Apja kisebb hivatali tisztségeket töltött be, de fia születését már nem érte meg. Swiftet apja testvéreinek segítségével édesanyja nevelte. A dublini Trinity College-ban tanult, ahol Congreve évfolyamtársa volt. 1688 a "dicsőséges forradalom éve" Angliában, a Dublinban is végigsöprő angolellenes terrorakciók miatt elhagyja Dublint, az 1689-es év már Angliában találja.
Sir William Temple, egy volt angol politikus házában élt, ő volt emlékiratainak és esszéinek a szerkesztője, itt megismerkedett a kor számos fontos közéleti személyiségével is.
Az itt eltöltött tíz esztendő döntő jelentőségű későbbi munkásságában, ekkor írta nagyszabású szatíráit, ekkor lépett papi pályára, és ekkor ismerkedett meg élete egyik nagy szerelmével, Stellával. 1699-től Temple halála után, bár a nevét mind az angol és ír irodalmi körök ismerik, politikai és egyházi érvényesülési kísérletei sikertelenek maradtak. A spanyol örökösödési háború a toryk sikerét hozta, és bár Swift whig-meggyőződésű volt, a tory kormány szolgálatába szegődött. Az új tory-folyóiratban a The Examinerben publikált, cikkei többnyire a whig-hadvezetést bírálták. Ekkoriban szentelt néhány együttérző sort a Rákóczi-szabadságharc ügyének is. A torykhoz való átállása után elvesztette régi barátait, de új barátokra tett szert a tory írókat tömörítő fiktív Scribleus Club tagjai közül, akik között volt Pope, Gay, Parnell. Közösen határozták el, hogy megírják a Scribleus Club történetét is. Ekkor fogalmazódott meg benne a Gulliver megírásának története is. 1714-ben megbukott a tory kormány, Swift ekkor elhagyta Angliát, és élete végéig Írországban maradt. 1745-ben halt meg szülővárosában, Dublinban.
A szatirikus ábrázolás nagymestere volt, keserűségét és iróniáját megmagyarázzák életének körülményei. "Gyűlölöm és megvetem az embernek nevezett állatot", írta Pope-hoz intézett egyik levelében. Mindenáron karriert akart csinálni, magas egyházi méltóságra vágyott, miközben az 1704-ben írt szatirikus művében, a Hordómesékben az összes keresztény felekezet ellen szót emel. Az angol klasszicizmus egyik legkiemelkedőbb alakja, és egyben legsajátosabb szatirikusa. Benne találkozott talán a legteljesebben az imponáló műveltség, és a felvilágosodásra oly jellemző cinikus látásmód. Kedvelt műfaj a szatirikus parabola, melyben korának minden hibáját kíméletlen cinizmussal állítja pellengérre.
Életének utolsó éveire gyermekkorában kezdődött és ekkora elhatalmasodó szédüléssel és időszakos süketséggel járó betegsége vetett árnyékot. Vagyonát egy őrültekházára hagyta.