemberben részt vesz a moszkvai Művész Színház próbáin, ahol megismerkedik Olga Knipper színésznővel, későbbi feleségével. Majd elutazik Jaltába, ahol apja halála után telket vesz, és házat épít. Itt telepszik le. 1898. december 17-én a Művész Színházban óriási sikerrel mutatták be a Sirályt.
"Óráknak tűnő, hosszú percek teltek el néma csendben, aztán felzúgott a taps, az éljenzés, és függöny mögött a már reményvesztettel álló művészek lassan felocsúdtak. A színpadon és a nézőtéren, együttesen valami fergeteges, együttes örömünnep tört ki: a színészek zokogtak a boldogságtól, egyikük rosszul lett. A közönség tombolva követelte a szerzőt..." Amikor a közönség megtudta, hogy Csehov nincs a színházban a művészekkel együtt, küldtek táviratot a művésznek. A közös diadalünneppé váló ünneplés, ugyanúgy külön lapként került be a színháztörténetbe, mint a két évvel korábbi bukás. A szerző eleinte nem is akarta elhinni darabja sikerét, de a Sirály diadalútja a nehéz kezdet után folytatódott. Csehov és a Művész Színház neve ettől kezdve összefonódott egymással.
1899-ben egy pétervári kiadónak eladja írásai tulajdonjogát, összegyűjtött műveit készítik az első kiadásra. Október 26-án mutatják be a Művész Színházban a Ványa bácsit. Felhívást tesz közzé egy jaltai szanatórium építésére tüdőbetegek számára. 1900-ban tiszteletbeli tagjává választja a Tudományos Akadémia. Utazásokat tesz Gorkijjal és más írókkal a Kaukázusban, Decemberben pedig Nizzába utazik, ahol az utolsó simításokat végzi a Három nővér kéziratán. A darabot 1901. január 31-én mutatják be a Művész Színházban. Májusban feleségül veszi Olga Knippert, és visszatér Jaltába. 1902-ben lemond tiszteletbeli akadémikusi címéről. Sokat dolgozik, befejezi A menyasszony című elbeszélését és a Cseresznyéskertet. Részt vesz a darab próbáin is. A drámát 1904. január 17-én, születésnapján mutatják be a Művész Színházban, ekkor már nagyon beteg. A premieren ünneplik huszonöt éves írói jubileumát. Egészségi állapota egyre romlik, június 3-án Olgával Németországba utaznak, ahol július 2-án Badenweilerben éri a halál. Július gén temetik Moszkvában, a novogyevicsi temetőben.

Művei:
1884 - Melpoméné meséi
1888 - A sztyepp; Fények; Névnap című munkái. Medve c. darabjának bemutatója.
1889 - Unalmas történet; Moszkvában bemutatják Manó című darabját.
1890 - Guszev; Tolvajok
1891 - A párbaj; Asszonyok című elbeszélései.
1892 - A feleség; A léha asszony; A 6-os számú kórterem
1893 - Az egy ismeretlen elbeszélése című munkájának a megjelenése.
1894 - Nőuralom; Rothschild hegedűje; A diák; Az irodalomtanár; A főkertész elbeszélése című alkotása jelen nek meg ebben az évben: Ekkor adja ki Szahalin címmel úti élményeit.
1896 - A mezzaninos ház; Életem
1896. október 17. - A sirály első bemutatója Pétervárott.
1897 - Parasztok; A honi fészekben; A besenyő; Szekéren c. elbeszélései.
1898 - A tokba bújt ember; A pöszmétebokor; A szerelemről; Jonics; Egy orvosi eset
1899. október 26. - A Ványa bácsi bemutatója 1900 - Szakadékban c. művének megjelenése.
1901. január 31. - A Három nővér bemutatója.
1902 - Püspök c. elbeszélése.
1903 - A menyasszony c. elbeszélése.
1904. január 17. - A Cseresznyéskert bemutatója.