Kényeskedők /1659/

Személyek:
La Grange; Du Croisy, kikosarazott kérők
Gorgibus, becsületes polgár
Magdi, Gorgibus lánya
Kati, Gorgibus unokahúga
Mari, szolgájuk
Almanzor, kisinasuk
Mascarille márki,
La Grange inasa
Jodelet vikomt,
Du Croisy inasa
Céliméne; Lucile, szomszéd lányok
Két gyaloghintós
Hegedűsök
Történik Párizsban, Gorgibus házában

La Grange és Du Croisy mérgesen távozik Gorgibus házából, fel vannak háborodva, mert ilyen két felfuvalkodott vidéki libát még sosem láttak. Csak sugdolóztak, nevetgéltek, szinte szóra sem méltatták őket. A kisasszonykáknak a legújabb párizsi módi, a kényeskedés, finomkodás szállt a fejébe. La Grange elhatározza, hogy egy kis komédiával megtréfálják őket. Az ínasa, Mascarílle segítségével leckézteti meg a lányokat.
Megérkezik Gorgibus és nem érti, hogy mi problémája volt a két lánynak a becsületes urakkal. A lányok szerint ma már nem illendő dolog a házassággal kezdeni a beszélgetést, hiszen így elmarad a széptevés és az udvarlás. Magdi elmondja, hogy miképpen kéne történnie a megfelelő udvarlásnak.
"...a házasságra csak egész sor viszontagság után kerülhet sor. Az imádónak ha kegyeinkbe akar férkőzni, értenie kell, hogy érzelmeit szép szavakba foglalja, hogy fokonként nyájasan, gyengéden, majd szenvedelmesen törjön célja felé, és hogy mindig a szabályszerűen odaillő módot válassza. Így először is a hölgyet, aki iránt szerelemre lobban, templomban, vagy sétahelyen, vagy valami nyilvános összejövetelen kell megpillantania; elvezetheti a lány lakába végzetes véletlenségből valami rokon és jó barát, ahonnan is azután ő ábrándba és mélabúba merülve távozik. Egy ideig titkolja érzelmeit az imádott lény előtt, ám azonközben is több ízben meglátogatja, amikor is a jelenlévők óhatatlanul mindig szőnyegre vetnek egy-egy szerelemmel kapcsolatos kérdést, hogy gyakorolják szellemességüket. Eljő végre a nyilatkozás napja. Ennek rendszerint valamely kerti fasorban kell bekövetkeznie olyképp, hogy a társaság egy kissé eltávolodjék. E nyilatkozatra fellobbanó haragunk a válasz, melyet arcunk pírja tükröz, s mely némi időre száműzi körünkből a szerelmes ifjút. Ám ő módját leli megengesztelésünknek, majd lassan, észrevétlenül hozzászoktat bennünket vallomásai szenvedélyességéhez, s végül kihúzza belőlünk azt az oly nehéz, azt az oly fájdalmas viszontvallomást. Ezután jönnek a viszontagságok, a bonyodalmak, a cselszövő, az immár tiszta érzelmek búzájába konkolyt hintő vetélytársak, a zord atyák, az alaptalan, a látszat szülte féltékenységi jelenetek, a szemrehányó zokszavak, a kétségbeesés pillanatai, a szöktetések, meg ami már vele jár. Ezek alól az előírások alól magára adó udvarló nem vonhatja ki magát. De ajtóstul, tüstént nősüléssel rohanni ránk, nem adván meg a szerelemnek mindabból, ami az övé, csak a frigykötést, s a regényt épp csak a farkánál kapni el: erre én meg, atyám, csak azt mondhatom, ennél valami szatócsszerűbbet képzelni sem lehet, ennek puszta fölidézésétől is kavarog a gyomrom."
Kati is egyetért unokatestvérével. Hiszen, hogy lehetnének kedvesek olyan ifjúkkal, akik nem ismerik a széptevés művészetét, olyan nadrágban mennek udvarolni, amin egy szemernyi csipke sincs, olyan kalapot viselni, amelyen nincs kellő mennyiségű tolldísz, kihajtott gallérjuk sem a legjobb szabónál készült.
A lányok új nevet is választottak maguknak, hiszen ilyen kifinomult hölgyekhez, mint ők, egy ilyen parlagi név, mint Kati meg Magdi, nem illik. Magdi a Polyxenia, Kati az Amintia nevet választotta magának.
Mari és Kati még a szobalányukkal finomkodó modorban beszélnek, a lány alig érti szavukat. A tükröt a bájak tanácsadójának nevezik, a lakájt urasági mindentellátónak.
Látogatójuk érkezik, Mascarille márki akarja a tiszteletét tenni a hölgyeknél.
A hölgyek el vannak ragadtatva, hogy hírük már ily messzire eljutott. Mascarille szavaiból kiderül, hogy a finom társalkodás mestere, és a művészek jó barátja. Hiszen nevetséges, hogy valaki szellemi embernek mondja magát, és nem rendelkezik naprakész információkkal a legfrissebb alkotásokról. A márki megígéri a hölgyeknek, hogy Párizsban nem születik olyan akár hatsoros versike is, amit ne ők hallanának először. Majd megismerhetik kétszáz szonettjét, dalát, ezernél több madrigálját, találós versecskéit, és arcképkölteményeit. A márki előadja a hölgyeknek legújabb szerzeményét:
"Oh, óh, jaj nekem, nem ügyeltem,
Amíg nézésébe gyanútlan elmerültem,
Szeme alattomban ellopta szívem, óh, jaj,
Segítség! Tolvaj! Tolvaj! Tolvaj! Tolvaj!"
Kati és Magdi el van ragadtatva a márki urai művészetéttől. Mascarille nagylelkűen fogadja a dicsérő szavakat, de saját dicséretével sem fukarkodik. Hiszen ahogy maga mondja: "Minden, amit csinálok, csak úgy csordul belőlem: minden előtanulmány nélkül." Megígéri, hogy elviszi a hölgyeket színházba, egy új darabra, csak annyit kell megígérniük, hogy lelkesen tapsolnak, hiszen először az új darabokat mindig az előkelőknek mutatják be, mert az ő ítéletüknek senki sem mer ellentmondani. Az ifjú felhívja a hölgyek figyelmét öltözéke pompázatosságára, amit a hölgyek aztán lelkesen dicsérnek. Megérkezik a márki barátja, Jodelet vikomt. A vikomt és a márki kölcsönösen dicsérik a hölgyek előtt egymás kiválóságát. Mivel a hölgyek nem mehetnek el otthonról, azt ötlik ki, hogy hegedűsöket hívatnak, és otthon rendeznek egy kis mulatságot. Megérkeznek Kati és Magdi barátnői, és mind el vannak ragadtatva az úriemberektől. Mikor elkezdenek táncolni, beront La Grange és du Croisy és náspángolni kezdik a két urat. A hölgyek fel vannak háborodva, és felelősségre vonják a két kikosarazott kérőt, hogy merik megzavarni a házuk nyugalmát. A két kikosarazott kérő leleplezi a márkit és a vikomtot, akik nem mások, mint szolgáik.
Finomkodó stílusuknak és urizálásuknak köszönhetően tisztességesebben fogadták őket, mint a becsületes jóravaló, tisztességes kérőket. Hogy teljes legyen megszégyenítésük, a két inasról a hölgyek jelenlétében veszik le ruháikat, hiszen az sem az övék. És úgy, ahogy ezután állnak a hölgyek előtt, már nyugodtan folytathatják az enyelgést. Miután La Grange és Du Croisy így megleckéztette a hölgyeket, távoznak. A hazatérő Gorgibus igazat ad a két kikosarazott kérőnek, hiszen a lányok kényeskedő magatartásukkal rászolgáltak erre a megszégyenítésre. Gorgibus mérgesen kikergeti a hoppon maradt zenészeket a házból, akiket senki sem fizetett ki. Gorgibus átkot szór mindarra a sok haszontalan hívságra, mely így megzavarta a lányok fejét.
"...Ami pedig így meghőbörítette őket, ez a sok ostoba agykoholmány, tunya fejek gyártotta, csak időfecsérlésre jó, veszedelmes regények, versek, szonettek, balladák, balgaság - ti pedig menjetek a poklok mélységes fenekére!"