Arany János

Nagyszalontán született 1817. március 2-án. Iskoláit a debreceni kollégium partikulájában, Nagyszalontán kezdte el. Erre az időszakra datálhatók első poétai próbálkozásai. Tanulmányait 1833-tól a debreceni kollégiumban folytatta. Bár a sokoldalú műveltség, a természetszeretet éppen Arany odakerülése idején találkoztak a megújuló magyar irodalom mozgalmaival, az első kollégiumi féléve mégsem volt sikeres. 1834-től Kisújszálláson vállalt segédtanítói állást Visszatérve a kollégiumba, hamarosan az első diákok közé került. A professzorok figyelme feléje fordult. Egész addigi életét végigkísérő anyagi gondjai megszűntek. 19 évesen színésznek állt, rövid ideig Debrecenben lépett fel kisebb szerepekben. Néhány hónapig megpróbálkozott a színészettel, azonban távolléte alatt édesapja megvakult, anyja pedig néhány hónappal hazatérése után kolerajárvány következtében meghalt.
A hazatérő "tékozló fiú" csak néhány jó barát közbenjárásának köszönhette, hogy mégis visszafogadta a közösség. 1836 őszén, miután az esperest meggyőzték, hogy Arany János esetében mégis lehet komédiás tanító Szalontán, megválasztották rektornak. Erről az időszakról visszaemlékezéseiben így számolt be: ez "tanító a rektor után, de több fizetéssel s több önállósággal, mint a többi altanító. Jóllehet e hely tavaszig nem lett volna üres s így kedvemért egyszerre hét korrektor lett."
1839-ben otthagyta állását, egy jómódú szalontai kereskedőcsaládnál házitanító. 1840-ben "kis-nótárius", azaz aljegyző lett. Ezzel a hivatallal több fizetés, valamint lakás is járt, így már komolyan gondolhatott a nősülésre is. 1840. november 19-én vette feleségül Ercsey Juliannát, egy helybeli ügyvéd árváját.
1841 végén született első gyermekük, Juliska; majd 1844 elején László fiuk. 1846-ban megnyeri a Kisfaludy Társaság vígeposzpályázatát, Az elveszett alkotmány című munkájával. Az elveszett alkotmány azonban az elismerés mellett kritikákat is kapott, ami a költőt nagyon érzékenyen érintette. De úgy érezte, itt már nem állhat meg. A Kisfaludy Társaság új pályázatot hirdetett. Költői beszélyre, "melynek hőse valamely, a nép ajkain élő történeti személy, pl. Mátyás király, Toldi Miklós, Kádár vitéz stb. Forma és szellem népies legyen."
Ezt mintha neki találták volna ki. Toldit a szalontai néphagyomány is ismerte, Arany pedig olvasta Ilosvainak Toldiról szóló ponyvahistóriáját. Bár munkája miatt csak éjszaka dolgozhatott, szinte egy lélegzetre megírta a tizenkét éneket. 1846. október 23-án fejezte be művét 1847. január 29-én kapta meg a Társaság titkárának levelét, amelyben értesítették, hogy a pályadíjat a kitüntetett mű kiválósága miatt megkétszerezték.
A Toldi megjelenése már igazi szenzáció volt, s az ismeretlen nagyszalontai fiskálisból az irodalmi körök kedvence lett. Vahot Imre, a Pesti Divatlap szerkesztője azonnal munkatársul kérte. Február 10-én pedig kézhez kapta Petőfi köszöntő versét és dicsérő levelét. Arany a Toldi megkoszorúzásának idején harmincévesen lett elismert művész. Petőfi ekkor huszonnégy éves, országosan elismert költő, az irodalmi élet egyik vezéralakja. 1848-ban a Kisfaludy Társaság tagjává választja. Petőfi segíti, tanácsokkal látja el, figyelmezteti az irodalmi élet színfalak mögött folyó visszásságaira, s megalakítja vele és Tompa Mihállyal a "népköltői triumvirátust."
Márciusban készül el a Toldi estéjével, de igaz, nyomdába - bővítve - csak 1854-ben adja. 1848-bari Vas Gerebennel együtt szerkeszti a Nép barátja című, a parasztság számára készülő kormánylapot. Rövid ideig nemzetőri szolgálatot teljesít Aradon, majd 1849 májusában belügyminiszteri fogalmazó volt Debrecenben, majd Pesten. Szalontán egy ideig Petőfi családjának is menedéket nyújtott. A szabadságharc bukását Szalontón éli át, elveszti lakását, állását, szinte elölről kellett kezdenie életét. Járási írnok volt, majd a Tisza család birtokán, Geszten nevelő egy fél évig. 1851-ben tanár lesz a nagykőrösi református gimnáziumban. Bár nem érzi jól magát a jómódú parasztváros kulturális közönyt árasztó légkörében, mégis az itt eltöltött évek lírai költészetének egyik csúcspontját jelentik. Az osztrák hatóságok fokozott figyelemmel kísérték tevékenységét Ebben az időszakban készült el a Bolond Istók első éneke, és A nagyidai cigányok című verses epikai műve, amelyben a forradalom vesztét okozó nemzeti hibákat gúnyolta ki. Ekkor kezdett komolyabban foglalkozni verselméleti, irodalomtörténeti problémákkal, ez irányú tevékenységét kitűnő tanulmányok sora jelenti.
A Bach-korszakban alkotta meg zsarnokjellemző és -leleplező balladáit, így az V. Lászlót és A Walesi bárdokat. A Bach-korszakban alkotott balladái a műfaj csúcsai, rátalált a kort jellemző nyomasztó hangulat és saját költői szándéka szerinti legalkalmasabb műfajra. A politikai helyzet enyhülése az irodalmi életre is pozitív hatással volt.
1858-ban az Akadémia is megkezdte működését 1859-ben Aranyt tagjává választja. A Kisfaludy Társaság igazgatója. lesz, és engedélyt kapott lapindításra is. 1861-ben indul a Szépirodalmi Figyelő, amelyet a szellemi élet érdektelensége miatt egy év múlva átszervez, az új folyóirata a Koszorú. Ezt azonban az előfizetők számának csökkenése miatt megszünteti. Művészeti tevékenységének jót tesz a pesti környezet, ekkor fordítja le a Szentivánéji álmot, a Hamletet és a János királyt. Ezekkel a fordításaival jelentősen hozzájárul, hogy létrejöhessen az első teljes Shakespeare-kiadás. 1863-ban készül el a Buda halála c. művével. 1865-től az Akadémia titkára, 1870-től főtitkára, ezt a posztot 1879-ig tölti be. 1865-ben Juliskája halála kiheverhetetlen csapás számára, ez a magánéleti tragédia csaknem egy évtizedre elhallgattatta mint költőt. Ehhez járultak még a nyomasztó politikai viszonyok is, a korrupciók, a személyi torzsalkodások. Tétlen azonban ezalatt a tíz év alatt sem volt. 1867-ben sajtó alá rendezte Összes költeményeit, kiadta prózai dolgozatait, lefordította Arisztophanész vígjátékait és 1873-ban megírta a Bolond Istók második énekét.
Egészségi állapota azonban egyre romlott, látási zavarai voltak, élete utolsó esztendeiben már alig látott. 1877-től már csak névleg főtitkára az Akadémiának, ideje jó részét a Margitszigeten töltötte, és hosszú hallgatás után újra írt verseket Margitszigeti tartózkodásának alkotásait őrzi a "Kapcsos könyv". Utolsó művét, a Toldi szerelmét 1879 májusában fejezi be. Élete utolsó éveiben a hun trilógiával foglalkozott.
1882-ben érte utol a halál: Az Akadémia oszlopcsarnokában ravatalozták fel, s utolsó útjára a Kerepesi temetőben óriási tömeg kísérte el.
Műveit több nyelvre lefordították, lírájából 20 nyelven, 72 önálló kötetben mintegy 1000 fordítást ismerünk. A Toldi megjelent japánban és Kínában is.

Főbb művei:
1846 - Toldi / 1847-ben jelent meg/
1879 - Toldi szerelme
1848 - Toldi estéje /Nyomdába csak 1854-ben adta/
1862-1863 - Buda halála

Komikus elbeszélése:
1845 - Az elveszett alkotmány

Műfordításai:
Shakespeare: Hamlet, Szentivánéji álom, János király Arisztophanész valamennyi vígjátékát lefordította.

Tanulmányai:
1854 - A magyar nemzeti versidomról
1858 - Naiv eposzunk
1859 - Zrínyi és Tasso /Akadémiai székfoglaló előadása/