Sirály /1896/
Szereplők: Arkagyina, Irina Nyikolajevna, néhai férje után Trepljova - színésznő Terpljov, Konsztaantyin Gavrilovics - Arkagyina fia, író Szorin, Pjotr Nyikaolajevics - Arkagyina bátyja Zasrecsnaja Nyina Mihajlovna - gazdag földbirtokos család lánya Samrajov, Ilja Afanaszjevics - nyugalmazott főhadnagy, Szorin intézője Polina Andrejevna - Samrajov felesége Mása - Samrajov és Polina lánya Trigorin, Borisz Alekszejevics - író, Arkagyina barátja Dorn, Jevgenyij Szergejevics - orvos Medvegyenko, Szemjon Szemjonovics - tanító Jakov - háziszolga
Első felvonás
Az ünnepelt színésznő, Arkagyina, fiával, Trepljovval, és barátjával, Trigorinnal, az ünnepelt íróval bátyja, Szorin birtokán nyaral. Este előadásra készülnek, Trepljov darabját mutatják be, melyben szerelme, a szomszéd földbirtokos lánya, Nyina játszik. Amíg az előadás kezdetére várnak, Mása és Medvegyev a kertben beszélget. Medvegyev bevallja Másának, hogy szerelmes belé, a lányt ez a vallomás bár meghatja, de viszonozni nem tudja, mert mint később kiderül, reménytelenül szerelmes Trepljovba. Terpljov nagybátyjával, Szorinnal beszélget, ideges az előadás miatt. Megérkezik Nyina, épp hogy el tudott jönni otthonról, mert az édesapja és a mostohája kikocsikázott. Minden vágya az, hogy színésznő legyen, de az apja ebbe soha nem egyezne bele. Trepljov elmondja a lánynak, hogy szerelmes bele. Trepljov formabontó műve nem nyeri el az édesanyja tetszését, nem is érti a közönség az újszerű, dekadens darabot. Trepljov, amint meghallja, a kicsiny alkalmi közönség suttogását, hogy édesanyja úgy gondolja, viccről van szó, azonnal berekeszti az előadást. Arkagyina kedvesen fogadja, és gratulál Nyinának, akit bemutatnak Trigorinnak. A lány csodálattal tekint az íróra, akinek eddig minden művét olvasta, de sajnos nem maradhat, hiszen otthon azt sem tudják, hogy eljött. Dorn az egyetlen, aki dicséri az előadást, és arra biztatja az ifjú szerzőt, hogy ne hagyja abba, folytassa az írást. De szerinte minden műben kell lennie egy érthető világos gondolatnak, mindig tudnia kell, hogy mi célból ír, "...mert ha határozott cél nélkül járja ezt a festői utat, eltéved és tehetsége a vesztét okozza." Trepljov csak most tudja meg az orvostól, hogy Nyina a rosszul sikerült este után anélkül, hogy vele beszélt volna, már el is ment. Mása bevallja Dornnak, hogy reménytelenül szerelmes Trepljovba. Az első felvonást az orvos szavai zárják le. "Milyen idegesek valamennyien! Milyen idegesek! És mennyi szerelem!..."
Második felvonás
A csodálatos kertben, a krokettpályán egy padon ülve Mása, Arkagyina, és Dorn beszélgetnek, illetve olvasgatnak. Arkagyina számára ez a falusi nyugalom túl unalmas. Szeretne kikocsikázni, de az intéző szerint minden emberre és lóra szükség van a gazdaságban. Arkagyina megsértődik, és azonnal el akarja hagyni a birtokot. Miután szülei három napra elutaztak, Nyina újra el tudott jönni Szorinékhoz. Trelpljov minden jobb meggyőződése ellenére lelő egy sirályt, és Nyina lába elé helyezi, magával is így fog majd végezni. Nyina nem ismer a férfira, mostanában állandóan jelképekben beszél, amihez ő túl egyszerű, hogy ezeket megértse. Ezt a dolgot a sirállyal sem érti. Trepljov szerint viszont a lány viselkedése változott meg az ő irányában, gyakran kerüli őt. "Azon az estén kezdődött, amikor a darabom oly ostobán megbukott. Nők nem bocsátják meg a sikertelenséget. Elégettem minden írásom az utolsó papírrongyig. Ha tudná, milyen boldogtalan vagyok! A maga elhidegülése szörnyű, hihetetlen, teljesen olyan, mintha egyszer csak arra ébrednék, hogy ez a tó kiszáradt, vagy felitta a föld gyomra. Azt mondta, maga túl szimpla ahhoz, hogy megértsen. De hát mi van itt érteni való? A darabom nem tetszett, hát lenézi a lelkesedésemet, középszerűnek tart, jelentéktelennek, amilyenből tizenkettő megy egy tucatra... De milyen jól értem én ezt, milyen jól értem! Mintha csak szög fúródna az agyamba, legyen átkozott ez az agy, meg a hiúságom, mert szívja a véremet, szívja mint a kígyó." Meglátja, hogy Trigorin közeledik feléjük, gúnyosan kommentálja, hogy még hozzájuk sem ért, de a lány az író láttára máris mosolyog. Magukra hagyja őket. Nyinát teljesen elbűvöli a férfi, csodálja tehetségét, és gyönyörűnek találja az életét. Trigorin szerint ebben nincs igaza, hiszen tulajdonképpen most már önmaga rabja. Az írás az, amely életének minden percét meghatározza, bármit csinál. Bármi, amit lát a világban, számára azonnal egy téma vagy egy jelenet a következő írásához. Ha felnéz az égre, lát egy zongora formájú felhőt, arra gondol, egy elbeszélésébe bele kell írnia: "az égen egy zongoraformájú felhő úszott." Ha finom jázminillat csapja meg az orrát, arra gondol: "...émelygős illat, özvegyek virága, felhasználni nyári est leírásában." Egy másodpercre nem tud elfelejtkezni az írásról, minden mondat, amit hall, minden, amit lát, egy-egy újabb művének a része lehet. "Nincs nyugtom saját magamtól, és érzem, hogyan falom fel a saját életemet, hogyan gyűjtöm a mézhez, amelyet odaadok tudom is én, kinek, ki a nagyvilágba, a virágport a saját legszebb virágaimból, de közben letépem a virágokat és tönkregázolom a tövüket. Hát épeszű vagyok én?" Nyina rajongását azonban Trigorin nem tudja lerombolni, Nyina szemében ő a nagy író, egyszerűen fáradt; és nincs se ideje, se kedve, hogy saját jelentőségét elismerje. Arkagyina végül meggondolja magát, és úgy dönt, még nem távoznak a birtokról.
Harmadik felvonás
Trepljov majdnem beváltotta az ígéretét, öngyilkosságot kísérelt meg, főbe akarta lőni magát, megsérült, de sebesülése nem súlyos. Mása úgy dönt, hogy ezt a reménytelen szerelmet kitépi a szívéből és férjhez megy Medvegyevhez. Trigorintól csak annyit kér, küldje el neki a könyvét egy neki szóló ajánlással: "Másának, aki nem tudja, hogyan jött a világra, és nem érzi, miért él a világon." Nyina egy medaliont ajándékoz Trigorinnak, amelyre rávésette egyik könyvének a címét és egy mondathelyet, százhuszonegyedik oldal, tizenegyedik-tizenkettedik sor. Trigorint érdekli, hogy mi lehet ez a mondat, izgatottan keresi a könyvet, hogy megtalálja a lány által megadott mondatot. Arkagyina érzi, hogy vetélytársa akadt, most már azt akarja, hogy azonnal utazzanak el Trigorinnal. Arkagyina már csak az utazásra tud gondolni, úgy érzi, sohasem fogja megtudni, miért fordította a fia maga ellen a fegyverét. Szorin szerint, Trepljov felesleges embernek érzi magát, tehetséges, de itt vidéken semmilyen jövő nem vár rá. Szerinte az lenne a legjobb, ha egy kis időre külföldre utazna, de erre Arkagyinának nincsen pénze. Arkagyina összeszólalkozik a fiával, Trepljov gyávának tarja az írót, amiért még a párbajkihívását sem fogadta el. Arkagyina szerint a fia egyszerűen csak irigy, mert Trigorin tehetséges. A tehetségtelen embereknek nem marad más, mint a tehetségek ócsárlása. Anyja véleménye mérhetetlenül feldühíti a fiút, még a kötést is letépi a fejéről. "Trepljov (gúnyosan): Valódi tehetségek! Ha tudni akarod, hát énbennem több a tehetség, mint valamennyitekben együttvéve. (Letépi a fejéről a kötést.) Ti, ti rutinos mesteremberek, kisajátítottátok az elsőbbséget a művészetben, és csak azt tartjátok törvénynek és valódinak, amit magatok csináltok. Mindent elnyomtok, megfojtotok! Én nem ismerlek el benneteket! Se téged, se őt!" Arkagyina elszégyelli magát, majd fiával együtt kölcsönösen bocsánatot kérnek egymástól. Trigorin jön be az ebédlőbe, megtalálta a lány által megjelölt mondatot: "És ha valaha az életem kell neked, hát jöjj és vedd". Trigorin arra kéri a színésznőt, maradjanak még egy napot, majd miután a nő ebbe nem egyezik bele, szakítani akar vele. Arra kéri, engedje őt el, ilyen szerelemmel még soha nem találkozott, nem akar kitérni előle. Arkagyina őrjöngve reagál a férfi szavaira, majd teátrálisan letérdel előtte, és úgy kéri, soha ne hagyva el. Trigorin végül is beleegyezik, hogy elutazzon az asszonnyal, szerinte neki nincs és soha nem is volt saját akarata. Eztán Arkagyina viselkedése teljesen megváltozik, úgy tesz, mintha mi sem történt volna, régi magabiztosságával ajánlja fel, hogyha akar, maradjon még egy hetet. Trigorin azonban már döntött, elutazik. Még találkozik Nyinával, aki elárulja neki, elhatározta magát, elhagyja a szülői házat, Moszkvába utazik és színésznő lesz. Még megbeszélnek egy találkozót Moszkvában.
Negyedik felvonás
Két éve telt el, borzongató, nyomasztó ősz van. Szorin egészségi állapota megromlott, nővére is a birtokra jön Trigorinnal együtt. Trepljovnak teljesült az álma, író lett, írásai még pénzt is hoznak a házhoz, Mása már belenyugodott boldogtalan házasságába. Dorn doktor kérésére Trepljov elmondja, mi történt Nyinával. Most itt van a faluban, a fogadóban szállt meg, a szülői házba lábát sem teheti be. Trigorinnal élt az elmúlt két évben, eleinte minden rendben volt, aztán jöttek a veszekedések, a féltékenykedések. Nyina megszülte Trigorin gyermekét, aki meghalt. Trigorin pedig, ahogy számítani is lehetett rá, visszatért Arkagyinához. A lánynak színésznői ambíciói sem váltak valóra, bár nem tehetségtelen, de mindig nagy szerepekre vállalkozott, ízlés nélkül, túlzott gesztusokkal játszott. Ő egy darabig követte mindenhova, ahol fellépett, de sohasem tudott vele beszélni, aztán nem kereste. Mióta újra a birtokon van, kapott pár levelet Nyinától, amelyeket úgy írt alá: "a sirály". Bár nem írja, de ő érzi, hogy nagyon boldogtalan. Az állomásról megérkezett Arkagyina Trigorinnal. Egy újabb írása jelent meg Trepljovnak, az újságot is elhozták, hogy megnézhesse. Trepljovon kívül mindenki elmegy vacsorázni, a fiatalember egyedül marad a dolgozószobában, egyszer csak betoppan Nyina. Trepljov meghatódva üdvözli a lányt. A férfi még mindig szerelmes a lányba, könyörög neki, hogy maradjon vele, vagy legalább engedje, hogy vele mehessen. Nyina azonban ezt nem akarja. Meghallja a szomszéd szobából Arkagyina és Trigorin nevetését. Zaklatottan beszél múltjának sorscsapásairól, a lelőtt sirályra célozva, sirálynak nevezi magát. Fájdalmas, amikor egy színész érzi, hogy hamis a színpadon. Nem tudja, hogyan álljon a rivaldafényben, hogyan bánjon a hangjával. "Maga nem tudja, milyen állapot az, amikor a színész érzi, hogy rosszul játszik. Én a sirály vagyok. Nem, nem erről van szó... Emlékszik, maga megölte a sirályt? Arra jött egy ember, meglátta és mert nem volt más dolga, hát elpusztította... Téma egy közepes méretű novellához... Miről is beszéltem? A színpadról. Most már nem vagyok olyan. Most már igazi színész vagyok, gyönyörűséget okoz a játék, lelkesít, megrészegít, csodaszépnek érzem magam. Én most, mióta itt vagyok, folyton csak az utakat rovom, gyalog, gondolkodom és érzem, hogyan nő napról napra a lelkierőm... Most már tudom, értem, Kosztya, hogy a mi dolgunkban - akár színpadon játszunk, akár novellát írunk - nem a dicsőség a fő, nem a ragyogás, nem az, amiről álmodoztam; fő az, hogy tűrni tudunk. Tudd hordani a keresztedet és higgy! Én hiszek és nekem nem is fáj annyira. Amikor az elhivatottságomra gondolok, nem is félek az élettől." Trepljov úgy érzi, Nyina már megtalálta a maga útját, ő azonban még mindig nem tudja, mi a hivatása, állandóan csak kusza látomások, és nyugtalan gondolatok gyötrik. Nyina búcsúzóul csak barátságot ígérhet Trepljovnak, hiszen még mindig szenvedélyesen szerelmes Trigorinba, de már nem akarja látni. Szenvedélyes öleléssel vesz búcsút a fiatalembertől. Nyina távozása után Trepljov széttépi a kéziratait. A vacsora után Arkagyina, Polina Andrejevna, Mása, Samjonov és Trigorin beszélgetnek, és egy lövést hallanak. Trepljov most már nem hibázta el, főbe lőtte magát. |