Nyikolaj Vaszilijevics Gogol /1809-1852/

Április elsején, ukrajnai kozák család gyermekeként született, ifúkorát szülei birtokán töltötte. Édesapja ukrán nyelven maga is írogatott verseket és vígjátékokat. Már fiatalon is érdekelte a művészet, írt, vonzódott a festészethez, színielőadásokon szerepelt, főleg komikus szerepeket játszott. 1828-ban költözött Pétervárra, majd egy évvel később külföldi utazást tett. Visszatérve Pétervárra, hivatalnoki állást vállalt, amely gazdag élményanyagot szolgáltatott későbbi pétervári elbeszéléseihez.
Itt ismerkedett meg Puskinnal, akitől nemcsak bátorítást, ösztönzést, hanem felhasználható irodalmi témákat is kapott. 1834-ben a pétervári egyetem egyetemes történeti tanszékének adjunktusává nevezték ki. Egy év múlva otthagyta az egyetemet, és innentől kezdve csak az irodalomnak élt.
1836-ban elhagyta Oroszországot, járt Párizsban, Rómában, s csak 1848-ban, miután elzarándokolt Jeruzsálembe, tért véglegesen haza.
Utolsó éveit súlyos depresszióban töltötte, 1852-ben hunyt el.
"Mindnyájan Gogol köpenyéből bújtunk ki" - Dosztojevszkij frázissá koptatott megjegyzése pontos megfigyelést takar. Gogol a múlt századi orosz irodalom első jelentős realista alkotója. Műveit már életében megismerték a külföldi olvasók is. A 30-as évek végén több elbeszélését lefordították francia, német, cseh és más nyelvekre.

Főbb művei:
1832 - Esték egy gyikanykai tanyán /Első elbeszéléseinek gyűjteménye./ 1835 - Mirgorod
1835 - Arabeszkek
1836 - Revizor
1842 - Holt lelkek
1842 - Köpönyeg
1847 - Válogatott leveleim