Bűn és bűnhődés /1866/

Szereplők:
Rogyion Romanovics Raszkolnyikov - egyetemista
Pulherija Alekszandrovna - Raszkolnyikov édesanyja
Avdotya Romanovna /Dunya/ - Raszkolnyikov húga
Pjotr Petrovics Luzsín - Dunya vőlegénye
Dmitrij Prokfjics Razumihin - Raszkolriyikov barátja
 Aljona Ivanovna - uzsorás
Lizaveta Ivanovna - Aljona húga
Szemjon Zahanics Marmeladov - volt címzetes tanácsos
Katyerina Ivanovna - Marmeladov felesége
Szofja Sáemnovna /Szonya/ - Marmeladov legnagyobb lánya
Zoszimov - doktor
Ilja Petrovics Zamjatov - főhadnagy
Nyikogyim Fomics - rendőrségi fogalmazó
Porfirij Petrovics - rendőrségi nyomozó
Arkagyij Ivanovics Szvidrigaljov - Dunya volt munkaadója
Marfa Petrovna - Szvidrigaljov felesége
Lebezjatnyikov - Luszin lakótársa

Raszkolnyikov, a szegény diák arra az elhatározásra jutott, hogy megvalósítja tervét, amit már régóta tervezett magában, megöli Aljona Ivanovnát, az uzsorást, akit gyakran keresett fel, hogy egy-egy tárgyát zálogba adja.
Ezzel a tettével magának akarta bizonyítani, hogy értékesebb a többi embernél. Tervét azonban nem tudta végrehajtani, az utolsó pillanatban visszarettent tettétől. Mikor eljött az asszonytól, átkozta magát, ügyetlenségéért. Útközben betért egy kocsmába. Itt ismerkedik meg Marmeladovval, aki gyakori látogatója ennek a vendéglátóhelynek, akit itt állandóan gúnyolnak részegsége, nagyhangúsága, pózoló viselkedése miatt, s finoman "mókamesternek" titulálnak. Marmaladov szinte az
egész életét elmondja alkoholos mámorban, a lehető legőszintébb részletességgel. Tizennégy éves volt drága leánya, Szonyácska, amikor özvegyen "megmentett", kiemelt egy özvegyasszonyt a legsötétebb nyomorból, kétségbeesésből. Egy gyalogostiszt özvegye volt. Három pici gyermekének jóformán a betevő falatot sem tudta biztosítani, a családja kitagadta.
"Abból ítélheti meg, milyen mértékű volt a nyomorúsága, hogy művelt, jó nevelésű, előkelő származású hölgy létére hajlandó volt hozzájönni."
Dőlt belőle a szó, magát disznónak, baromnak bélyegezte, mert hiába állt helyt egy álló esztendőn keresztül, miután létszámcsökkentés következtében elvesztette állását, "kénytelen" volt a pohárhoz nyúlni. Másfél éve élnek Péterváron, megint álláshoz jutott, de csak rövid ideig dolgozott, mert újból az italt választotta, az alkoholnak nem tudott ellenállni. A felesége állandóan köhög, vért hány, a lakásnak nem nevezhető odújukban a három apróság mellett példás tisztaságot tart, éjszaka mossa, szárítja az egy-egy szál ingecskét, harisnyákat. De a legelkeserítőbb, hogy a mostoha elindította a most már tizennyolc éves drága, törékeny Szonya lányát a kétségbeesés útján:
"Itt élősködöl azt mondja neki, velünk eszel, iszol, melegszel, pedig hát mit egyék, mikor a kicsik se láttak egy falat kenyeret se három napja. Én meg ott fekszem... mit tagadjam, kérem, részegen feküdtem akkor ott. Egyszer csak hallom, hogy Szonya azt kérdi (sose felesel, és olyan szelíd hangocskája van... a haja is halványszőke, arca sovány és mindig sápadt), azt kérdi tőle: Hát akkor? Talán mégis elszánjam magam arra, Katyeriria Ivanovna? Hát aztán? feleli gúnyosan Katyerina. Mit őrzöd annyira? De nagy kincs! ... Úgy hat óra lehetett. Szonyecska veszi a sálját meg a csuklyás köpenykéjét, és elmegy hazulról. Kilenc órakor már otthon volt megint. Ahogy bejön, egyenesen Katyerina Ivanovnához megy, letesz elébe harminc ezüst rubelt. Egy árva szót se szólt, csak nézett rá, aztán fogta a nagy zöld kasmírkendőnket (van egy kasmírkendőnk, azt közösen használják), betakarta a fejét, arcát, és végigdőlt az ágyon; a falnak fordulva, csak a kis válla, teste rángatózott. Én csak feküdtem ott részegen, úgy, mint addig."
"És most Szonyácska inkább csak alkonyat után jön fel hozzánk, támogatja Katyerina Ivanovnát, amennyire erszényétől telik..."
A lány új életét hamarosan szájára vette a ház, kénytelen elköltözni. Egy olcsó kis szobát talált magának. Marmeladov alig áll a lábán. Megkéri Raszkolnyikovot, hogy kísérje haza.
Raszkolnyikovnak nem volt szokatlan a nyomor, a szegénység látványa, de a ránehezedő tömény szerencsétlenség észlelése megdöbbentette. Az asszonyból, aki valamikor szép lehetett, sugárzott a betegség. Két piros folt volt az arcán, szeme tűzben égett, alakjia végtelenül sovány, egész lénye a nélkülözésről árulkodik.
"A legkisebb lányka, olyan hatéves forma, a földön aludt, félig ülve összekuporodva, fejét a díványba fúrva. A fiúcska egy évvel öregebb nála, a sarokban zokogott és reszketett, éppen akkor verhették meg valamiért. A nagyobb, kilencéves lányka vékony és hosszú, mint a gyufaszál, hitvány kis ingben, meztelen vállán valami szakadozott köpenykével, amelyet legalább két évvel azelőtt varrhattak neki, mert térdéig sem ért már, kisöccse mellett állt a sarokban, sovány, hosszú karjával átölelte a nyakát, és csitítgatta, fülébe suttogott, mindent elkövetett, hogy a gyerek fel-feltörő zokogását elhallgattassa, és közben rettegve figyelte az anyját nagy, sötét szemével, amely sovány arcocskájában még nagyobbnak tetszett."
Az asszony őrjöngve fogadta a több nap után hazatért férjét, követelte rajta a ládából eltűnt utolsó rubeleket: "Elitta! Mind... mind elitta! - sikoltozott kétségbeesetten a szegény asszony. A ruha se az rajta! Ezek meg éhesek! Éhesek!... (Kezét tördelve nézett a gyerekekre.) Ó, átkozott élet! Hát maga? Nem szégyelli magát?! - támadt Raszkolnyikovra. A kocsmából jössz? Te is ittál! Együtt ittatok! Ki innen!... Raszkolnyikov, mielőtt kiment, a zsebébe nyúlt, előkotort valami aprópénzt, amit a rubeljéből visszaadtak a kocsmában, és észrevétlenül letette az ablakdeszkára."
Másnap ócska kis albérleti szobájában ébred. Levelet kap édesanyjától, aki beszámol az otthoni eseményekről. Testvére egy gazdag családnál vállalt állást, ahol a férj, Szvidrigaljov szerelmével ostromolta a tartózkodó, tisztességes leányt. Egy ilyen tartalmú kerti jelenetet leplezett le az asszony, aki férje "segítségével" úgy értelmezte a látottakat, hogy Dunya csábító, feslett leány. Az egész környéket telekürtölte a rágalommal, de Szvidrigaljov lelkiismerete nem maradt sokáig nyugodt, s bevallotta feleségének, hogy Dunya ártatlan, és az asszony bocsánatot kért tőle. Pulherija Alekszandrovna már három éve nem látta fiát, de most aktuálissá vált a levélírás, mert reményei szerint megváltozik az életük; a szegénység, szűkölködés után anyagilag rendezett jövő elé nézhetnek. Egy jómódú jogász ugyanis megkérte szeretett testvérének, Dunyának a kezét, a lány most már menyasszony. A vőlegényről igyekszik az anya lehetőleg csak jót írni, de bizonyos el nem hallgatható, negatív tulajdonságairól, megnyilvánulásairól is kénytelen körülírtan említést tenni.
"Pjotr Petrovics Luzsin már udvari tanácsos, és távoli rokona Marfa Petrovnának... Megbízható, jó jövedelmű ember, két hivatala van, és máris vagyonos. Igaz, hogy negyvenöt éves, de elég megnyerő külsejű... Valami nagy szerelemről, persze, egyiküknél sincsen szó... Nem mondom, eleinte nekem is úgy rémlett olykor, hogy Pjotr Petrovics egy kicsit tapintatlan, de lehet, hogy éppen azért, mert egyenes ember, és mindig kimondja, amit gondol. Teszem azt, amikor másodszor volt nálunk, és Dunya már beleegyezését adta, beszélgetés közben olyasmit mondott, hogy ő, még mielőtt Dunyát megismerte, elhatározta, hogy olyan lányt fog elvenni, aki tisztességes, de semmije sincs, és kitapasztalta a nyomorúságot, mert a férj ne legyen semmiben lekötelezve a feleségének, sokkal jobb, ha az asszony jótevőjét látja a férjében."
Már a levél olvasása közben is nyilvánvalóvá vált Raszkolnyikov előtt, hogy Dunya az édesanyjáért és bátyjáért vállalja az áldozatot, akkor pedig ezt a házasságot meg kell akadályozni.
Mindenképpen szeretné ezt a házasságot megakadályozni, de nem tudja, hogy hogyan. Töprengett a tervén, de nem jutott előbbre. Olyan kimerült volt, hogy menni alig bírt, mire a Petrovszkij-Osztrovra ért, úgy érzete, nem tudja tovább folytatni az útját, a bokrok között leült a fűre, szinte azonnal elaludt. Almában egy gyerekkori emlékét élte át újra. Hétéves lehetett, és édesapjával a városon kívül sétált, a kocsma előtt nagy tömeg volt, és egy öreg lovon gúnyolódtak, hogy tud-e még a vén gebe vágtatni. Hét embert kellene a szegény állatnak elhúznia a kocsiban, miközben hátán csak úgy hullanak az ostorcsapások, és mivel a ló nem bírja azt a terhet, dühükben agyonverik. A ló haláltusája iszonyatos, a rémálomból, izzadtan ébredt fel. Most elképzelhetetlennek tartja, hogy baltát vegyen a kezébe és embert öljön.
Raszkolnyikov közben megtudja, hogy az uzsorásnő húga, Lizavéta, másnap nem lesz otthon. Lizavéta rengeteget dolgozott nővérére, nénje igazi rabszolgája. Raszkolnyikov betért egy kocsmába, asztalától nem messze diákok ültek, akik épp az uzsorásnőről beszéltek. Szavaikból kiderült, hogy milyen kegyetlenül bánik húgával. Ez a beszélgetés megerősíti elhatározásában. Aljona Ivanovnáról teljes kép tárult eléje, mások véleménye azonos volt az övével, kiegészült, bővült az "információ":
"Gazdag... Sokan járnak hozzá közülünk. Csak ne volna olyan ronda féreg... szeszélyes vénasszony... Csak egy nappal késsen az ember, és fuccs a zálognak. Negyedannyit se ad rá, mint amennyit ér, és öt, sőt hét százalékot is szed havonta...
...A féltestvére, Lizaveta éjjel-nappal dolgozik a nénjére, ő a szakácsnő is, mosónő is, emellett még eladásra is varr, padlókat súrol, és minden keresetét odaadja az öregnek. Se megrendelést, se semmiféle munkát nem mer elvállalni az engedelme nélkül. A vénasszony már elkészítette a végrendeletét, és Lizaveta is tudja, hogy neki egy kopejkát se hagy, csak az ingóságokat, pár széket, miegymást, de minden pénze egy N... kormányzósági kolostorra száll, hogy ennek fejében az idők végéig misézzenek Aljona Ivanovna lelkiüdvéért... Egyszer dühében megharapta Lizaveta ujját, kicsiben múlott, hogy nem kellett amputálni.
...Hitvány, ostoba, jelentéktelen, komisz és nyavalyás vénasszony, senkinek semmi haszna belőle, sőt mindenkinek csak árt, maga se tudja, minek él...
...Sok száz, sok ezer jó ügy, hasznos kezdeményezés, amit előrevihetnénk, megvalósíthatnánk a vénasszony pénzén. Így meg a kolostornak jut mind. Száz meg száz, ezer meg ezer egzisztenciát elindíthatnánk, sok tucatnyi
családot megmenthetnénk a nyomorból, züllésből, pusztulásból, a fertőből... igen, ezt mind lehetne az ő pénzéből..."
Ez a következtetés pontosan Raszkolnyikov eszméje. Már másnap hozzálát, hogy a tervét végrehajtsa. Hurkot készít a baltának, elrejti felöltőjében, elkészíti a zálogtárgyat is. Sokat töpreng azon, hogy miért tudják a bűntényeket olyan hamar kinyomozni, szerinte akiket lelepleznek, azok nem kellő körültekintéssel jártak el, hanem gyerekes könnyelműséggel hajtották végre tettüket. De vele ilyen nem történhet, mert amit ő akar elkövetni, az nem bűn. Mindenre figyel, hogy minden feltűnést kerüljön, amivel esetleg bárkinek a gyanúját felkelthetné. Az uzsorásnő komótosan nyit ajtót, majd beengedi. Raszkolnyikov ideges, de amíg az asszony a zálogtárgy kibontásával van elfoglalva, hátulról végez vele. Elveszi az asszony nyakán lógó erszényt, majd kinyitja a ládát, és a zálogtárgyakat is elteszi. De tervébe hiba csúszik, Lizaveta hazatér, így vele is végeznie kell. Közben idegenek érkeznek Lizavetáékhoz, és mivel senki nem nyit ajtót, úgy döntenek, a házmestertől kérnek felvilágosítást, hogy merre járnak az asszonyok. Raszkolnyikov gyorsan elhagyja a lakást, majdnem összetalálkozik a visszatérőkkel, de sikerül egy üres lakásba beugrania, amit csak pár pillanatra hagytak el az ott dolgozó festők. A tett elkövetésének pillanatától megkezdődik Raszkolnyikov kálváriája, bűnhődése. Hallucinációk gyötrik, ideglázat kap. Minden porcikájával fizikailag is érzi, hogy az igazságszolgáltatás hálójába került. Feltűnően zavarosan viselkedik. Hogy ne legyenek bűnjelek, úgy dönt, hogy elrejti az elrabolt tárgyakat.
Beteg lesz, négy napig lázálomban van, Razumihin többször meglátogatja. Mikor magához tér, megijed, hogy betegsége alatt nem árulta-e el magát. A gyilkosság ténye mindenkit élénken foglalkoztat. Razumihin szerint a festők a tettesek, Zoszimov doktor elmondja a saját elképzelését, ami megegyezik az igazsággal.
Luzsin ügyeket intézendő Pétervárra jön, előkészíti a menyasszony és a leendő anyós pétervári útját is. Már ezzel kapcsolatban is kimutatja a foga fehérjét; végtelenül kapzsi, jellemtelen ember. Mielőtt a hölgyek megjelennek, Raszkolnyikovhoz megy, aki szó szerint elzavarja.
Razskolnyikov otthonról elmegy egy vendéglőbe, és az újságokban a gyilkosságról szóló cikkeket olvasgatja. Az asztalához leül Zamjatov rendőrfőnök, és természetesen vele sem tud másról beszélni. Útközben a lába szinte magától viszi a tett színhelyére, felmegy a lakásba, ahol éppen tataroznak. A munkásoknak azt a magyarázatot adja, hogy lakásnézőben van, de szavaival felkelti a gyanújukat.
Ahogy a házból kilép, éppen látja, ahogy egy hintó halálra gázolja Marmeladov volt címzetes tanácsost. Raszkolnyikon intéz mindent. Orvost, papot hívat. Az anyjától már megérkezett az a pénz, amit "gyorssegélyként", kölcsönből küldött neki. Ami maradt belőle, az újból megözvegyült, kétségbeesett asszonynak adta temetésre. Itt látta meg először Szonyát:
Miután hazatér, otthon már édesanyja és nővére várja, akik épp most érkeztek meg. Rogya azt követeli húgától, hogy azonnal szakítson vőlegényével, megérkezik Razumihin is, és ő is csatlakozik barátja véleményéhez. Édesanyjáék Razumihinnel elmennek, és másnap reggelire jönnek vissza. Elmondják Razumihinnek, hogy Luzsin írt nekik, haragszik Rogyára, és tudatja velük, hogy a fiút látták egy rossz hírű nő lakásán, akinek pénzt adott.
Rogya bár megbánta viselkedését, de azon a meggyőződésén, hogy Luzsin mellett a húga ne lenne boldog, nem hajlandó változtatni. Miután Rogya beszámol a volt címzetes tanácsossal történt tragédiáról, megtudja, hogy Luzsin este szeretne a húgával találkozni, és minden tiltakozása ellenére Dunya az ő jelenlétéhez is ragaszkodik. Marmeladov felesége meghívja Rogyát a temetésre, édesanyja és a húga el is megy. Édesanyját mélyen megbotránkoztatja Szonya viselkedése, szerinte ő az oka fia betegségének.
Raszkolnyikon beszél Razumihinnel, akinek az egyik rokona vezeti az gyilkosság ügyében a nyomozást. Raszkolnyikon szeretne találkozni Porfirijjel, hiszen neki is volt zálogtárgya az uzsorásnőnél. Szerinte ez a legmegfelelőbb, hogy elterelje magáról a gyanút, hiszen ha bűnös lenne, nem maga keresné a rendőrséget. Porfirij már várta, hogy Raszkolnyikon felkeresi, a diák azonban úgy érzi, lelepleződött, Porfirij mindent tud. Az utcán egy idegen azt mondja rá, hogy gyilkos, ez újabb lelki gyötrelmeket okoz számára. Otthon azonnal lefekszik, és úgy gondolja, korábbi véleményét felül kell bírálnia, mégsem magasabb rendű, most már bűnnek tartja tettét. Megint rémálmok gyötrik. Mikor felébred, szobájában Szvidrigaljovot találja. A férfi azért jött, hogy lebeszélje Dunyát a tervezett házasságáról, még tízezer rubelt is hozott, hogy a lány ne csak a pénzért hozzon egy olyan döntést, amely egész életére boldogtalanná teheti. Szvidrigaljov elmegy, Rogya pedig húgáékhoz indul. Nem tetszik neki, hogy Rogya is jelen van, durván összevesznek, végül Luzsint elküldik.
Raszkolnyikon meglátogatja Szonyát, a lányt a legteljesebb kétségbeesésben találja. Nem elég neki saját nyomorúságos élete, még legjobb barátnője, Lizaveta is meghalt. Az öngyilkosságtól eddig is csak az tartotta vissza, hogy ő volt a családfenntartó. Életében az egyetlen biztos támasza a vallás. Raszkolnyikon ígéretet tesz a lánynak, hogy másnap megmondja neki, hogy ki ölte meg a barátnőjét. Egyikük sem sejti, hogy Szvidrigaljov a szomszéd szobából beszélgetésük minden szavát hallotta.
Másnap Raszkolnyikon beviszi a zálogpapírokat a rendőrségre, Porfirijjal a nyomozói munkáról beszélgetnek, a diák szerint a nyomozó csak játszik vele. Kiborul, és kiabálni kezd, ha őt gyanúsítják, akkor tartóztassák le. A szobába azonban bevezetik az egyik festőinast, aki a bűncselekmény helyszínén dolgozott, és bevallja, hogy ő követte el a gyilkosságot. Raszkolnyikon zaklatott állapotban tér haza.
Luzsin mérgesen ébred, és aljas tervet eszel ki Dunya visszaszerzésére. Szobatársát, Lebezjatnyikovot megkéri, hogy hívja el Szonyát magukhoz, hogy beszéljen vele. A lánynak tíz rubelt ad, majd kis idő múlva beállít a Marmeladov család lakására, és azzal vádolja a lányt, hogy ellopta száz rubeljét. A Marmeladov család éppen a halotti tort tarja, Katyerina hevesen védi Szonyát. Kifordítják a lány zsebeit, és megtalálják benne a keresett pénzt, de Lebezjatnyikov leleplezi Luzsin aljas tervét, a pénzt ő tette a lány zsebébe. A férfi így akarta Dunyát visszaszerezni. Szonya kétségbeesett állapotban rohan el, Raszkolnyikon vigasztalni próbálja. Bevallja a lánynak a tettét, Szonya szerint vállalnia kell e tettet, szerinte a bűntől csak a bűnhődés árán tud megszabadulni, csak így kaphatja vissza lelki békéjét. Mindketten tisztában vannak azzal, hogy összetartoznak. Rogya ígéretet tesz, hogy másnap jelentkezik a rendőrségen. Lebezjatnyikov zavarja meg beszélgetésüket, kéri őket, hogy azonnal menjenek vissza. Katyerina Ivanovna megőrült, árváival az utcán táncol. Az asszony hirtelen összeesik. Az utcán megjelenik Szvidrigaljov is, és döbbenten látja, hogy a férfi Szonya szomszédja. Szvidrigaljov elmondja, hogy a tegnapi beszélgetésük minden szavát hallotta, amelyben Rogya azt mondta, tudja, ki ölte meg Lizavetát. Raszkolnyikov egyre nyugtalanabb Szvidrigaljov miatt, az sem világos előtte, hogy a gazdag úr miért intézi oly nagy figyelemmel az özvegy temetését. Raszkolnyikov albérletében arra kéri Razumihint, hogy ha vele bármi történne, legyen gondja anyjára és a húgára. Razumihintől tudja meg, hogy a gyilkossági ügyet lezárták, a festő vallomást tett. Rogya azonban ettől még nem nyerte vissza a nyugalmát. Porfirij is meglátogatja a diákot, és elmondja, hogy szerinte nem Mikolka, a festő követte el a gyilkosságot.
Szerinte a diák a tettes, elméletét érvekkel is alá tudja támasztani, amelyek ellen Rogya már nem tud védekezni. "- Mikor szándékozik letartóztatni?
- Másfél vagy két napocskát még adhatok. - No és ha megszököm?
- Nem szökik meg, dehogyis... Ön már nem hisz az elméletében... s nélkülük már nem tud meglenni... Szilárd meggyőződésem, hogy vállalni akarja majd a szenvedést... ne nevessen ki: a szenvedésben nagy eszme van. Nem is bolond az a Mikolka.
- Ne higgye, hogy bármit is leismertem ma... Kíváncsiságból hallgattam végig."
Porfirij azonban már biztos magában, sőt búcsúzóul annyit mond, Rogyát az érdekli, hogy Szvidrigaljov mit tud, beszélt-e a nyomozóval, és leginkább, hogy nős ember létére mi dolga még a húgával. Szvidrigaljov Szonyával akar beszélni, de a lányt nem találja otthon. Az utcán találkozik Dunyával, és elmondja neki, amit megtudott a bátyjáról. Dunya nem akarja elhinni, Raszkolnyikov megmutatja, hogy a szomszédban lakik, és onnan minden szót hallott. Dunya Szonyával szeretne beszélni, hogy biztos legyen a dolgában, de ő se találja a lányt. Szvidrigaljov felajánlja a lánynak, ha hozzámegy feleségül, segít Rogyának. Dunya zaklatott állapotában rálő, és így megsebesíti a férfit. Szvidrigaljov sérülése nem súlyos, az este folyamán búcsúzni megy Szonyáékhoz, közli velük, hogy Amerikába utazik, és pénzt ad nekik. De nem utazik el, reggel öngyilkos lesz.
Raszkolnyikov beszél az édesanyjával, mindent be szeretne vallani, de képtelen rá. Húgával is találkozik, akinek gondjaira bízza az édesanyját.
Elmegy Szonyához, és tőle a rendőrségre. Ott azonban megint inába szál a bátorsága, és nem tesz vallomást. Ahogy kijön a kapun, Szonyát látja meg, aki így már tudja, hogy a férfi újra megfutamodott. Kétségbeesetten és elkínzottan néznek egymásra, majd Raszkolnyikov dönt, visszamegy és vallomást tesz. Rosszul lesz, hogy megnyugodjon, vízzel itatják, majd érthetően beszámol a gyilkosságról. Többen odaszaladnak, ő még egyszer elmondja a vallomását.
A vallomástétellel megkönnyebbült. Visszanyerte lelki egyensúlyát, vége a kínzó magánynak, a tépelődés őrjítő korszakának. A vallomása nemcsak a büntetést jelenti neki, hanem a megváltást is. Bűnétől a bűnhődés útján szabadulhat meg.
Raszkolnyikon büntetése nyolc év szibériai kényszermunka. Szonya, Szvidrigaljov "jóvoltából" teheti meg, hogy ott lehet Rogya büntetésének színhelyén, hogy önfeláldozó segítségével próbálja megmenteni őt egy új élet számára. Az emberfeletti megpróbáltatásoktól megtépázott két ember ott találja meg egymást, a békét az őszinte, megtisztító szerelemben.