Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij /1821-1881/

Moszkvában, a szegények kórházában született, ahol apja orvos volt. 1831-ben édesapja egy kisebb földbirtokot vásárolt, de a kegyetlen bánásmód miatt jobbágyai 1839-ben megölték. Apja nehéz természete miatt nem volt könnyű a család élete, édesanyja 1837-ben, tüdőbajban meghalt. Az apa a két legidősebb fiát, Mihailt és Fjodort akaratuk ellenére hadmérnöki pályára kényszerítette. 1843-ban befejezte tanulmányait, dolgozni kezdett, de egy év múlva otthagyta az állását, és csak az irodalommal akart foglalkozni. Az apai örökségét hamar elveri, fordításokból tengeti az életét. Első kisregényét, a Szegény embereket 1845-ben nyomorogva írta. Műve rögtön meghozta számára az általános elismerést, 1847-től kezdve rendszeresen látogatta Petrasevszkij körét, részt vett egy illegális nyomda létrehozásában. 1849. április 23-án letartóztatták, és a Péter-Pál erődben tartották fogva. Halálra ítélték, és csak az ítélet-végrehajtás előtt olvasták fel a cár kegyelmi rendelkezését. A végleges ítélet négy év szibériai kényszermunka, majd életfogytiglani közkatonaság volt. 1850 és 1854 között az omszki erődben raboskodott. Ez idő alatt korábbi idegbetegsége súlyos epilepsziává fokozódott. 1856-ban nősült meg. 1860-ban visszatért Pétervárra, bátyjával, Mihaillal együtt először a Vremja /1861-1863/, majd az Epoha /18641865/ című folyóiratokat szerkesztették és adták ki. A Vremja c. lap eleinte biztos és jó jövedelmet biztosított, de egy cikk miatt a cári kormány betiltotta, az Epoha pedig rövid idő alatt csődbe jutott. Dosztojevszkij súlyos adósságokba keveredett, bátyja 1863-ban meghalt, az ő tartózásait is magára vállalta. Anyagi nehézségeit súlyos rulettveszteségei is növelték, financiális problémáit csak élete vége felé tudta megoldani. Magánélete sem volt problémamentes; első felesége gyűlölte és gúnyolta, élete nagy szerelme, Polina Szuszlova pedig rövid együttlét után elhagyta.
1866-ban, a rövidre szabott határidő miatt gyorsan kellett megírnia A játékos című regényét. Ebben a munkájában segítségére volt egy 20 éves gyorsírónő, Anna Grigorjevna Sznyitkina, akit 1867-ben feleségül vett. Hitelezői elől külföldre menekültek, éltek Párizsban, Lyonban, és csak 1871-ben tértek vissza. Ekkor kifizette adósságait, és időről időre megjelentette Levelek, vallomások című kiadványát, amelyben publicisztikus formában fejtette ki véleményét korának politikai, közéleti kérdéseiről, emellett elbeszélések, visszaemlékezések és kritikák is helyet kaptak a különböző kötetekben.
1880-ban nagy társadalmi visszhangot keltő beszédet mondott a moszkvai Puskin-ünnepségeken. Nem sokkal ezután meghalt.

Művei:
1845 - Szegény emberek
1846 - A hasonmás
1847 - A háziasszony
1848 - Fehér éjszakák
1849 - Nyetocska Nyezvanova
1859 - A nagybácsi álma
1859 - Sztyepancsikovo falui és lakói
1861 - Megalázottak és megszomorítottak
1861-1862 - Feljegyzések a holtak házából
1864 - Feljegyzések az egérlyukból
1866 - Bűn és bűnhődés
1866 - A játékos
1868 - A félkegyelmű
1871-1872 - Ördögök
1873, 1876-1877; 1880, 1881 - Az író naplója - Levelek, vallomások
1875 - A kamasz
1876 - A szelíd teremtés
1877 - Egy nevetséges ember álma
1879-1880 - A Karamazov testvérek
1882 - Az örök férj