Johann Christoph Friedrich Schiller /1759 -1805/

Apja felcser, majd katonatiszt volt a württembergi herceg hadseregében, Schiller a herceg parancsára az általa alapított stuttgarti katonai akadémián nevelkedett, a főiskolát /"Hohe Karrlsschule"/ nyolc évig nem hagyhatta el. A főiskola színvonalas képzést biztosított a jövendő hivatalnokoknak, katonáknak, de minden a zsarnok és szeszélyes uralkodó parancsára történt benne. Ez a bezártságot és fegyelmet Schiller nagyon nehezen viselte. Először jogot tanult, majd átváltott az orvosi studiumra, 1780. december 15-én mint végzett katonaorvos "kiszabaduhatott" a főiskola bezártságából. Az iskolában megismerhette kora német irodalmát, első verse a Schwabisches Magazinban Az este címmel 1776 őszén meg is jelent. Első darabját, a Haramiákat a főiskolán írta és már mint ezredorvos 1781 nyarán műve név nélkül meg is jelentette. Az ősbemutató 1782. január 15-én volt Mannheimben, és óriási siker volt, a herceg azonban minden költői tevékenységet megtiltott neki és kaszárnyafogságra ítélte.
A zsarnokság elöl elszökött Würtembergből, és végül 1782. nov. 30-án Bauerbachban von Wozogen asszony házában talált menedéket. Itt fejezte be Ármány és szerelem című polgári szomorújátékát.
1783-1784 között a mannheimi nemzeti színház szerződtetett drámaírója lett. Két darabját, az Ármány és szerelmet, és a genovai Fiesco összeesküvését is bemutatták. Miután szerződése lejárt, a soha pénzzel gazdálkodni nem tudó költő igen rossz anyagi helyzetbe került.
Különféle próbálkozásai, hogy pénzhez jusson sikertelenek, és a megélhetésért folytatott küzdelemben időről időre egy-egy pártfogója vendégeként pihent meg.
1782. november 30-án Bauerbachban von Wolzogen asszony házában talált menedéket, és itt fejezte be Ármány és szerelem című művét is. A következő évben a mannheimi nemzeti színház szerződtetett drámaírója lett, bemutatták az Ármány és szerelem, és a genovai Fiesco összeesküvése című darabjait. Mivel a pénzzel soha nem tudott bánni, nehéz anyagi helyzetbe került, ebből segítették ki ismeretlen lipcsei tisztelői.
1785 szeptemberében Drezdába ment, és itt kötött életre szóló barátságot Cristina Körperrel. 1787 nyarán Weimarba utazott, itt került kapcsolatba az akkori német irodalom vezető egyéniségeivel: Wielanddal, Herderrel. Göethe ekkor Itáliában volt még, vele először 1788. szeptember 7-én találkozott.
1789-ben kinevezték a jénai egyetemre nevezték ki mindenféle járandóság nélkül történelem professzornak. 1787 végén találkozott Rudolfstadtban Charlotte von Legenfelddel, akit 1790-ben feleségül vett. Ebben az időszakban rengeteget dolgozott, hogy családját el tudja tartani. 1791 januárjában tüdőbajt kapott, amely élete végéig sok szenvedést okozott neki, és halálát is ez okozta. 1795-ben alapította a Horen című folyóiratot, és munkatársnak megnyerte Goethét is, akivel 1794-től haláláig szorosan együttműködtek. 1799-ben telepedett le Weimarba, ahol közreműködött saját eddigre már klasszikussá vált darabjainak bemutatásában is.
Egyre romló egészségi állapotában sem kímélte magát, szakadatlanul dolgozott, és 1805-ben munka közben halt meg.

Főbb művei:
1781 - Haramiák
1784 - Ármány és szerelem
1785 - Az örömhöz
1787 - Don Carlos
1800 - Wallenstein /-trilógia/
1801 - Stuart Mária
1804 - Tell Vilmos